2024. szeptember 11., szerda

Szerbiába látogatott az ugandai elnök

A legmagasabb tiszteletadással fogadta Aleksandar Vučić államfő Yoweri Museveni ugandai elnököt a Szerbia Palota előtt.

Köszönetet mondott ugandai hivatali kollégájának, hogy országa támogatja Szerbia területi integritását és szuverenitását. Szerbia elnöke bejelentette, hogy a két ország között jelentősebb gazdasági együttműködés várható, írja a Vajdasági RTV.
– Hálás vagyok Museveni elnöknek, hogy Uganda ragaszkodik a területi integritás elvéhez, és támogatja Szerbia integritását és szuverenitását a nemzetközi szervezetekben, intézményekben és szervekben – közölte Vučić. Emlékeztetett arra, hogy Uganda elnöke pontosan 36 éve, 1987-ben tartózkodott utoljára Belgrádban.

Az ugandai elnök elmondta, hogy nagyon hasznos tárgyalásokat folytatott Belgrádban.
Szerbia és Uganda kormányának képviselői két dokumentumot is aláírtak ma, amelyek a mezőgazdaság és az idegenforgalom terén való együttműködésről szólnak.

Nyitókép: Beta