2025. február 11., kedd

Paprikaspray-t fújt szét egy iskolai illemhelyiségben

A kraljevói Jovo Kursula Általános Iskola egyik diákja paprikaspray-t fújt szét egy illemhelyiségben.

A tüneteket magukon észlelő nyolc diák közül négyet kórházba szállítottak. Amint a Szerbiai RTV nem hivatalosan megtudta, ma reggel 9 óra körül a kraljevói Jovo Kursula Általános Iskola egyik diákja paprikaspray-t fújt szét egy üres illemhelyiségben.

– Az eset után az illemhelyiségben belépő diákok közül hatot mentővel szállítottak át az egészségház gyermekosztályára, két másik gyerek pedig magától jött – mondta dr. Mirjana Krčevinac, az intézmény igazgatója.

Négy diákot a vizsgálatok után hazaengedtek, és ugyanennyit a Studenica Általános Kórházba szállítottak.

– Az iskola igazgatója az udvaron találta meg a paprikaspray-t, amit a gyanú szerint egy nyolcadikos diák aktivált, majd dobott el – közölte a rendőrség.

Az esetet követően a rendőrök is az iskolába érkeztek, majd értesítették a történtekről a kraljevói Felső Ügyészséget, amely minden hatáskörébe tartozó intézkedést megtesz az ügyben.

Magyar ember Magyar Szót érdemel