Évente több mint ötszázan halnak meg közlekedési balesetben Szerbiában, míg az elmúlt három évben átlagosan 36 olyan közlekedési balesetet jegyeztek fel, amelyben az áldozat előzés közben vesztette életét – nyilatkozta Milan Koković, a Közlekedésbiztonsági Ügynökség igazgatója.
A Tanjug hírügynökségnek elmondta, hogy bár a sofőrök 85 százaléka beköti a biztonsági övet, évente mintegy 130-an halnak meg azért, mert nem használták azt. Hozzátette, hogy az új közlekedésbiztonsági törvény elfogadásával a járművezető felelős lesz azokért a személyekért, akik az autóban ülnek, és nem használják a biztonsági övet.
Arra is felhívta a figyelmet, hogy az év eleje óta három kerékpáros hunyt el közlekedési balesetben. Hangsúlyozta továbbá a védősisak viselésének a fontosságát, mivel – mint mondta – a kerékpárosok 60-70 százaléka fejsérülés következtében veszti életét.
![Magyar ember Magyar Szót érdemel](/static/img/pecset.png)
Nyitókép: Illusztráció/Pixabay