Általában jó oka van annak, hogy a mozivásznon a dolgok másként történjenek, mint a mindennapi életben. Az évek során a médiában rengeteg, a logikával és a szokásokkal is ellentétes esetet dolgoztak fel, és a legtöbb esetben magyarázat is született rá, hogy a főhős miért azt tette, amit tett, és nem azt, amit az ember ugyanabban, vagy hasonló helyzetben a magánéletben tenne.
Eddig még nem találkoztam annak az esetnek a magyarázatával, hogy a nyomozó bemegy egy sötét szobába, lakásba vagy raktárba, és nem kapcsolja fel a villanyt, hanem elemlámpával járja be az egészet.
Lenne ötletem, hogy a filmekben miért van így, de ilyenkor inkább mosolyra húzódik a szám, mert rég megboldogult nagymamám jut az eszembe. Amikor ugyanis az első tv-t megvettük, aminek lassan 60 éve, elhívtuk, hogy ő is nézze meg a “csodát”. Kíváncsi és komoly arckifejezéssel nézte a képernyőt, amelyen éppen egy film ment. Rövidesen felpattant, és „Ezt én nem bírom tovább”-bal elindult kifelé. Nem értettük, mi történhetett, hát rákérdeztünk. Az ajtóban visszafordult és mondta: Hát nem láttátok? Ki-be járnak a szobából, és senki sem oltja el maga után a villanyt!
![Magyar ember Magyar Szót érdemel](/static/img/pecset.png)