2024. szeptember 11., szerda

Nem tanultunk a tragédiákból?

Három hónap telt el a május elején történt két tömeggyilkosság óta

Három hónapja annak, hogy az akkor még 13 éves K. K. édesapja két pisztolyával és Molotov-koktéllal a hátizsákjában jelent meg a belgrádi Vladislav Ribnikar Általános Iskolában, majd az iskola folyosóján és végül a történelem-tanteremben 9 iskolatársát fosztotta meg életétől, lelőtte az iskolaőrt is, ugyanakkor további hat tanulót és a történelem-tanárnőt megsebesítette. A korábban soha nem tapasztalt tragédiát egy napra rá újabb tömeggyilkosság követte, ez további 8 életet követelt. Akkor 14-en sebesültek meg. A két eset számos vizsgálatot, közvitát elindított, több helyen, több szinten a felelősöket keresik. Felmerült a kérdés: hol mondott csődöt a rendszer?

A fiút a bűncselekmény elkövetése után pszichiátriai intézetbe vitték. Azóta ott tartják a zárt osztályon. Nem fogadhat látogatókat és nem is kommunikálhat senkivel, a szakemberek foglalkoznak vele. A szobájában étkezik, a személyes tárgyait pedig egy rokona viszi be neki az intézetbe. Nem a szülei, mert mindkét szülő felelősségét vizsgálják az illetékes szervek. A bíróság lefoglalta a szülők számláit és a tulajdonukban lévő ingatlanok feletti rendelkezés jogát ideiglenesen megvonta, hogy ezzel biztosítsa az elhunytak családtagjainak kártérítését. Az édesapát előzetes letartóztatásban tartják, K. K. ugyanis a bűncselekmény elkövetésekor 13 éves volt, a törvény szerint ebben a korban pedig nem vonható felelősségre.

TÖBB MINT SZÁZEZER FEGYVER

A tragédia számos intézkedést elindított. Egyrészt nagyobb hangsúlyt kaptak az iskolarendőrök, akik számát várhatóan szeptember 1-jétől megnövelik. A rendőri jelenlét a tanév utolsó másfél hónapjában is fokozott volt. A rendőrállomány bővítésére a Belügyminisztérium pályázatot írt ki, további 1200 rendőrt szeretnének foglalkoztatni. Ugyanakkor megkezdték az engedély nélküli fegyverek begyűjtését. Június végéig a lakosság összesen 104.275 fegyvert és robbanószerkezetet, vagyis 78.302 legális, engedély nélküli és a fegyvertulajdonos halála után a családra maradt lőfegyvert, továbbá 25.973 robbanószerkezetet adott át a lakosság, valamint 4 millió 85 ezer 914 darab töltényt.

Szigorították az engedélyek kiadását, továbbá a Belügyminisztérium megkezdte a fegyvertulajdonosok ellenőrzését, annak érdekében, hogy a lőfegyvereket tulajdonosaik a törvény előírásainak megfelelően, biztonságosan, megfelelő fegyverszekrényekben és dobozokban elzárva tartsák.

Miután Branko Ružić oktatási miniszter lemondott, a parlamenti ellenzék, akik már három hónapja utcai tüntetéseket szerveznek az erőszak ellen, Bratislav Gašić lemondását is követelte, a köztársasági képviselőház azonban nem vonta meg tőle a bizalmat.

Az iskolákban több pszichológus és iskolapedagógus alkalmazását jelentette be az új oktatási miniszter, Slavica Đukić Dejanović.

VAN, VAGY NINCS ANKÉTBIZOTTSÁG?

Annak érdekében, hogy a két tömeggyilkosság kapcsán mely intézmény mondott csődöt, ki tartozik felelősséggel, a parlament létrehozott egy feltáróbizottságot, amelynek már az alakulóülése is viharosra sikeredett, hiszen az ellenzéki pártok a bizottsági elnök megválasztása körül vitatkoztak össze. A bizottság azonban valójában nem kezdte meg a munkáját. A meggyilkolt gyerekek szülei ugyanis arra kérték a politikusokat, hogy függesszék fel a meghallgatásokat, ne sodorják veszélybe a nyomozás kimenetelét. A hatalmi pártok mindjárt kihátráltak a bizottságból. A Dveri képviselője, Boško Obradović ugyanakkor tegnap arra kérte a bizottság elnökét, Marinika Tepićet, a Szabadság és Igazságosság Pártjának képviselőjét, hívja össze a bizottsági tagokat, hogy lássák, ki obstruálja a bizottság munkáját. A bizottság munkáját hivatalosan ugyanis nem fagyasztották be, megalakulása óta csupán egyszer ülésezett.

NINCS FELELŐS

A Vladislav Ribnikar Általános Iskola áldozatainak szülei 7 pontból álló követelést nyújtottak be a kormányhoz, amelyek közül szinte mindet sikerült a kormánynak teljesíteni, az iskolát is felújítják, illetve a tragédia helyszínét lezárták, a gyerekek és a tanárok is pszichológiai támogatást kapnak, a gyilkos gyerekkel szembeni eljárásról pedig folyamatosan tájékoztatják az áldozatok szüleit. Egyedül annak a személynek a felelősségét nem tették közzé, aki nyilvánosságra hozta a 13 éves K. K. kiszemelt áldozatainak listáját. A Belügyminisztérium belső ellenőrzési szolgálata a Belgrádi Felső Ügyészségtől kérte, foglaljon állást Veselin Milić belgrádi rendőrfőnök felelőssége kapcsán, aki az általános iskolában történt tömeggyilkosságot követő sajtótájékoztatón felmutatta a K. K. áldozatainak listájáról készült fényképet. Az ügyészség válaszlevelében rámutatott, az illetékességi területükön nem fedeztek fel bűncselekményre utaló elemeket, így a Belgrádi Alapfokú Ügyészségre tanácsolták a felső ellenőrzési szerveket.

Nem világos, hogy az ellenzéki képviselők miért ragaszkodnak annyira az ankétbizottság munkájához, ha a szülők azt nem akarják. Amint megkaptuk a szülők képviselőjének levelét, úgy döntöttünk, ha ez a kívánságuk, a mi képviselőnk nem vesz részt a bizottság munkájában – emelte ki Kovács Elvira, a Vajdasági Magyar Szövetség képviselője, a parlament alelnöke a Politika napilapnak adott interjújában. Kiemelte, így tett a hatalmi pártok minden képviselőcsoportja és erről értesítették a képviselőház elnökét is.

Kovács rámutatott, szülőként őt is megrázta a tragédia. Hangsúlyozta, minden gyerek megdöbbent és megijedt, ezért háláját fejezte ki a tanügyi dolgozóknak és azoknak, akik beszéltek velük erről. Mint mondta, az ő gyermeke is igényelte, hogy beszéljenek a történtekről. Éppen ezért teljesen helytelennek tartja, hogy elpolitizálták a tragédiát.