Verseskönyv áll az asztalomon, címe: Távoli pólusok. Most éppen képtelen vagyok verset olvasni, meg egyéb elfoglaltságom is van, de az eszem egy harmadik dolgon jár. Gyakran cikkeznek az utóbbi időben a földgolyó mágneses pólusainak helycseréjéről, amire akár fél évezreden belül sor kerülhet. Egyébként ez az esemény rendes menetrend mellett 250 ezer évenként megtörténik, ám most késik, utoljára 800 ezer éve került rá sor.
A mágneses pólusok gerjesztik azt a mágneses mezőt, ami eltéríti a halálos kozmikus sugárzást, azok a bolygók, amelyek nem rendelkeznek ilyen mágneses pajzzsal, egyszerűen halottak. A Föld északi mágneses pólusa egy évszázad alatt már 1500 kilométerrel távolabbra kószált eredeti helyéről, és a tudósok szerint ezzel mintegy tíz százalékkal máris visszacsavarta a mágneses pajzs erejét.
Annak is megissza a Föld a levét, ha a póluscsere zökkenőmentesen zajlik le. Megzavarja a mágneses pólusokra hagyatkozó halak, madarak és méhek navigációját, lehetetlenné teheti a kommunikációs űreszközök használatát, vagyis agyő internet, agyő műholdas telefonálás, műsorszórás, nesze neked GPS, meg ki tudja még mi.
A borúlátóbb tudósok nem zárják ki, hogy a következő mágneses póluscsere során nem csak az északi és a déli cserélhet helyet, hanem több pólus is kialakulhat a Földgolyóban, ami lecsökkentené a mágneses pajzs hatékonyságát. Akkor meg: kampec világ!
Reményt keltő a tudat, hogy a Földanya eddig, minden ilyen póluscsere után öngyógyító módon helyreállította mágneses védelmét. A megszokott ciklus ideje már háromszor letelt, és még sehol semmi ezen a téren.
Lehet, hogy Földanyát utolérte a változó kor, ám az se kizárt, hogy az emberiség piszkált el valamit, amit nem kellett volna.
