Ennyit ér a szavam! Legutóbb megígértem, hogy nem foglalkozom többé a sajtóban előforduló badarságokkal, és íme, kezdem újra, képtelen vagyok szó nélkül megállni, ha slendriánságba botlom.
Egy norvég, majd egy görög hajó tagjait rabolták el – olvasom a címet, és gondolkodom, miféle tagjai lehetnek egy vízi járműnek. Aztán a szövegből csak kiderül, hogy nem a hajók, hanem a legénység tagjait rabolták el.
A következő hírt majdnem egészében idézem, mert az idegen beszéd (bükkfanyelv) és a magyartalanság ékes példája: „az áldozat T. K. László pedig elakarta kerülni az ütközést, ekkor zuhant le az elektromos kerékpárjáról, amely hatására a fejét az aszfaltba ütve súlyos sérülést szenvedett a koponyáján, amely hatására a helyszínen meghalt.” A hírt valaki megírta, és a szerkesztő közölte. Milyen hatás alatt állhattak időközben? Pongyolaságból kitűnő!
Nem hagyhatja el Törökországot a holtan talált fehérsisakos alapító özvegye – ez sem piskóta! Valaki alapított egy fehérsisakost, majd megözvegyült vele. Vagy valami mást alapíthatott, és akkor özvegyült meg, amikor a fehérsisakost holtan találták? Annyi logikus, hogy az elhunyt után életben maradó házas-, élettárs vagy partner megözvegyül, de végül ki is alapított mit?
Évi száz kiló csomagolási hulladék keletkezik Németországban. Na, ennek a hírnek szívből örültem, amíg ki nem derült, hogy nem az ország hulladéktermelése ennyi, hanem minden lakosáé, de nem együtt, hanem személyenként.
Kekszgyárba csapódott be a löveg. Tüzér már voltam, így tudom, a löveg olyan eszköz, amiből lövedéket lőnek ki, ilyen az ágyú, a tarack, a mozsárágyú és a nagyöbű aknavető. Nyelvész viszont nem vagyok, utánanéztem hát, a lövegnek van egy régies jelentése is, ami valóban a kilőtt muníciót jelöli. Csakhogy a hajdani löveg szó méretet is jelölt, nem nagyobbat, mint ma a pisztolygolyó.
Végül a legfrissebb: November a nemzetközi tüdőrák hónapja. A tüdőrák aligha nemzetközi. Természetesen világjelenség, de a betegségbe mindenki egyedül, magányosan hal bele. Nemzetközileg legfeljebb küzdeni lehet ellene, de akkor nem a nemzetközi tüdőrákról, hanem a tüdőrák elleni küzdelem nemzetközi hónapjáról kellene beszélnünk.
![Magyar ember Magyar Szót érdemel](/static/img/pecset.png)