A koronavírus-járvány következtében bevezetett rendkívüli állapot a kistelepülések számára is új kihívást jelentett. Csantavéren, az itt működő helyi szervezeteknek, önkénteseknek köszönhetően gyorsan alkalmazkodtak az eddig még nem tapasztalt helyzethez. Megszervezték az idősek ellátását, a falu közterületeinek fertőtlenítését. Sajnos azonban egy betörés is történt ez alatt az idő alatt a településen. Arról, hogy a faluban hogyan telt el az elmúlt két hónap, András Gyuricsin Attila, a csantavéri helyi közösség tanácsának elnöke számolt be lapunknak.
– A rendkívüli állapotot és a vele járó kijárási tilalmat a faluban legjobban a nyugdíjasok, és azok érezték meg, akik nem mezőgazdasággal és állattenyésztéssel foglalkoznak. A gazdák ugyanis ez idő alatt is ugyanúgy dolgoztak, mint bármikor máskor, hiszen ha egy gazda munkagépével egyedül kimegy a mezőre, vagy bemegy az istállóba, nincs kitéve a fertőzés veszélyének. A legfontosabb feladatunk az idősek ellátásának megszervezése volt. Szerencsére a településen a helyi Caritasnak, a Vöröskeresztnek, a helyi közösségnek, a Vajdasági Magyar Szövetségnek is erős csapata van, és falugondnoki szolgálat is működik Csantavéren. Ennek köszönhetően egy nap alatt sikerült megszerveznünk az idősek napi ellátását. A munkát megkönnyítette, hogy a fent említett szervezetek korábban is folyamatos kapcsolatot tartottak fenn az ellátásra szoruló polgártársainkkal – nyilatkozta a tanácselnök.
Hasonló összefogásnak köszönhető, hogy sikerült megoldani a falu közterületeinek fertőtlenítését is.
– A csantavéri önkéntes tűzoltóság, a helyi közösség és a VMSZ helyi szervezete sikeresen együttműködött a falu fertőtlenítésén. Mi biztosítottuk a fertőtlenítőszereket, a tűzoltóság adta a felszerelést, és heti szinten, tervszerűen elvégeztük a tejátvevő állomások, a bankautomaták, a posta, az üzletek, a vállalatok előtti területek fertőtlenítését, sőt a környező kisebb falvakban is megtettük ugyanezt. A sajtón keresztül rendszeresen követtük a járványhelyzet alakulását, és a járvány tetőzésekor hetente kétszer is fertőtlenítettünk. Munkánkban segített a rendőrség is, tagjaik biztosították a zavartalan munkát – mondta András Gyuricsin Attila.
A járványügyi helyzethez leginkább a Csantavéren működő mezőgazdasági vállalatok tudtak alkalmazkodni. Erről András Gyuricsin Attila a következőket mondta:
– Csantavéren több nagy és erős vállalat is működik, amelyek főleg takarmánygyártással foglalkoznak, ilyen például a Gebi takarmánykeverő gyár. Ez az ország és a régió számára is stratégiai jelentőségű ágazat. Ezek a vállalatok gyorsan és hatékonyan alkalmazkodtak a járványhelyzethez. A fertőtlenítések megszervezése, az új munkaidő kialakítása, a védőfelszerelések alkalmazása mondhatni rutinszerűen feladat számukra, hiszen ebben az ágazatban a vírusok elleni védekezés nem új jelenség. A takarmánykeverők a madárinfluenza, a sertéspestis és más hasonló betegségek jelentette fenyegetés kapcsán már fel voltak készülve egy ilyen helyzetre – magyarázta a tanácselnök.
A rendkívüli állapot ideje alatt egy betöréses eset is történt Csantavéren. Ahogy korábban lapunk is beszámolt róla, március végén, a kijárási tilalom ideje alatt, ismeretlen tettesek betörtek a szabadkai önkormányzat tulajdonát képező csantavéri színházterembe, és jelentős anyagi károkat okoztak ott. Egy ajtót elloptak, letépték a függönyöket, két széket szétvertek és feltépték a szőnyeg szegőléceit. A négyszáz férőhelyes színházterem 2015-ben lett felújítva, abból az alkalomból, hogy Csantavér adott otthont a Durindónak és Gyöngyösbokrétának. Az épületben működik többek között a Mendicus Művészeti Központ és a Gazdakör is. András Gyuricsin Attila elmondta, hogy a tettest azóta a rendőrség kézre kerítette, de részletes felvilágosítást az esettel kapcsolatban egyelőre nem kaptak, ugyanis a vizsgálat még folyamatban van. Hozzátette, nem hivatalosan úgy tudják, hogy az ellopott értékeket az elkövető tüzelőanyagként használta fel. Az épületet mindjárt a helyszínelést követően lezárták.
– Biztosítottuk az épületet, az ajtókat beszögeltük, riasztót helyeztünk el. Mindeddig a járványhelyzet és a rendkívüli állapot miatt a színházban nem lehetett tartani próbákat, sem más nagyobb összejöveteleteket. Most, ahogy kezd az élet visszatérni a régi kerékvágásba, a falu összefogott és a színház környékét rendbe rakta. Hamarosan kérni fogjuk az önkormányzattól a nyílászárók, a nézőszékek és a függönyök pótlását, a károk helyreállítását. Emellett korábban pályáztunk már az épület felújítására, szigetelésére, a nyílászárók cseréjére. Szerintem amint visszatér az élet a színházba, újabb incidens már nemigen fog történni, hiszen folyamatosan jelen leszünk az épületben – fejezte ki reményét a tanácselnök.
Végezetül arra voltunk kíváncsiak, hogy a rendkívüli állapot feloldásával visszatért-e az élet a régi kerékvágásba Csantavéren.
– A rendkívüli állapot megszűnésével még nem tért vissza teljesen az élet. Az emberek egyelőre kivárnak. Most arra van szükség, hogy a polgárok kicsit fölbátorodjanak, és ismét elmenjenek a templomba, találkozzanak a vásáron, a piacon, újra elkezdjenek nagyobb társaságokban beszélgetni. Emellett hiányoznak a nagy közösségi események, amelyek összetartják a közösséget – mondta András Gyuricsin Attila.