EVANGÉLIUM Szent János könyvéből:
Abban az időben: Jézus Szamaria egyik városába, Szikárba érkezett. Ott volt Jákob kútja. Közben odajött egy szamariai asszony, hogy vizet merítsen. Jézus megkérte: ,,Adj innom!'” Az asszony elcsodálkozott: ,,Hogyan kérhetsz te, zsidó létedre tőlem, szamariai asszonytól inni?'” Jézus így felelt: ,,Ha ismernéd Isten ajándékát, és tudnád, hogy ki mondja neked: »Adj innom!«, inkább te kérnéd őt, és ő élő vizet adna neked.'”
Az asszony ezt felelte: ,,Uram, hiszen vödröd sincs, a kút pedig mély. Honnan vennéd az élő vizet?” Jézus erre megjegyezte: ,,Mindaz, aki ebből a vízből iszik, újra megszomjazik. De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, nem szomjazik meg soha többé. Az a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne.”
Erre az asszony megkérte: ,,Uram, add nekem azt a vizet, hogy ne legyek szomjas, és ne kelljen ide járnom vizet meríteni!”
Jézus így szólt: ,,Menj, hívd a férjedet, és jöjj ide!” Az asszony ezt felelte: ,,Nincs is férjem!” Mire Jézus: ,,Jól mondod, hogy nincs férjed. Mert öt férjed volt, és akid most van, az sem a férjed. Ezt helyesen mondtad.” Ekkor így szólt az asszony: ,,Uram, látom, hogy próféta vagy! Tudom, hogy eljön a Messiás, akit Krisztusnak neveznek. Ha majd eljön, ő tudtunkra ad mindent.” Erre Jézus kijelentette: ,,Én vagyok az, aki veled beszélek.”
Az asszony pedig otthagyva korsóját elsietett a városba, és elmondta az embereknek: ,,Gyertek, nézzétek meg azt az embert, aki mindent elmondott, amit tettem! Lehet, hogy ő a Krisztus?” Ki is jöttek a városból, és odagyűltek köréje.
Abból a városból, a szamaritánusok közül sokan hittek benne. Ezután így szóltak az asszonyhoz: ,,Most már nem a te szavadra hiszünk. Hallottuk őt mi magunk is, és tudjuk, hogy valóban ő a világ Üdvözítője.”
Jézus találkozása a szamariai asszonnyal Jákob kútjánál nagyon sok üzenetet tartalmaz számunkra az egész életünkre, de különösen most a nagyböjtben.
Az első, ami megragadja a figyelmemet, az a kút, a víz. Több mint ezer évig adta az éltető vizet a kút, ami még mai napig is ott áll, és nagyon jó iható vizet ad. Ez a kút azt az éltető vizet jelenti Jézus tanításában is, amit nekünk a Szentlélek jelent, az éltető Lélek.
Jézus mondta a szamariai asszonynak: „Ha ismernéd Isten ajándékát, s azt, aki azt mondja neked: Adj innom, inkább te kértél volna, és Ő élő vizet adott volna neked.” „De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne.” (Jn 4, 10; 14)
Milyen fontos, hogy mi is kérjük Jézustól ezt az örök életre szökellő vízforrást, vagyis a Szentlelket. Az egyház talán azért olvastatja, többek között a nagyböjt elején, ezt a történetet, mert túl kevésszer fordulunk imában Jézushoz azzal a kéréssel, hogy árassza ki ránk a Szentlelket, akiről megígérte, hogy bevezet minket a teljes igazságba (Jn 16, 13), és ha akarjuk, és hívjuk, akkor velünk marad mindörökre. (Jn 14, 16) Rendszeresen kell keresnünk a Szentlélek segítségét.
Nekem nagyon sokat jelent már gimnazista korom óta a Szentlélek segítsége. Azóta szinte rendszeresen kérem a támogatását, irányítását az életemben, papi hivatásomban, lelkipásztori munkámban. Minden bizonytalankodásom ellenére a papi hivatással kapcsolatban úgy irányított a Szentlélek, hogy pap lettem. A papi életemet is mindig Ő vezérelte. Mikor mindennel foglalkoztam, csak a papi munkára jutott kevés energiám és időm, a Szentlélek sugallatára kitettem a tévét, mert nagyon kötődtem hozzá, és sok időt meg éjszakai pihenést vett el tőlem. Nem voltam soha nagy dohányos, de még fiatal pap koromba kaptam a sugallatot, hogy hagyjam abba, és ez meg is történt, és a mai napig kitartok ebben. Mind több madarat tartottam, aztán már kétszer is éreztem, hogy ha mindig a madarakkal foglalkozom, akkor nem kell papnak lennem, kimehetek valamelyik tanyára. A Szentlélek sugallatára kétszer is eladtam a madaraimat, hogy jobban a papi munkának tudjam szentelni az időmet és energiámat.
