November utolsó péntekén a fogyasztást kellett volna felpörgetnie a sokaságnak az őt idomító és terelgető kapitalisták szerint. A célt állítólag úgy lehetett elérni, hogy az emberek sok mindent vásárolnak, esetleg csak egy valamit. Persze a szokásosnál (jóval) olcsóbban. Ehhez már jó előre kihagyhatatlan ajánlatokkal, hihetetlen leárazásokkal és egyéb manipulatív reklámokkal csábították őket az üzletekbe. A kampányok igyekeztek elhitetni, hogy az árucikkek beszerzése (a fekete péntekként emlegetett napon) nemcsak megtakarítást hoz a vásárlóknak, hanem boldogságot is, ráadásul még az életüket is javíthatja. A sajátságos ünnep áldásaiból tehát jó, ha minél többen részesülnek. És ezáltal éltetik a kapitalista gazdasági modellt, illetve tömik az egészet működtetők zsebét. Csakhogy ez a rendszer már régóta a riasztó méreteket öltött túlfogyasztásra épül, s egyre több, illetve nagyobb kárt, szenvedést, pusztítást okoz az egész bolygónak. Ezt már mindenki érzi a saját bőrén. Ám sokan még nem akarják, vagy nem képesek megérteni, miként azt sem, hogy a további árucikkek erőltetett vásárlása (avagy a fogyasztás serkentése) biztosan nem vezet ki bennünket ebből az ördögi körből. Még leárazások segítségével sem.
![Magyar ember Magyar Szót érdemel](/static/img/pecset.png)