A Duna úgy viselkedik, mintha az idén nem volna szándékában áradni. Legalábbis nem olyan magasra, mint amilyenre ilyenkor szokott. A Felső-Dunán hetek óta semmilyen vízszintingadozás nem tapasztalható, a vízhozamgörbék feszülnek, akár a tamburahúr.
Ez persze csalóka látszat, arrafelé ugyanis nagyon gyorsan komolyra fordulhatnak a dolgok, különösen akkor, ha ehhez megvan a hóvízkészlet. Márpedig az idén arrafelé hóból bőven termett, a szüretre pedig még nem került sor.
Ahhoz, hogy a Felső-Duna vízgyűjtőjén levő hóvízkészlet jelentőségéről átfogó képet alkothassunk, szenteljünk néhány mondatot az Inn folyónak. A Passaunál – Újvidéktől csaknem ezer kilométerre – a Dunába ömlő folyó valójában nagyobb a Dunánál. Legalábbis ott, ahol beleömlik. Történelmi, politikai meg némi földtani dolgokon múlott, hogy onnantól errefelé nem Inn van, hanem Duna. Az Inn átlagos vízhozama ugyanis nagyobb a Dunáénál. Bár a Dunának nagyobb a vízgyűjtő területe, a mészköves mederben keletkező átszivárgások miatt nagyok a vízveszteségei. Ráadásul a Felső-Duna hóvízkészletének óriási hányadát éppen az Inn vezeti le a Dunába.
A csütörtöki adatok szerint az Inn vízgyűjtő területén a hóban tárolt vízkészlet a nyolc köbkilométer küszöbén állt, a Nagymaros feletti szakaszon azonban meghaladta a tizenöt köbkilométert. Tudni kell, hogy ennek a tizenötnek része az Inn-vidéki nyolc is, valamint azt is, hogy összességében véve ez a hóvízkészlet igen nagy. Egyelőre azonban jó, hogy ez a hatalmas tömeg hallgat. A Duna vízszintjének alakulását döntően befolyásoló Inn vízhozamgörbéje többnyire helyben táncol, legfeljebb másfél méterrel a mindenkori legalacsonyabb szint felett, és kereken öt méterrel a mindenkori legmagasabb alatt. Ez nyugalmas állapotnak minősíthető.
Annak ismeretében, hogy a Felső-Duna egyelőre nem vesz részt a táncban a Közép-Dunán éppen kialakuló újabb árhullám aligha fog heveskedni. Tájainkra ez az áradás várhatóan két-három napon belül fut be, és nagyjából 140-es bezdáni vízre fog érkezni. Tehát igen alacsony vízállásra. Kissé más a helyzet Újvidéknél, hiszen az itteni vízszint továbbra is a Dráva hatásának van kitéve. Bár a Dráva pillanatnyilag közepes vízhozammal érkezik a Dunába, legutóbbi áradásának hatására az újvidéki mércén tegnap még 350 feletti értékeket mértek. Bokros tapasztalataink vannak azzal, amikor ilyen magas újvidéki vízre érkezik az alpesi eredetű, amely, mint már mondtuk, még nem indult meg. Emellett figyelembe kell venni azt a jelenséget is, amely akkor lép fel, amikor az árhullám az újvidéki víznél kétszázzal alacsonyabb bezdánira érkezik. Röviden: ilyenkor Újvidéknél később és lassabban kezd áradni. Csak futólag mondjuk, hogy a Dráva vízgyűjtőjén továbbra is magas a hóvízkészlet, ezért ennek a folyónak lesz még mondanivalója. A Tisza pedig bonyolítja.
Úgy tűnt, hogy a Tisza vízgyűjtőjén felhalmozódott hóban tárolt vízkészlet gondol egyet, majd egyetlen heves árhullám formájában levonul. Készültségek, homokzsákok… ilyesmi. A kezdetek erre is vallottak, hiszen a nagyjából két köbkilométernyi víz egy igen csinos áradást gerjesztett. Aztán következett a lehűlés, megszűnt az olvadás, hullott némi eső, és ismét növekedett a hóvízkészlet. A Szeged feletti vízgyűjtőn tegnap még hajszál híján öt köbkilométer volt belőle, ami sokszorosa az időszakos átlagnak, és csaknem kétszerese az időszakos maximumnak.
Amikor még ilyen sok a hó a vízgyűjtőn, a vízhozamgörbék pedig máris a készültségi szintek küszöbén támolyognak, akkor… Álljunk meg! A kedvezőtlennek tűnő adategyüttesnek nem feltétlenül kell azt jelentenie, hogy baj van. Meg azt sem, hogy lesz. És mindez nem jelenti azt, hogy nem lesz.
Tény, hogy a Tisza vízszintje magas. Az is tény, hogy a hazai Tisza-vidéken a folyó sok helyen kilépett a hullámtérre. De az is tény, hogy azóta már csökkent a vízszint. A következő hét során elhúzódó tetőzést és enyhe apadást várhatunk. Ebben az a jó, hogy a továbbra is magas vízszint, tehát meglehetősen magas vízhozam mellett sok víz hagyja el tájainkat anélkül, hogy bajt okozna. Húzós nagyvizes időszakokban mindig is kiemelt jelentősége volt annak, ha az árhullámok közé úgymond vízcsendes időszakok ékelődtek.
Ha figyelembe vesszük, hogy a Száván már lecsengett az árhullám; a Drávának még egy komoly dobásra vannak tartalékai; a Duna pedig őrzi a hóban felmalmozott vízkészleteket, mint aki szomjúzik a sivatagban, de víz van a térdében; a Tisza maradt az egyetlen olyan szereplője a vízügyi történéseinknek, amellyel/akivel érdemes foglalkozni. A folyó, amely a versben ugyan eltépi a láncát, a valóságban inkább csak látványosan feszíti, most gondolkodási időt kért.
Alapozzuk ezt azokra a tényekre, hogy a máskülönben folyamatos vízhiánnyal küszködő Maroson levonuló árhullám immár az utolsókat rúgja. A másik legnagyobb mellékfolyó, az összes többi Körös vizét cipelő Hármas-Körös, Szarvasnál még ostromolja a készültségi szinteket, de látszik, hogy az elsőfokúnál többre nem viszi, mint ahogy a Sebes-Körösbe ömlő Berettyó már a másodfok küszöbén meggondolta magát. Magasan fönt északkeleten a Bodrog még heveskedik, de úgy tűnik, azon a vidéken magára maradt.
Ha az előállt helyzetnek megfelelő munkacímet kellene fabrikálni, akkor leginkább az volna találó, mely szerint a vizek össztüze egy vánszorgó szőkére… elmaradt. A következő tiszai árhullám várhatóan bő egy héten belül alakul ki, egyelőre előreláthatatlan méretben és ütemben. Addig Zentánál apadni fog.
