Alig több mint egy hete az ősz szépségeiről írtam e helyen: a kellemes napsütésről, a fények szép játékáról, amely nagy sétákra csábít. Az ősz ajándékairól, az ízes, illatos gyümölcsökről, a határban folyó szorgos betakarításról...
Azóta azonban szinte minden megváltozott: nagyon gyorsan lehűlt az idő, napokig nem láttuk a napot, vagy zuhogott, vagy esett, vagy szemerkélt az eső, első helyre lépett a fűtésgondok megoldása, a nyári ruhatár teljes leváltása. S bizony nem csábított sétára a természet.
Kétségbe ejt a korai sötétedés, a szürke idő, a folyamatosan szemerkélő eső, a nyirkos hideg. Olyannak, érzem magam, mint egy ázott veréb. A barátságtalan hétköznapokban a meleg vacsorák nyújtanak felüdülést. A sült tök mellett a gesztenye az igazi csemege ilyenkor, az utóbbi években édesburgonyát is igen gyakran eszünk, szeretem a sütőben készült ételeket, s míg nyáron kerüljük ezt a megoldást, mostanság ennek az ideje van.
Közben egyetemista lányom is hazalátogatott a barátjával. Az utóbbi időben nem a szűkös lakást, hanem a falusi házat választják, amikor itthon vannak, igaz, így nem lehetünk annyit együtt, de jó látni, hogy önállósulni készülő fiatalok feltalálják magukat a már hosszú évek óta lakatlan házban. Egyik este meghívtak bennünket vacsorára. Ettünk egy forró lencselevest, és egy frissen sült mákos-tökös pite tette fel a koronát a napra. Utána pedig, internet és televízió hiányában, beszélgettünk. Főként a rájuk váró feladatokról, terveikről esett szó, de megidéztük az itt élt nagyszülők, dédszülők emlékét is… Nagyon jó volt. Megegyeztünk, hogy a legközelebbi közös vacsora után még egy társasjáték is szóba jöhet.
A bekuckózás heteit éljük, előkerülnek az illatgyertyák, a régen halogatott olvasni valók, de a hosszúra nyúlt esték igazi melegségét a szeretteinkkel töltött békés, beszélgetős órák nyújtják.
Ezért is lehet jó és szép az október.
