Mindig is úgy gondoltam, kilógok ebből a világból, hiszen nem vagyok standard méret. Mondjuk ki: nem vagyok egy vékony alkatú nő. A vásárlásaim nagy része csalódás, mert hiába áll össze a fejemben egy szett, amikor felveszem, úgy érzem magam, mint az a bizonyos tehén, akire feladták a gatyát. Régebben azt gondoltam, hogy a vékony lányoknak milyen könnyű minden. Hát, később rájöttem, hatalmasat tévedtem.
Sok boltban találkozom az „univerzális” mérettel is, ami állítólag mindenkire megfelelő. De az a vékony testalkatú nőn lóg, rólam pedig a hónaljamig felrángatott ruhát csak segítséggel tudom lehúzni. Újabb bizonyíték, hogy nem vagyunk egyformák, mégis folyamatosan hasonlítgatjuk magunkat a másikhoz.
Mostanában egyre elterjedtebb a „Fogadd el önmagad!”, és egyre több üzlet és kozmetikai cég alkalmazza reklámjaiban a plus size modelleket és a szeplős lányokat. Ilyenkor úgy érzem, enyém a világ, újra minden rendben van, hiszen ők is olyanok, mint én: kicsit sem tökéletesek. Azután megnyitom valamelyik közösségi médiát, és az arcomba nyomják a hibátlan testalkatú, 90-60-90-es méretű, sima és ragyogó bőrű modelleket, akiken minden jól áll. Igen, tudom, a Photoshop teszi tökéletessé a képeket. De akkor is: az én önbizalmam újra a béka popóját figyeli – alulról.
