A szomszédos épületben lakó fiatalembert arról jegyeztem meg, hogy kerékpárja parkolóhelyének a közös udvarban a közvetlenül a teraszom alatt levő pincelejárat korlátját választotta. Vagy látom, amint jön-megy, vagy csak hallom a halk csattanást, amikor nekidönti a kétkerekűt a fémoszlopoknak. A másik ok, amiért megjegyeztem, mert a kerékpárt sose zárja, éjjel-nappal lakatolatlanul hagyja ott. Érdekes, hogy másét, csak egy-két méterrel odébb lezártan hagyottat már loptak el, vagy pedig úgy megdézsmáltak, hogy reggelre az ülése, kormánya, vagy egyik kereke hiányzott, az övé pedig már több mint két éve érintetlen.
Mivel a fiút nem tartom a biciklitolvajok újvidéki főnekének, amiért az övé védett lenne, feltételezem, hogy csakis a páratlan szerencse, esetleg egy kis pszichológia játszik közre, amit egy több évvel ezelőtti szabadkai eset emlékével magyarázok.
Riportozni mentünk a fotóssal és gépkocsivezetővel, aki a vállalati autót a városháza mögötti nagy parkolóban hagyta, és együtt sétált velünk a medencéhez, a sakk-klubba, meg már nem emlékszem, hogy hova. Munkánkat végezve visszamentünk a parkolóba, és láttuk, hogy a jobb hátsó ajtó tárva-nyitva. Kicsit idegesek lettünk, de gyorsan kiderült, hogy éppenséggel semmi sem hiányzik az ott hagyott holminkból és az autó elmozdítható felszereléséből. Hazafelé jövet tanakodva abban állapodtunk meg, hogy ha valaki enyveskezű látta is a nyitva felejtett ajtót, csapdának, vagy rejtett kamerának nézhette, és inkább nem nyúlt hozzá.
Lehet, hogy a lezáratlan biciklit is a tolvaj valamilyen csapdának nézi, és inkább a másikat cseni el.
