A szabadkai–boszniai Stanišić Gordan, az apatinban üzemelő Carske kapi – Stanišić pálinkafőzde tulajdonosa vette át vilmoskörtéből készített pálinkájáért a 11. Kisüsti verseny legrangosabb elismerését Bácskossuthfalván. Az ital készítői a fesztivál legjobb pálinkájáért járó serleg mellett a rendezvényt támogató DES kazánkészítő üzem által biztosított mini-pálinkafőzőt is megnyerték. Második helyezést ért el a szegedi Kulacsik János szilvapálinka-mintája, harmadik helyezést pedig a jászkiséri Vass Róbert birsalmapálinka-mintája. A program kezdetén Fábrik Attila versenyigazgató, a fő szervező, a Rizling Szőlészek és Gyümölcsészek Egyesületének elnöke, majd Papp László tanácselnök köszöntötte a megjelenteket.
– Igyekszünk minden évben színvonalasabbá tenni a rendezvényt, valami újítást bevezetni, és nagyon örülünk annak, hogy ezúttal is ilyen szép számú itallal neveztek be a versenyzők, mivel a gyümölcsészek számára igencsak embert próbáló volt a szárazsággal és extrém hőhullámokkal kísért múlt év – mondta Fábrik Attila, majd Muth József, a Magyar Magánfőzők Pálinka-egyesületének elnöke, a bírálóbizottság elnöke mondott rövid értékelést.
– Szerbiából, elsősorban Vajdaság 79 településéről 436 minta, Magyarország 36 településéről 303 minta, Horvátországból pedig 13 minta érkezett. Tizennyolc kategóriába soroltuk be az italokat, attól függően, hogy miből készültek, a szilva esetében másodszor hirdettünk meg két kategóriát – nyilatkozta Muth József.
A rendezvényen az alma kategória nyertes italát a hévízgyöki Dóczi Viktor készítette, a barrique alma és a hordós szilva kategória legjobb pálinkájáért a dolovai Perica Munćan egy-egy serleget vett át. A kajszibarack kategóriában a szegedi Kulacsik János kapott jutalmat. Birsalmából a jászkiséri Vass Róbert itala bizonyult a legjobbnak, a birs barrique italok közül a csúrogi Jovanović Branislav pálinkája a nyertes. A cseresznye és faeper kategóriában a jászkiséri Szabó Sándor győzedelmeskedett, a körte kategóriában a szabadkai Andrej Radulović kapott serleget, megypálinkák közül pedig a bácsfeketehegyi Víg Róbert. A bátai Muth-pincészet nevezett be a legjobb őszibarackpárlattal, a járeki Zukić Stevan pedig szilva barriquge italával. A legjobb szőlőpálinkát a palicsi Szőregi János készítette, a törkölypálinkák közül a vörösmarti Pinkert János itala győzedelmeskedett. A Jászapátiról benevező Vízi Attila vegyes pálinkája ért el első helyezést, a különleges pálinkák közül a bátai Muth-pincészet nyert serleget, a legjobb likőrrel pedig a piliscsabai Csikós Tamás nevezett be. A falu pálinkája elismerést ezúttal egy alma-birs kombináció nyerte, amelyet Kollár Olivér készített. A legeredményesebb szerbiai termelő a szabadkai Bóni László, a magyarországi pedig a jászkiséri Krizsai Sándor. A legeredményesebb női termelő elismerését a verbászi Marijana Uskoković vette át. A legtöbb pálinkamintával a bátai Muth-pincészet nevezett be. A fesztivál legkülönlegesebb pálinkája címet a szávaszentdemeteri Todorović Branko érdemelte ki, közönséges orbáncfűből készített italával. A Jánoshalmi Gazdakör különdíját Fajszi Ferenctől a bajmoki Tomica Butorac vette át. A Rizling egyesület különdíjait a helyi Balázs Andrea, temerini Sziveri Róbert és az ókéri (zmajevói) Dario Budimir érdemelte ki. A rendezvény különlegessége volt, hogy az egri Szent István Szálloda wellness hétvégéjét tombolán sorsolták ki a pálinkamintákkal benevezők között, és a helyi Balázs Tímeára mosolygott rá a szerencse.
Az idén is lehetett a helyszínen házias jellegű étkeket, disznótoros finomságot és kalácsokat is venni. A hagyományokhoz híven a benevezőknek magyarországi és vajdasági pálinkalovagok nyújtották át az elismeréseket, így a zentai Szent Miklós Pálinkalovagrend, a Jászkiséri Pálinkalovagrend és a Magyar Magánfőzők Pálinkalovagrend-egyesülete.
A rendezvényen készült felvételeinket itt tekinthetik meg.
![Magyar ember Magyar Szót érdemel](/static/img/pecset.png)
Nyitókép: Fábrik Attila fő szervező átadta az elismeréseket a pálinkalovagrend tagjainak segítségével (Kazinczy Paszterkó Diana)