Örömet szereztem a kutyáimnak.
A minap az újvidéki Nejlon piacon vettem egy két és fél kilogrammos pontyot. Megörültem neki, mert olcsó volt, mindössze 250 dinár kilogrammja, és főzhettem belőle egy igazi bezdáni halászlét. Most a bezdániak megköveznének, mert az én bezdáni halászlém filézett, a valódi viszont nem. De én haladok a korral és alkalmazkodom a női családtagok igényeihez is, tehát filézve készítettem el.
Annak rendje és módja szerint megtisztítottam a halat, kifiléztem a húsát, nagyobb szeletekre vágtam a farkát és az uszonyait, szálkáit pedig külön megfőztem, a húst lefejtettem, majd félretettem, mint ahogy a halban lévő tejet is.
A bográcsban a halra ráöntöttem két liter vizet, belekevertem egy evőkanál sót, két evőkanál pirospaprikát és egy evőkanál csípős paprikát, a végén pedig hozzáöntöttem fél deciliter paradicsomlevet. Az udvarban felállítottam a bográcslábat, tüzet gyújtottam és fölé akasztottam a bográcsot. Szinte azonnal lobogott a lé, és néhány perc múlva már a környéket is elárasztotta az ínycsiklandozó illat.
A halászlevet nem szabad fakanállal kevergetni, így a bográcsot kissé megforgattam. Néhány perc múlva ismét, amikor már majdnem elmúlt a negyven perc, beledobtam a haltejet és a lefejtett húst, majd újra megforgattam a bográcsot.
Amikor már majdnem elkészült a halászlé, megtörtént a baleset. A lábak eldőltek, a bogrács tartalma pedig a földre borult. A kutyák, akik végig mellettem feküdtek, most felálltak, és erős farkcsóválásba kezdtek. Pár perc múlva már hozzá is láttak a lakmározáshoz. Én pedig búsan leültem a kerti asztalhoz, rágyújtottam egy cigarettára és végignéztem őket.
