Szigorított biztonsági intézkedések mellett tartotta meg Donald Trump előző amerikai elnök a múlt szombaton az – újraválasztás reményében – első kampánygyűlését amióta július 13-án – egy szabadtéri rendezvényen – lőfegyverrel merényletet hajtott végre ellene egy fiatal férfi. A támadás során Trump a jobb fülén sebesült meg.
Gazdaság
A júniusi fogyasztás elszámolása nélkül érkeztek meg a villanyszámlák egyes újvidékiekhez – jelentette a Szerbiai Villamosenergia-elosztó (EDS) újvidéki központja. Közleményükben kiemelik: az érint...
Júliusban még két adókötelezettséget kell teljesíteniük a polgároknak az adóhivatal hivatalos naptára szerint, de a hivatal honlapján közzétették az augusztusi befizetések határidejét is.
A naptár szerint augusztus 5-éig le kell adniuk a júliusi hónapra vonatkozó adóbevallásaikat az előadóművészeknek.
Most először sikerült meghaladnunk a 100.000 dináros bérátlagot – reagált Siniša Mali pénzügyminiszter a Köztársasági Statisztikai Intézet lapunkban is közölt kimutatására, mely szerint májusban a fizetések nettó átlaga 100.
Májusban a minimálbérre volt bejelentve a szerbiai alkalmazottak 5,5 százaléka – az ő fizetésük nem haladta meg a 49.864 dinárt. Több mint 900 ezer munkavállaló kapott a minimálbérnél magasabb fize...
Szerbiában a következő hét napban az eurodízel maximális kiskereskedelmi ára 202 dinár lesz literenként, míg a benziné 191 dinár.