A 18. században a londoni bérkocsisok tüntetést rendeztek az esernyő miatt. Sőt tolvajokkal szövetkeztek, lopjanak el minél több ernyőt, amennyit csak tudnak – a kocsisok igazán megpróbáltak megtenni mindent, hogy az urak és dámák a fedeles kocsit válasszák, ha rájuk szakad az ég. Esernyőt viszont azóta is gyártanak, ma már átlátszó műanyagból is, gombnyomásra szétugró, összecsukható mechanizmussal. Majd a kalitkaszerű, testet körülölelő műanyag ernyő után, a kínaiak néhány évvel ezelőtt előrukkoltak a „láthatatlan” esernyővel. Az elnevezés figyelemfelkeltő, ám megtévesztő. A nagy zseblámpára hasonlító nyél ugyanis látható és tapintható, csupán az ernyő teteje tűnt el a high-tech esernyőről. A „láthatatlan” ernyő erős légáramlattal, nagy erővel kifújt sűrített levegővel véd az esőcseppektől. A levegőesernyő állítható magasságú, és szabályozni lehet, hogy milyen erősséggel fújja a nyél aljából a beszippantott levegőt.
Előnye, hogy biztosan nem fordul ki a kezünkből, még erős széllökések hatására sem, azonban még nem tudni, miként véd meg egy viharos szél kíséretében ránk zúduló eső esetén, s mikor merül le: a legnagyobb eső közepette vagy esetleg megvárja míg az eresz alá lépünk. Hiszen időnként tölteni kell, mint minden más kütyüt. A szemkiszúrás esélyétől azonban valószínűleg megóv.
