2024. október 6., vasárnap

Újabb óbecsei eskütétel Belgrádban

Az Európai Parlament döntése után fokozott az érdeklődés a magyar állampolgárság iránt

A júliusi hasonló ünnepség után kedden immár második alkalommal tartottak „óbecsei” eskütételt a belgrádi magyar nagykövetségen. A bácskai városból a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör szervezésében külön busszal érkezett honosítottak Ritecz Miklós főkonzul előtt fogadtak hűséget Magyarországnak.

Mint azt a diplomata lapunknak elmondta, a 32 óbecsei eskütevő a február elején a bácskai városban tartott kihelyezett konzuli fogadónapon adta át állampolgársági kérelmét a belgrádi konzuli osztály munkatársainak, s honosítási okirataik az elmúlt hetekben érkeztek meg a nagykövetségre. A konzulok a februári látogatást követően márciusban és májusban is kiszálltak Óbecsére. Mivel a „petőfisek” szerint továbbra is nagy az érdeklődés a magyar állampolgárság iránt, meghívásukra a követségiek a következő kihelyezett konzuli fogadónapot – kapacitásaik függvényében – októberre vagy legkésőbb november elejére tervezik.

Lapunk érdeklődésére Ritecz Miklós megerősítette, hogy az Európai Parlament elmúlt csütörtöki ülését – amelyen elfogadták a schengeni övezetbe történő szabad beutazás felfüggesztését lehetővé tevő mechanizmust – követően a belgrádi konzuli osztályon a megszokottnál többen érdeklődnek a magyar állampolgárság megszerzésének módja iránt. Sokan magyar nyelvtudás híján, mások pedig boszniai születésű felmenőkkel szeretnének állampolgársághoz jutni. A törvény értelmében egyik opció sem elfogadható, hiszen a konzulátuson kommunikációs szintű nyelvtudást várnak el, Bosznia-Hercegovina pedig az Osztrák–magyar Monarchia alatt közigazgatási szempontból nem volt Magyarország része.