2025. február 13., csütörtök

Egy volt diák rontott be a zeneórára Temerinben

Február 7-én, pénteken incidens történt a temerini Petar Kočić Általános Iskolában, amikor az intézmény egy 15 éves volt diákja a délutáni váltás idején berontott az ötödik osztályos tanulók zeneórájára, majd sértegetni kezdte a tanárt és a diákokat is. 

A zenetanárnak sikerült eltávolítania az osztályteremből, majd értesítette az iskola biztonsági embereit. Az eset után azonnal értesítették a rendőrséget is. 

A Petar Kočić Általános Iskola egyik ötödik osztályos diákjának édesapja, Idei Zoltán az N1-nek nyilatkozva elmondta, hogy lánya, aki még nem töltötte be a tizenegyedik életévét, traumát élt át, miután az iskola egykori diákja berontott a zeneórára. 

– A lányom másnap, amikor megnyugodott, azt mondta, hogy azt hitte, fegyvert fog előrántani, mert folyton keresett valamit a kabátjában. Megkérdezte tőlem, túlélné-e, ha egy pad alá bújna? A Ribnikar, az egyetemi razziák, a gyerekverések, az általános iskolák udvarán vulgáris jelképek rajzolása, valamint az újvidéki iskolában egy elpusztult nyúl felakasztása után ennek nem kellett volna megtörténnie, helyesebben megengedni. Hasonló eset történt Zágrábban is, de sajnos végzetes következményekkel – mondta az N1-nek a Petar Kočić Általános Iskola ötödik osztályos diákjának édesapja. 

Néhány szülő úgy véli, hogy az igazgató nem biztosította kellőképpen az iskolát, és a jelenlegi helyzetben nagyobb figyelmet kell fordítani a gyerekek biztonságára. Egy negyedikes diák anyukája ijesztőnek tartja, hogy kívülről bárki illetéktelenül bemehet az osztályba.

Dragana Matejić az N1-nek adott nyilatkozatában annak a gyanújának adott hangot, hogy az iskolákban csak a legalapvetőbb biztonsági intézkedéseket tartják be. A szülők óhatatlanul is párhuzamot fedeznek fel a Ribnikari lövöldözéssel. Jelen esetben nem volt támadás, a tizenötéves fiú nem tett kárt senkiben, de a rendőrség számára már ismert. 

A szülők féltik a gyermekeiket, mert az iskolában teljesen biztonságban kéne lenniük. Dragana Matejić hangsúlyozza, hogy a tanárok és a szülők egy oldalon, vagyis a gyerekek oldalán állnak.

Mirjana Radić, a temerini Petar Kočić általános iskola igazgatója az N1-nek elmagyarázta, hogyan lépett be pénteken az egykori diák az iskolába. 

– Február 7-én az iskola központi épületében, a délutáni váltásban történt az incidens, amikor iskolánk egykori, jelenleg középiskolába járó diákja a sportcsarnokon keresztül bejutott az épületbe, amelyhez az iskolát folyosó köti össze, és berontott a zeneórára, és verbálisan sértegette a tanárt, aki jól reagált a helyzetre, sikerült eltávolítani az osztályteremből, és hívta a biztonságiakat. Azonnal értesítették a rendőrséget – magyarázta az igazgató.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A fiatal sértegette a tanárt és a diákokat is (Fotó: Góbor Béla felvétele)