A minap mondta a barátnőm, hogy eljön egy olyan pont az ember személyiségének fejlődésében, amikor már az önsegítő irodalom sem tudja motiválni emberi hibáinak kijavítására, így nem tehet mást, mint elfogadja azt.
Mondta ezt azután, hogy le akartam szaggatni a bankautomata kijelzőjét, mert a bankom hétvégén nem fogad digitális tranzakciókból befolyó pénzt. Így nem vehettem fel vasárnap pénzt, hanem meg kellett várnom a hétfőt, hogy a mai modern időkben, egy amúgy teljesen gépesített folyamatot, jóváhagyjon a drága bankom.
– Egyszerűen nincs türelmed. Hogy akarod bemesélni magadnak, hogy nyugodt fogsz bármikor maradni az ilyen helyzetekben, hiszen néha azt sem vagy képes kivárni, hogy felforrjon a víz a kávédnak? – kérdezte nevetve.
Szóval, jellemi fejlődésemnek abba a szakaszába értem, ahol meg kell tanulnom elfogadni azt a tényt, hogy semmit sem tudok kivárni.
Mondani sem kell, felhúztam magam, mert nem voltam képes ezt a tényt három perc alatt maradéktalanul elfogadni.
