A verseci születésű, magyar nemzetiségű Vaja Ferenc (talán így írta nevét) szlovákiai és magyarországi cukrászati tanulmányai után vette át a zimonyi Roda nevű édességgyár vezetését, hogy 1938-ban szabadalmaztassa egyik termékét, a nemes egyszerűséggel banánkrémnek nevezett cukrászati remeket, amit azóta is ismer minden finomságra hajló szerbiai polgár.
Az új termékért az akkori hatalom másfél dinárt fizetett. Túl sok aligha lehetett az a másfél dinár, hiszen ez a termék a mai napig forgalomban van, igazi kincs. Mint eredeti nevéből, Krem bananica, következtetni lehet, a „legközönségesebb” banánoscsokiról van szó.
Az immár 83 éves termékről mégis kevesen tudják/tudjuk, hogy izgalmas története van, akárcsak a magyarországi Túró Rudinak. A banánoscsoki azonban öregebb. Túlélte a II. világháborút, méghozzá úgy, hogy Vaja a német megszállás idején a zimonyi kommunista párttal is lepaktált (titkára ugyancsak magyar nemzetiségű volt!), hogy megmentse a gyárat a rombolástól. A háború után műszaki igazgatóként maradhatott, később cukrászmesterré „degradálták”, míg ott nem hagyta az egészet az új hatalomnak, és elköltözött Szarajevóba, ahol gumi-öntőformák kidolgozásán fáradozott nem sokkal későbbi nyugdíjaztatásáig.
Ki gondolta volna, micsoda életút, micsoda történet rejtőzködik a sarki bolt polcain álló banánoscsoki-halom mögött!
Ki lehetett igazából Vaja Ferenc?
