2025. február 12., szerda

Jó reggelt! (2020-11-10)

Ősz, levélhullás (Illusztráció/Pexels)

Ősz, levélhullás (Illusztráció/Pexels)

Már megint falevelek. Néhol már lehullottak, másutt még árválkodnak a fákon, bokrokon. Alighanem egy rövid ideig, hogy utána kövessék a társaikat, amelyek élettelenül terítik be a tájat és a településeket. A lakott területeken sokan dünnyögnek is emiatt. Merthogy össze kell gyűjteniük azt a nagy mennyiségű „hulladékot”, ami – nem mellesleg – nemrég még árnyékot adott embernek, aljnövényzetnek és állatnak. Milyen jó is volt akkor. Már ahol a duzzogók ki nem irtották a fákat, s betonozták, aszfaltozták le, vagy építették be a helyüket. Szerencsére sokfelé nem lázadoznak a lombullás miatt, hanem fogják és eltakarítják a leveleket, amelyeket lehet komposztnak is használni, de lehet csak összegyűjteni, hogy az illetékesek elszállítsák valahová. És lehet arra várni, hogy egy részét elfújja a szél a szomszéd elé vagy távolabbra. Esetleg egészen addig, ahol döntés születik arról, lesz-e jövőre is levél a fákon, s lesznek-e rügyek. Persze az sem baj, ha a döntéshozóhoz nem jut el levélüzenet, ő úgyis tudja, mi a teendő, s talán előbb-utóbb abba is besegít, hogy azok, akik nem igazán értik a világ működését, ne zsörtölődjenek az avar miatt, hanem inkább örüljenek mindannak, amit a falevelek életükben biztosítanak a környezetüknek. 

Magyar ember Magyar Szót érdemel