![Az Országgyűlés korábbi ülése (Fotó: MTI) Az Országgyűlés korábbi ülése (Fotó: MTI)](/Magyar%20Sz%C3%B3/Import/62631/image-thumb__62631__msz-article-nocrop/cms-image-000112537.jpg)
Az Országgyűlés korábbi ülése (Fotó: MTI)
A magyar parlament üléseiről készült összefoglalókat nézve csak azt tudom konstatálni, hogy ez sem éppen egy kulturális központ. Szorgalmasan tesz is róla az ellenzék, hogy ne váljon azzá. Az egyik gyilkos tekintetű hölgy indulatoktól kivörösödve vágja a kormánypártiak szemébe, hogy kerek e világon a járvány Magyarországon követelt legtöbb halálos áldozatot. (Miközben számos más uniós országban a lakosság számához képest is húsz-harmincszoros az elhalálozás.) És a szeme sem rebben az asszonynak, még akkor sem, amikor hentesnek nevezi a köztiszteletben álló orvos minisztert. A másik képviselő transzparensszerű (nem kipontozott) lófa…szt fölirattal köszönti képviselőtársait, gyaníthatóan a kormánypárti oldalt vagy a miniszterelnököt. Tanulja a tévénéző is az emelt szintű kommunikációt!
Aztán a kormányfő már rádióinterjúban mond véleményt a nem éppen a hivatása magaslatán álló budapesti ellenzéki főpolgármesterről. Arról beszél, hogy vannak elméleti és gyakorlati emberek, a főváros első embere inkább az előző fajtát képviseli. Biztosan tud jó tanulmányt írni a hatáskörébe tartozó idősotthonról, de olyan ő, mint aki a disznóvágásra is csak a vacsorára érkezik. Ami, igaz, nem baj, mert legalább nem lábatlankodik egész nap. Az viszont nagy baj, hogy tucatjával halnak meg idősek a rábízott intézményben.
Stílus és kultúra – ízlések és pofonok.
![Magyar ember Magyar Szót érdemel](/static/img/pecset.png)