2024. szeptember 11., szerda

Politikai és vallási összhang

Tavaly másfél milliárd euróra rúgott a macedón–szerb árucsere értéke – Szerbiába látogatott Észak-Macedónia elnöke

Nem léteznek nyitott kérdések Észak-Macedónia és Szerbia között, a két állam testvéri állam, ahogyan a nemzeteik is, semmit sem követelnek egymástól, nincsenek a másik ország iránt igényeik, egyedül egyetlen kívánságuk van, hogy még szorosabb és gyümölcsözőbb legyen közöttük az együttműködés, hangzott el tegnap Aleksandar Vučić szerb és Sztevo Pendarovszki macedón államfő megbeszélésén, melyet a Prohor Pčinjski kolostorban megtartott liturgiát követően szerveztek meg.
A szerb elnök egyébként éppen az említett kolostornál fogadta vendégét, majd mindketten részt vettek a szertartáson, melyet a két egyház papjai közösen szolgáltattak. A két ország vezetője egyetértett abban, hogy a kapcsolatok kiválóak, van azonban még számos lehetőség azok fejlesztésére is. Aleksandar Vučić kiemelte, hogy a kereskedelem értéke Észak-Macedónia és Szerbia között tavaly elérte a másfél milliárd eurót. Azon is dolgozik a két ország, hogy a polgáraik számára megkönnyítsék az életet, utazást területeiken, ez a folyamat már korábban elindult, s továbbra is eredményeket hoz majd. Az Észak-Macedóniáig vezető szerbiai autóútszakasz már kiépült, s most a vasúti összeköttetés megteremtéséről beszélgetnek az államvezetők.

Pendarovszki és Vučić a megbeszélést követően alkalmi munkaebédre Vranjébe indult (Fotó: Instagram/buducnostsrbijeav)

Pendarovszki és Vučić a megbeszélést követően alkalmi munkaebédre Vranjébe indult (Fotó: Instagram/buducnostsrbijeav)

A KÖZTÁRSASÁG NAPJA
A vallási, egyházi témák kapcsán is nagy változások álltak be azzal, hogy Porfirije szerb pátriárka elismerte a macedón ortodox egyházat autokefál egyháznak, ezért a szerb köztársasági elnök külön köszönetet mondott a pátriárkának, történelmi döntést hozott, értékelte. Emlékeztetett arra is, hogy az észak-macedóniai vezető tegnapi szerbiai látogatásának külön értéke van, hiszen arra éppen a köztársaság napi ünnepségek közepette szakított időt, amikor Észak-Macedónia Ilindant, egyik legjelentősebb állami ünnepét tartja. Prohor Pčinjskiben ejtették meg a Macedón Antifasiszta Népfelszabadító Szobranye első ülését, amit az ország a Köztársaság létrejötteként tart nyilván ma is. A szerb elnök gratulált a déli szomszéd minden polgárának, s azt kívánta, annyira érezzék magukat otthon Szerbiában, amennyire mindig otthon érzik magukat Szerbia polgárai is, amikor Észak-Macedóniába érkeznek.

A SZERBIAI HELYSZÍN NEM AKADÁLY
Nyilatkozatában a macedón államfő úgy fogalmazott, örömmel tölti el, hogy azon a helyen tartózkodhat a köztársaság napi ünnepen, ahol a modern macedón állam létre is jött. Reményét fejezte ki, hogy a következő években is hasonló élményben lehet majd része, melyet semmilyen politikai vagy vallási gond nem akadályozhat meg. Köszönetet mondott Aleksandar Vučićnak azért, hogy lehetővé tette ezt számára, s hogy 1944. augusztus 2-ára éppen a Prohor Pčinjski kolostorban emlékezhet. Nem jelenthet akadályt az efféle ünnepek esetében az, ha a történelmi helyszín éppen egy másik ország területén található, fejtette ki.

MUNKAGÉPEKET KÜLD AZ ELNÖK
A helyszínen polgárok gyülekeztek, akik a környező települések gondjairól tájékoztatták a látogatás elején a szerb államfőt. A jablanicaiak a Prohor Pčinjski felé vezető út hiánya miatt panaszkodtak, Vučić elismerte, hogy az állam nem sokat törődött ezzel a térséggel, s arra tett ígéretet, hogy már hétfőn megjelennek az első munkagépek, melyek segíteni fognak a problémák rendezésében. Az elnök azt mondta, nyolcvan éve nincs összeköttetés, az út kiépítése tehát prioritás. Arról is beszámoltak a polgárok, hogy szintén Jablanicában 35 év után először született gyerek, bíznak a népességfogyatkozás visszafordíthatóságában.

Nyitókép: Fotó: Tanjug