EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz:
Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy megszüntessem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem tökéletessé tenni. Bizony mondom nektek, amíg az ég és föld el nem múlik, nem vész el a törvényből sem egy i betű, sem egy vessző, hanem minden érvényben marad.
Akkor odajöttek hozzá János tanítványai, és megkérdezték: »Miért van az, hogy mi és a farizeusok gyakran böjtölünk, a te tanítványaid pedig nem böjtölnek?« Jézus így felelt nekik: »Vajon gyászolhat-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? Eljönnek azonban a napok, amikor elveszik tőlük a vőlegényt, akkor majd böjtölnek. Senki sem varr régi ruhára nyers szövetből foltot; mert kiszakad a folt a ruhából, és a szakadás még nagyobb lesz. Új bort sem töltenek régi tömlőkbe, mert különben a tömlők szétrepednek, s kiömlik a bor is, meg a tömlők is tönkremennek. Az új bort új tömlőkbe töltik, így mind a kettő megmarad.«
A hetvenes években az Egyház, a II. Vatikáni zsinat megújulásának keretében, meg akarta újítani, vagy pontosabban mondva, lelket akart önteni a pénteki böjtbe. Addig, régtől kezdve, kötelező volt a pénteki hústilalom. Sokak számára azonban ez afféle tésztanappá laposodott, az emberek elveszítették a böjt és Krisztus keresztáldozata közötti összefüggést. Az Egyház azt szerette volna, ha eszébe jut a hívőnek, hogy ezen a napon szenvedett értünk Jézus, és ezért a hívő ember, átgondolva a napját, tudatosan, Jézussal egyesülve vállal valami lemondást, jócselekedetet, hogy Jézussal egyesülve az ő kereszthalálában, tegyen valamit a bűnösök megtéréséért. Sajnos, ez a legtöbb keresztényben úgy csapódott le, hogy most már pénteken is szabad húst enni.
Jézus idejében is valami régi elavult. A farizeusok és az írástudók apró részletekbe menően igyekeztek minden törvényt szabályokkal és előírásokkal körülbástyázni, és azokat betartani, és betartatni másokkal is. Hiányzott azonban ebből a lélek, az őszinte nyíltság az Isten felé.
Jézus tulajdonképpen nem megszüntetni jött az írásokat, hanem beteljesíteni őket, Lélekkel beteljesíteni. Ezt hangsúlyozza a mai evangélium részletben is. Erre utal a böjt kérdése, amit számon kértek Jézustól. Ő mindig a lelkületre, a belső hozzáállásra hívta fel a figyelmet. Valami megszűnőben volt Jézus idejében, de ugyanakkor egy több, egy növekedést jelentő kibontakozás volt kialakulóban.
A Bibliában sokszor megfigyelhetjük, hogy valami megszűnik, mert vagy elferdült, vagy ellaposodott, de ez mindig egy új élet, egy növekedés lehetőségét is jelenteti. A vízözön egy nagy pusztulás, ugyanakkor Noé és családja által egy új, tökéletesebb szövetség kibontakozási lehetőségét hordja magában. A babiloni fogság idején minden elpusztult. Az Isten országa, mint zsidók birodalma, végleg és visszahozhatatlanul megszűnt. Ám a visszatérő maradék a mennyek országának reményét hozta magával, ami Jézusig megmaradt. Ez számomra egy elgondolkodtató üzenet a saját életünkkel kapcsolatban. Minden ember életében vannak természetesen bekövetkező elmúlások, és ha jól tudjuk fogni az új lehetőséget, akkor újjászületések és növekedések.
A kisgyermek világába szinte a szülői, nagyszülői gyöngéd szeretettel ivódik a kicsi lelkébe az Isten iránti szeretet. Nem mondom, hogy hit, mert ez inkább érzelmi, mint tudatos döntés. Ezt követi a kamasz hite, ez lehet, hogy a kamasz a hullámzó hangulat jegyeit viseli magán, de ez sokkal több, mint a gyermek hangulata. Nemsokára ez is összeomlik, mert a felnőtt ember munkahajszája azt eredményezi, hogy semmire sem ér rá, főképpen nem Istenre és vele kapcsolatos dolgokra. Ekkor is tud a hit gazdagodni, érlelődni, ha a nap egész terhét a Mennyei Atya akaratába, gondviselésébe helyezi az ember.
Azután jön az öregedés, a nyugdíjas kor, a betegség, a tehetetlenség. Sok minden, ami addig fontos volt, most összeomlik. A hitnek azonban egy nagyon fontos, teljesen felnőtt, erős szakasza lehet, ha nem veszünk bele a siránkozásba, hanem minden nap oda akarjuk adni a mindennapi keresztünket a megfeszített Jézusnak önmagunkért, szeretteinkért és az egész világét. Hatalmas lehetőség ez, így nagyon jól befektetett időskort lehet élni és megvalósítani.
Azon kellene nagyon javítani, hogy a szülőket, hitoktatókat és minket, papokat, ne csak az foglalkoztasson igazán, hogy valaki részesült-e bizonyos szertartásokban, gondolok az elsőáldozásra, bérmálkozásra, templomi esküvőre, hanem változott-e, növekedett-e, érlelődött-e ezek a fordulatok által a hite, az Istennel való kapcsolata.
A különféle nehézségekkel Isten nem megszüntetni akarja a hitünket és az életünket, hanem beteljesíteni. Sok bibliai példa van erre, de nekem nagyon tetszik az Egyiptomi József története.
Ő volt a kis kedvenc. Sokára született, féltestvérei már felnőttek voltak akkor. Jákob, az apja külön ki is emelte őt, szebb ruhát varratott neki. Isten olyan álmokat adott neki, amelyeket József úgy értelmezett, hogy majd mindenki fölött fog állni. Isten akkor megengedte, hogy nagyon mélyre zuhanjon. Rabszolga lett Egyiptomban. Végül börtönbe került, és ott nem volt szinte semmi reménye a jövőt illetően.
Ami azonban nagyon fontos, attól kezdve, hogy eladták, Isten volt a reménye. Becsületesen helyt állt. Nem volt hajlandó a házasságtörés bűne által előnyökhöz jutni, amikor Potifár felesége beleszeretett. Ekkor, amikor minden összeomlani látszott, Isten valóban nagy dolgokat vitt végbe vele és általa. (Kiv 37, 2-36; 39,1-41, 57)
Ő maga is ezt így értékelte. Amikor testvérei másodszor jöttek hozzá gabonáért és ő felfedte nekik, hogy ő a testvérük, akit eladtak. Nagy elgondolkodtató, amit József, a nagyon sok szenvedés ellenére, amit a testvérei okoztak neki, mondott testvéreinek, amikor megismertette velük magát: „József vagyok! A testvéretek, akit eladtatok Egyiptomba. De most ne nyugtalankodjatok, és ne tegyetek magatoknak szemrehányást amiatt, hogy eladtatok. Isten ezért küldött előre engem, hogy megmentsem az életeteket… Isten előre küldött engem, hogy megmentse és életben tartsa nemzetségeteket a földön.” (Ter 45, 4-7)
Amikor nagyon mély pontra kerülünk az életünkben, akkor nem Isten hagyott el bennünket, hanem különös lehetőségek elé állít minket. Ha a zúgolódás és panaszkodás helyett azt kérdezzük Istentől, hogy most mi a terved velem, és keressük is az Ő akaratát, akkor rendkívüli dolgokat fogunk megtapasztalni. Isten, ha megpróbáltatást ad, nem megszüntetni akarja az életünket, hanem beteljesíteni.