Ez azonban azt igényli, hogy mindennap keresem a Szentlélek jelenlétét és működését az életemben, a munkámban.
A másik üzenet az evangéliumi történetből az, ahogy Jézus fokozatosan tudatta az asszonnyal, hogy Ő kicsoda. Nagyon vigasztaló számunkra, hogy Jézus egy bűnös életvitelű asszonyt szólít meg, és nem azzal kezdi, hogy milyen bűnös az asszony, mert öt férje volt és most egy hatodikkal él. Minket sem a bűnös oldalunkról néz. Gyógyítani akar és nem elítélni. Nagyon nagy türelemmel vezeti őt, lépésről lépésre, hogy felismerje, kicsoda is Jézus, akivel beszél. Előbb csak Jézus nyitottságára csodálkozik rá, zsidó létére szóba áll vele, egy szamaritánus asszonnyal. Azután rácsodálkozik arra, hogy Jézus élő vizet kínál neki. Nemsokára megérti, hogy prófétával beszél. Jézus csak ekkor mutat rá az erkölcsi problémára, mert a prófétától már másképpen fogadja a figyelmeztetést. Csak a végén mondja meg neki Jézus, hogy Ő kicsoda.
Azt kell ebből tudomásul vennünk, hogy nem lehet sem a hitünket, sem az Atya gondviselését, sem Jézus által a személyes életünk megváltását egy csapásra megismerni, megtanulni. A megismerésünk, különösen a hitünk terén olyan, mint egy lépcső. Az egyik megélt tapasztalat a feltétele a következő lépésnek. A kegyelem megvalósulása a következő kegyelem feltétele. Erre mondta Jézus: „Mert annak, akinek van, még adnak, hogy bőven legyen neki: akinek meg nincs, attól még amije van is, elveszik.” (Mt 25, 29) Nagyon fontos, hogy lelkiekben mindig a többre törekedjünk, hogy minden nap jobban megismerjük Jézus jelentőségét az életünkben.
A lépcső hasonlata azt jelenti, hogy csak megélt lelki tapasztalatok által lehet fokról fokra előrehaladni, a megélt tapasztalat ad lehetőséget a következő tapasztalat megéléséhez, azt jelenti, hogy nincs befejezett vallásgyakorlat, nincs statikus kereszténység. Ha azzal vagyunk elégedettek, hogy viszonylag jó vallásgyakorlók vagyunk és kész, akkor hamarosan megtapasztaljuk a belefáradást, szürkeséget, az unalmat.
A gonosz gyorsan elhiteti velünk, hogy mi már tökéletesek vagyunk, és nem kell nekünk semmi más. Mindig így volt, ne újítsunk semmit. Ez viszont azt jelenti, hogy a vallásosságunk egy mókuskerékhez hasonlítható, unalmas körben járás lesz különösebb lelki élmény nélkül, és kiszáradunk. Ilyen lelki állapotban viszont nincs erőnk az új kihívásokat fogni és helytállni. Lehengerli a hitünket, reményünket egy betegség, egy haláleset, egy váratlan csalódás.
Ezért fontos a lelki olvasmány, a Biblia állandó olvasása, a vasárnapi szentmise, a Biblia üzenete. Az elcsendesedett elmélkedő imádság az, hogy azt kérdezzük magunktól, most mi jót tehetek, most kikért kell imádkoznom, vezeklést vállalnom. Hallgatjuk a híreket, hallunk körülöttünk történő eseményekről, sajnálkozunk a fiatalok viselkedésén, szörnyülködünk az árakon, és ki tudja, még mi minden érint és ér bennünket. Hallgassunk arra a belső hangra! A Szentlélek mindig indít bennünket, hogy kiért mondjunk imát, kiért vagy miért vállaljunk böjtöt, lemondást, vezeklést, és akkor állandó mozgásban lesz a lelkünk, lelki életünk. Érezni fogjuk, hogy aktív munkatársai vagyunk Jézusnak az Isten országának építésében, és magunk is sok kegyelmet és lelki örömet fogunk kapni. Olyanok leszünk, mint a szamariai asszony, aki hagyta magát lélekben Jézustól vezetni. Elsietett és megmozgatta az egész falut, és a történet leírása így fejeződik be: „Abból a városból sokan hittek benne (Jézusban) a szamariaiak közül az asszony szavára.” Kitódultak Jézushoz és hallgatva Jézust azt mondták az asszonynak: „Most már nem a te szavadra hiszünk, mert magunk is hallottuk, és most már tudjuk, hogy valóban ő a világ Üdvözítője.” (Jn 4, 39-42)
