Képzeljünk el egy háborús filmet, amelyben harci repülőgépek lövik egymást. Jó fiúk, rossz fiúk... valami ilyesmi. És amíg a jók meg a rosszak hevesen aprítják egymást, és az egekben „térdig ér a vér”, addig az okos fiúk ülnek a főhadiszállás bombabiztos bunkerében és radarképernyőn figyelemmel kísérik a hadiszerencse forgandóságát. Persze, közben izgulnak. Mert ők tudják, hogy a képernyőn melyik pötty kinek a masinája, és számolgatják, melyikek fogyatkoznak gyorsabban. A napokban mi is majdnem így izgultunk. Igaz, nem lőttek bennünket, de a világháló jóvoltából a Duna jegével viaskodó magyar jégtörőket nyomon tudtuk követni úgy, mint a filmbeli okosak a bátrakat. Mindezt reális időben. És akár szurkolhattunk is nekik, azzal a jóleső érzéssel, hogy annak a másiknak, a jégnek, nem szurkol senki. Ebben a küzdelemben csak jó fiúk voltak, és a mi csapatunkban játszottak.
A Jégtörő VII tegnap a Banovci környéki folyószakaszon (Ótos András felvétele)
A jégtörőknek való képernyős szurkolás azzal kezdődött, hogy egy Duna-barát facebookos csoportosulás megosztotta a hozzáférést ahhoz a honlaphoz, amely a jégtörők mozgásába nyújt betekintést. Más hajók mozgását is képernyőre lehet hívni, de kit érdekel ebben a pillanatban a Regensburgban veszteglő kirándulóhajó – tudvalévő, hogy el sem indulhat –, a repülőhordozók mozgását pedig úgysem rakják a kirakatba. Január a jégtörők hava lett, a jégtörősök voltak a legények a gáton.
Miután a Dályai-kanyarban ellenőrzésük alá vonták a jégdugóba vágott nyílást, és ennek felügyeletét a Jégtörő VI-ra és a Jégtörő XI-re bízták, a Széchenyi és a Jégtörő VII új csatába indult. Azzal a jégdugóval kellett megküzdeniük, amely az évtizedes rossz hírnévű dályaival ellentétben új keletű, öt évvel ezelőtt ütötte fel ugyanis a fejét először, az idén lépett színre másodszor, és nagyjából annyit tudtunk róla, hogy a felső vége a Tisza-torkolat alatt van, az alsó pedig Zimony küszöbén.
A déli Nap melege a part mentén helyenként már felolvasztotta a jeget, aminek a hattyúk csak örülni tudtak (Ótos András felvétele)
A jégtörőknek alulról – Zimony felől – kellett volna megközelíteniük, de amikor szóltak nekik, akkor még Vukovár környékén vesztegeltek, és mire elindulhattak, addigra a jégdugó kiterebélyesedett, a hajók pedig felette ragadtak. (Tudjuk, sok a földrajz, de az általános iskola hatodik osztályának anyagáról lévén szó…) A Széchenyi meg a Jégtörő VII előtt egyszerűen megfogalmazható, nehezen kivitelezhető feladat állt. Keresztül kellett verekedniük magukat a vélhetően legalább 20 kilométer hosszú jégdugón, aztán alulról megközelíteni, és megbontani, rombolni… felszámolni.
A naplószerű bejegyzéseket mellőzzük, részidőkkel nem foglalkozunk, és rövidítünk. A képernyős nyomon követésből kiolvasható volt, hogy a két hajó váltakozó sebességgel haladt a jégdugón keresztül, a csúcssebesség olykor meghaladta a négy csomót is (ez 7,5 kilométernek felel meg), többnyire kettő körül alakult, de előfordult az is, hogy hosszú időn át nem mozdult. Csupán feltételezzük, hogy ilyenkor helyben „gyomrozták” a jeget. Folyamatosan a Széchenyi járt elöl, a 7-es sorszámú Jégtörő olykor leszakadt róla. Tartott ez napnyugtáig, ekkor a hajók megálltak, nagyjából három kilométerre a Pupin híd felett, és további háromra Zimonytól.
