2024. szeptember 11., szerda

Összebékíthetetlen nézőpontok

A boszniai Szerb Köztársaságban tartják a horvát Vihar hadművelet áldozataira emlékező központi rendezvényt

Prijedorban, a boszniai Szerb Köztársaságban szervezik meg az idén a szerbek a horvátországi Vihar hadművelet áldozatainak emléket állító központi rendezvényt. Milorad Dodiknak, a szerb entitás elnökének javaslatát elfogadta Aleksandar Vučić szerb államfő, aki tegnap már meg is érkezett kétnapos látogatására, hogy ma, pénteken jelen legyen az említett megemlékezésen is. Érkezését követően a szerb elnök a horvát határhoz közeli, Derventa és Srbac települések között elhelyezkedő Osovica kolostorba látogatott Dodik társaságában, erről az Instagram hálózaton közzétett bejegyzésében számolt be. Úgy fogalmazott, hogy ez a kolostor ékes jelképe a szerbiai és bosznia-hercegovinai szerbség összetartozásának és összetartásának, hitének, reményének és erejének is. Közölte, Dragutin Nemanjić király hagyatéka bizonyítéka a szerbség szenvedéseinek, nehéz történelmi pillanatainak, de szimbóluma a hívő nép összetartásának és az identitás megőrzése iránti elkötelezettségének már évszázadok óta. Vučićot elkísérte Porfirije szerb pátriárka, aki a mai prijedori megemlékezésen is jelen lesz a bejelentések szerint.

A magyarázatok szerint azért választották éppen Prijedort, mert a horvát akció miatt menekülő szerbek közül soknak éppen ez a város adott ideiglenesen vagy huzamosabb ideig otthont, de a település „szemtanúja” volt a korábban lezajlott háborús pusztításoknak is. A mai központi megemlékezés előtt tegnap Srbac településen új, szerbiai finanszírozással épült óvodát nyitott meg az államfő, ma pedig tárgyal majd Milorad Dodikkal és Željka Cvijanovićtyal, a boszniai hármas elnökség szerb tagjávalBanjalukában. Ugyanakkor Vladimir Orlić, a szerbiai, valamint Nenad Stevandić, a boszniai szerb parlament elnöke is egyeztet, de Ana Brnabić szerb és Radovan Višković boszniai szerb kormányfő is megbeszéléseket folytat a bejelentett protokoll szerint. Ezeket a találkozókat követi majd a Szerbia és a boszniai szerb entitás közötti együttműködéssel megbízott kormányközi tanácsnak az ülése. Aláírnak egy megállapodást arról, hogy a második világháborús, jasenovaci áldozatok emlékének adózva két emlékközpontot nyitnak majd Gradinában és Belgrádban.

ÁLDOZATOK HELYETT POLITIKA?

Egyes kormányon kívüli szervezetek kritizálták a Vihar hadművelet áldozatainak szentelt prijedori megemlékezés tervét. Nataša Kandić, a Humanitárius Jogi Alap alapítója elmondta, tisztán politikai döntésről van szó, annak valójában semmi köze sincs az áldozatokhoz, azok sajnálatához. Úgy fogalmazott, hogy „civilizációs kellemetlenséget” érez az ember, amikor azt hallja, Szerbia és a boszniai szerb entitás Prijedorban közösen emlékezik az áldozatokra. Marko Milosavljević, a belgrádi Emberi Jogi Ifjúsági Kezdeményezés aktivistája is „arcátlan megemlékezési színjátéknak” titulálta a mára bejelentett prijedori eseményt, melynek szerinte politikai erőfitogtatás az egyetlen valódi töltete.

MEGAKADÁLYOZNI A GYŰLÖLETSZÍTÁST

A Vihar hadművelet 28. évfordulója kapcsán Milorad Pupovac, a horvátországi Szerb Nemzeti Tanács elnöke úgy fogalmazott, a szerbség ebben az országban úgy próbálja meg fejleszteni az emlékezés kultúráját, hogy közben ne járuljon hozzá a két nép közötti gyűlöletnek az elmélyítéséhez. Fájdalmasnak és tragikusnak nevezte a Vihar időszakát, melynek kapcsán azonban, mint mondta, olyan gondolatoknak kell elhangozniuk, amelyeknek egyik nép fájdalmát sem szabad tovább fokozniuk. Nincs szükség arra, hogy a veszteségeket tovább növeljék a tragikus események évfordulóján, vagy akörül elhangzó meggondolatlan megnyilatkozások, értékelte a Tanjug hírügynökségnek adott nyilatkozatában Pupovac.

Nyitókép: Instagram/Buducnostsrbijeav

Nyitókép: Instagram/Buducnostsrbijeav