Jégdugó a Tisza itteni szakaszán immár aligha alakulhat ki; jeges árvizektől nem kell tartani; a vízhozam alakulása kizárja az árvízveszélyt... Csupa jó hír… Sorolhatnánk, de valami gyanús. Hol itt a baj? Talán abban rejlik, hogy a becslések szerint húszmillió köbméter jég volt, és indult meg a Tiszán, ez pedig 200(!) Nimitz-osztályú repülőhordozónak felel meg. Ilyenből a Tiszán egy sem közlekedhet, a kétszáznak megfelelő azonban egy tagban halad errefelé. Persze, nem tömören, hanem képlékenyen, ami enyhítő körülményként könyvelhető el. De nem csak ez az, amiből gondjaink fakadnak.
Tiszai jégzajlás a kiskörei vízerőműnél (MTI)
A szakmai ismeretekkel vastagabban megpatkoltak, óvatosan bár, de szélnek eresztették, hogy ezekhez a jégjelenségekhez foghatóra emberemlékezet óta nem került sor. Adott esetben az „emberemlékezet óta” fogalma némi pontosításra szorul. Konkrétan arra, hogy a jelenlegi állapotok kialakulása a Tiszán nagyjából a hatvanas-hetvenes évekre tehetőek. Abban az időszakban épült ki ugyanis az a három – vegyes rendeltetésű – duzzasztógát, amely korábban nem szakaszolta a szőkét. Tehát a jégjelenségek kialakulása, lefutása, időtartama… no meg a kártétele is merőben más, mint amikor a tiszalöki, a kiskörei meg a törökbecsei duzzasztó még csak a tervekben szerepelt. Ha az „emberemlékezet óta” a határidő, akkor ezekkel a tárgyakkal is foglalkozni kell, mert nem olyan régen épültek, hogy ne emlékeznénk erre. Meg arra, hogyan volt, amikor még nem voltak.
Adott esetben azonban nem csak az antropogén momentumok bonyolították a dolgokat. A jégjelenségek kapcsán figyelembe kell venni, hogy a jelenlegi állapotokhoz hasonlóak olyan régen fordultak elő, hogy arra a vízparti önbeiktatott szaktekintélyeken kívül más aligha emlékezhet. Történt ugyanis, hogy az olvadás és a vele egybekötött áradás nem a folyó alsó szakaszán bontakozott ki, mint ahogy az a Tisza esetében lenni szokott. Mellesleg: a Dunán is így szokott alakulni; a megszokott forgatókönyv szerint amikor a folyó a felső szakaszán olvadni, áradni és zajlani kezd, addigra az alsó szakaszán már elolvad a jég; az esetleges jégzajlás jégmentes víztükörre érkezik, és bajt már nem csinál. A Tiszán az idén merőben másként alakult a helyzet.
Történt, hogy a vízgyűjtő felső szakaszán került sor hóolvadásra, ennek hatására árhullám alakult ki, s ez a zajló jeget a folyó középső szakaszának igen vastag állójegére túrta. Ennél kedvezőtlenebb katasztrófakép talán ki sem alakulhat. Csak párhuzam gyanánt mondjuk, hogy a Dunán legutóbb 1956-ban történt ilyen, az akkor kialakult jeges árvíz miatt került megkötésre az az államközi egyezmény, amelynek értelmében a magyar jégtörők ma is vendégszerepel(het)nek itteni vizeken. Tehát nagyon ritkán és csak szélsőséges időjárási viszonyok között történik meg az, ami éppen most van folyamatban a Tiszán. Még ha mellőznénk is az antropogén elemeket – minek az a három duzzasztó?! –, a baj akkor is megtörtént volna. Mégpedig azért, mert a folyó felső szakaszán, Rahónál meg feljebb – akit érdekel, hol van, tetvezze a térképet – olvadni kezdett a hó, áradni a folyó, megindult a jég, és ráfutott az alsóbb szakaszok állójegére. Ebből eddig még mindig baj származott. Szerencse, hogy ritkán fordult elő. Ami most történik a Tiszán, az annak a következménye, hogy az időjárás, úgymond, fordítva alakult, az emberi beavatkozás csupán ráadás.
A kiskörei vízlépcső tegnap. A feltorlódott jégtömeg áthaladt a vízlépcsőn, elérte és elhagyta a Kisköre és Tiszaroff közötti folyószakaszt (MTI)
Egyelőre maradjunk annyiban, hogy tájainkra a jeges áradat (nem jégár, az ugyanis valami más) jégmentes vízre fut majd be. Ez megnyugtató. Mert érkezésének a pillanatában lesz a legrosszabb a helyzet, bonyolódni nem fog, és a torkolat felé haladva csak enyhül.
Itt kell szóvá tenni, hogy a született kritizőrök észrevételében, mely szerint előbb kellett volna törni a jeget, annyi a vitamin, mint a vízparti önbeiktatott szaktekintélyek véleményében az értelem. Az állójeget, a beállt folyót ugyanis nem kell, nem szabad, felesleges törni, a felmelegedés – szakkifejezéssel élve – majdcsak elnyalja a jeget. De tegyük fel, hogy a szakmai irányítást az önbeiktatottak vezetik, és csak azért is töretik a jeget.
A Rahó felől érkező jégzuhatag előtt megtörik Záhonynál, Tokajnál; aztán Tiszalök felett és alatt is megtörik; rászabadítják a Tisza-tó állójegére, majd Kisköre tájékáról továbbküldik Szolnok, Csongrád és Szeged érintésével itteni tájakra; a Tiszával összeszedetik az összes jeget Horgostól Titelig, és a szőke jéghozományát beleküldik a kékbe… Történt volna mindez ott és akkor, ahol és amikor a Széchenyi meg a Jégtörő… így is alig tudott mit kezdeni a jéggel. Szóval nagyon jó, hogy nem az önbeiktatottak irányították a történéseket. Mert a hozzáértőknek sem volt könnyű a dolguk.
Tegnap a kora délutáni órákban híre ment, hogy Kiskörét elhagyta a jég. Ez azt jelenti, hogy akkor, azokban a percekben nagyjából a 400-asokon volt a több repülőhordozónak megfelelő torlasz. Tovább ragozva az alapvető számtani műveleteket – arra alapozva, hogy adott vízszintesés és vízhozam mellett –, a jég nagyjából száz kilométert utazik naponta, két és fél nap kell Szegedig, és máris itt van. Jó hír, hogy az Alsó-Tiszán, a törökbecsei gát alatt napok óta jégmentes a folyó, a visszaduzzasztás ugyanis „vízbe fojtotta” a jeget.
Még mielőtt ideér a jég, gondoljunk bele, mit hoz magával. Olyan vidékeken gerjedt a jeges áradat, amerre a környezetvédelmet a közellenség látszatkeltésének vélik, a folyóparton való szemetelést pedig folklórként űzik. Szemétből tehát bőven lesz.
Meg maradjunk annyiban, hogy aki az úszóműveket, úszóeszközöket, csónakokat, mólókat, stégeket… idejekorán szárazra tette, annak kára nem lesz. Az uszadékfának meg majd csak hasznát veszi valaki.
