Egy Zentára keveredett angol történésszel való egész estés beszélgetés után azon kaptam magamat, hogy hosszasan igyekszem elemezgetni az Abba svéd zenekar négy évtizednyi szünet után megjelentetett két dalát. A dalok hallgatása közben az egyik szememmel sírok, a másikkal nevetek. A balladai félhomályból előtörtek a régmúlt emlékei: az egyik, a mai napig nagyon kedves, általános iskolás osztálytársnőmmel, titkos szimpátiámmal a házi feladat elkészítése után, a svéd zenekar nagylemezeit hallgattuk. Természetesen megosztottam vele a két új dalt, s talán neki is eszébe jutnak ezek a szép emlékek.
Közben pedig ráébredtem, hogy a zenekar tagjai a legmegfelelőbb pillanatot találták a visszatérésükre. Egyrészt egy négy évtizedes évfordulót illik kellőképpen megünnepelni, másrészt pedig az új dalaik segítségével felidézzük a régi, kedves emlékeket, s talán egy sokkal nyugisabb világot, amikor még mindannyian ártatlanul fürkésztük a jövőt.
