A Miloš Bajić festőművész nevét viselő újvidéki utca egyedülálló. Nem mondom, hogy a világon, mert magától érthető, hogy a világ összes utcájában nem jártam, amelyekben azonban megfordultam, ezekből pedig sok ezer van, a Miloš Bajićnak egy tekintetben nincs párja.
Rövid, alig 200 méteres utca, és a rakpartról a Halpiacra vezet. A jobb oldalon a járda az épületek tövében húzódik, balra következik az úttest, azután a parkoló, majd még két sáv, az egyik sárga és szürke kockákkal kirakva, a másik pedig, a kerítések és a kutyafuttató mellett, kiaszfaltozva. És itt kezdődik az egyedülállóság, és az abból fakadó napi ki tudja hány vita és veszekedés.
A piacra sokan járnak kerékpáron, számos idős asszony pedig a vásárlókocsit húzva maga mögött. A kiaszfaltozott sávon a kerékpárosok rá-rácsöngetnek a nénikre, és más gyalogosokra, esetenként rendre is intve őket, azok pedig leginkább hangosan elégedetlenkednek a kétkerekesek pimaszsága miatt, akiknek mellesleg igazuk van. Az aszfaltsáv ugyanis, bármennyire is furcsa, hogy az van a fal mellett, amit másutt még nem láttam, tényleg a bicikliút, a gyalogosoké pedig a parkolósávval határos sárga és szürke kockás. Minden egyszerűbb lenne, ha az illetékesek vettek volna annyi erőt, hogy az aszfaltsáv néhány pontján, ami Újvidéken különben szokásos, odafessenek egy-egy kerékpárt.