A legnagyobb magyar jégtörő, a Széchenyi sem tételnkedett (Ótos András felvétele)
Ekkor Zimonynál többnyire már megszűnt a jégzajlás, de továbbra is álltak a part menti széles torlaszok – válaszolta érdeklődésünkre Petar Srok zimonyi horgász, a kuttyogatószövetség korábbi elnöke. A következő napon a két hajó meglehetősen heves iramban – olykor tíz csomó feletti sebességgel – elhaladt Zimony előtt, Belgrádon keresztül, majd Pancsovánál a bal parti ágon áthajózva elérte Grockát, aztán túlhaladva az itteni szigeteken úgymond sarkon fordult, és elindult hegymenetben. A helyi körülményekről Predrag Janković Zmaj, a grockai horgászegyesület elnöke tájékoztatott bennünket. Elmondása szerint a Duna itt is jégmentes volt, és a hullámverés csak a parti torlaszokat mozgatta meg. Csupán feltételezzük, hogy a magyar jégtörők az ötven kilométeres hajókázást nem kéjutazásnak szánták, hanem terepszemlét tartottak. Ellenőriz(het)ték, mennyi helye van a jégnek, amelyet abból a jégdugóból bányásznak ki, amelyet előző nap áthasítottak.
Ez a jégdugó ugyanis igen keményen állta a sarat. Erre utalt, hogy a dályai dugó megfúrása után a gombosi vízmércén helyreállt a rend, a folyó vízszintje visszasüllyedt oda, ahol a helye – jó esélyekkel arra, hogy a mindenkori legalacsonyabb februári szint alá zuhanjon – a heves apadás ellenére azonban Újvidéknél továbbra sem kezdett apadni, és Zalánkeménnél is csak szimbolikusan. Erre akkor sem került sor, amikor a Széchenyi és a Jégtörő VII újra nekimentek a jégnek, immár megfelelő oldalról. Két napon át ugyanis rendkívül lassan haladt a munka, gyakran fordultak vissza meg oldalra, és mintha rájuk vadászó tengeralattjáróknak bonyolították volna a célzásgeometriát, folyamatosan zegzugosan haladtak, nyomvonaluk kibogozhatatlanná vált. Tekintettel arra, hogy a nyomkövetés irányról, sebességről és helyzetről egyaránt beszámol, ebből, valamint a hajók adottságai alapján laza képet lehetett alkotni arról, hogyan halad a munka.
Bár bizonyos források arról számoltak be, hogy a magyar jégtörők áttörték a jégdugót, a vízszint alakulása Újvidéknél és Zalánkeménnél nem ezt tanúsítja. A helyzetjelentés(ek)nek arról illene szólniuk, hogy a jégtörők keresztültörtek a jégmezőkön, és továbbra is áttörésükön dolgoznak. Biztató jel, hogy a Széchenyi szombaton délután háromnegyed háromkor felhatolt Belegišen túl, és tíz kilométerre megközelítette a Tisza-torkolatot. Tegnap azonban mindkét jégtörő a Banovci környéki folyószakaszon dolgozott. A kora délutáni órákban a Széchenyi ismét felhatolt Belegišig, és a bal parti ágból fordult vissza, három kilométerrel előbb, mint egy nappal korábban. Aztán ismét fordult, és… Aki nézte a képernyőt, az szédülni kezdett, ezért abbahagyta.
Egyértelmű, hogy a Dunán most is kemény csata folyik, és úgy fest a dolog, hogy a jégtörők állnak nyerésre. Ezt nemcsak arra alapozzuk, hogy a jégdugó becsült hosszának több mint a felét kikezdték, hanem arra is, hogy a pénteken Újvidéken és környékén – nyilván másutt is – még újraképződő parti jég immár nem terjed. A felső szakaszokról még érkezik némi fagyos utánpótlás, az alacsony vízhozamok (Bezdánnál mindössze 1150 köbméter, és a mindenkori legnagyobbnak alig hatoda-hetede) azonban kizárják a jeges árvizek lehetőségét. Aki eddig ezekkel álmodott, álmodjon szebbeket!
