2024. szeptember 11., szerda

Vučić: Szerbia számára a szankciók nem léteznek

– Szerbia nem tartja helyénvalónak a boszniai Szerb Köztársaság vezetése elleni szankciókat, és úgy tekint a szankcionált személyekre, mintha az intézkedések nem is léteznének – mondta Aleksandar Vučić államfő a szerb és a boszniai Szerb Köztársaság vezetése közötti megbeszéléseket követően Banja Lukában. Mint ahogyan arról korábban beszámoltunk, a boszniai Szerb Köztársaságban tartják a horvát Vihar hadművelet áldozataira emlékező központi rendezvényt. Szerbia elnöke hozzátette, hogy a szankciópolitikának mindig rossz hatásai vannak, Szerbia pedig csaknem egy évtizede van szankcióknak kitéve.

Aleksandar Vučić köszönetet mondott a boszniai Szerb Köztársaság vezetésének, különösen Milorad Dodiknak a szívélyes fogadtatásért. – Szerbia teljes mértékben tiszteletben tartja az ENSZ Alapokmányát, a nemzetközi jog alapelveit és a daytoni egyezmény valamennyi normáját – szögezte le Vučić. – Elvárjuk, hogy Bosznia-Hercegovina ugyanúgy tartsa tiszteletben Szerbia területi integritását, ami az Európa Tanács szavazásán nem így volt – mondta az elnök. Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság elnöke kijelentette, hogy támogatják a Nyitott Balkán kezdeményezést. Mint mondta, Szarajevónak fel kellene hagynia az ésszerűtlen és indokolatlan hozzállásával a kérdéshez.

Nyitókép: Beta