2025. február 11., kedd

Jó reggelt! (2021-08-28)

A történelem úgy tartja, hogy a tűz felfedezése és az élelemtermelés után az emberi történelem harmadik forradalmi felfedezése a kerék volt. A megtermelt élemet el kellet szállítani, ehhez kellett a kerék. A tudósok szerint a kerék feltalálása közös munka volt és folyamatosan történt. A mostani tudomásunk szerint a ljubljanai kerék a legrégebbi. Ezt 2002-ben a szlovén fővárostól 20 kilométerre fedezték fel. A kerék átmérője 72 cm volt, a vizsgálatok a korát 5150 évre becsülték. Gondoljunk csak bele, azóta milyen sokféle felhasználása van és milyen találmányok köthetők a szerkezethez.
Gyakran csodálkozom el mindennapi dolgokon is. Ilyen például a rántott hús. Milyen nagyszerű dolog, hogy valaki kitalálta, hogy a bundában sült hús finom és azt hogyan kell elkészíteni. De ugyanígy ámulatba ejt a krumplihámozó is. Egyszerű nyélre szerelt penge és mennyire megkönnyíti az ember életét.
Most éppen a gyúrt tésztán gondolkodom. Hónapok óta nem sült semmilyen sütemény nálunk. A kánikulában mellőztük a sütő bekapcsolását. Na, de végre egy kicsit lehűlt a levegő és lehet almás pitét sütni. Zamatos, nyári almából. Fennséges lesz.
Már a XIV. században vannak feljegyések az almás pitéről. Szinte minden nemzet készít ilyen finomságot. Nekem legjobban a nagyanyám féle almás pite tetszik. Hozzá is fogok.

Magyar ember Magyar Szót érdemel