2024. szeptember 11., szerda

A területkisajátítás még mindig tart

A Preljina–Požega autópálya útvonalán egy ár telekért az állam csupán 30-50 eurót kínált

A korábbi bejelentések ellenére a Preljina–Požega autópálya nem készül el az idén, és még azt sem lehet biztos, hogy 2024-ben megindulhat-e a forgalom ezen a szakaszon. A munkálatok jelentős mértékben késnek, mutatott rá a Demostat oknyomozó központ. A munkálatokat nemcsak a nehéz terepi munkakörülmények, hanem a területek kisajátítása is hátráltatja.

A Preljina–Požega autópálya építését 2019-ben kezdték el. Akkori bejelentések szerint a mintegy 30,9 kilométer hosszú autópálya-szakasznak 2021 decemberére kellett volna elkészülnie. Aleksandar Vučić államfő akkor azt közölte, hogy ezen a szakaszon összesen 6 kilométer hosszú híd épül, illetve 6 kilométer alagút, vagyis egy kihívásokkal teli szakaszról van szó.

Az építkezés befejezését azóta többször kitolták. Abban reménykedtek, hogy ez év végéig befejeződhetnek a munkálatok, de legutóbb 2024 derekáig tolták ki a határidőt. Goran Vesić építésügyi miniszter ugyanakkor kiemelte, hogy a kínai China Communications Construction Company – CCCC az év végig megpróbálja kifúrni a két alagút egyikét Munjino brdónál (2740 méter hosszú lesz) és ezzel elkészül az egész útszakasz. A 2850 méter hosszú Laz-alagút már elkészült.

A Demostat információja szerint a munkálatokat az hátráltatja, hogy az állam nem folytatta le időben a területkisajátítási eljárásokat. Négy éve zajlik a folyamat és még mindig nem zárult le, ugyanis a Pakovraćetól Požegáig tartó mintegy 12 kilométer hosszúságú szakaszon, az autópálya útvonalán a telektulajdonosok elégedetlenek az árral, ugyanis egy ár telekért 30–50 eurós árat kínáltak fel nekik. A telektulajdonosok a múlt hónapban tüntetőlegesen le is állították a munkálatokat. Tüntettek a Szerbiai Utak Közvállalat épülete előtt is. Legalább 1000 eurót kérnek négyzetméterenként, s azt követelték, hogy építési területként számolják el a telkeiket.

A tüntetések négy hét után lecsendesedtek, a munkálatok folytatódtak. A Munjino brdo alagút munkálatai azonban lassan haladnak, ugyanis gondot okoz a talajvíz, emiatt várhatóan nem tudják majd betartani az év végére beígért határidőt.

A Preljina–Požega szakasz csak egy nagyobb – majdani – úthálózat része lesz (Fotó: Blic.rs)

A Preljina–Požega szakasz csak egy nagyobb – majdani – úthálózat része lesz (Fotó: Blic.rs)

Egyébként a Preljina–Požega autópálya köti majd össze a Miloš veliki autópályát a Morava korridorral, illetve a Preljina–Pojate autópályával, innen pedig a Belgrád–Niš autópályával is.

A Preljina–Pojate, mint a Miloš veliki folytatása a szerb–montenegrói határ felé, vagyis Boljarera. Innen pedig folytatódhatna a Belgrád–Dél-Adria projektum. A terv szerint a Preljina–Požega szakasz emellett Szarajevó felé is folytatódhat. Ehhez további 60 kilométer autópálya megépítésére lenne szükség.

A Preljina–Pojate szakasz értéke 450 millió euró, de hogy a munkálatok folyamatos elhalasztásával és a büntetőpontokkal végül mennyibe kerül majd, nem lehet tudni.

Nyitókép: A 2740 méter hosszú Munjino brdo-i alagút fúrási munkálatait a magas talajvíz (is) hátráltatja (Fotó: Gradnja.rs)