Az év végén szinte mindenki végez valamiféle számvetést. Akár tudatosan, akár akaratlanul, de végigfut rajtunk, mit is éltünk meg az elmúlt esztendőben, miből gyarapodtunk, melyek a kellemes élményeink, mit kezdünk a csalódásokkal. Vannak lelkiekben fontos eseményeink, s nem utolsósorban az sem mindegy, hogy milyen volt a munkahelyünkön töltött idő, egészségesen várjuk-e az új évet. Közéleti személyiségeket kérdeztünk arról, mit visznek magukkal a mögöttünk álló esztendőből. Őszinte, sokszor elgondolkodtató válaszokat kaptunk.
Virág Gábor író, a Forum Könyvkiadó igazgatója:
– „Aki könyvek között dolgozik, annak minden nap katarzis” – olvastam valamelyik nap egy hasonló körkérdéssorozatban, s valóban, aki könyvkiadóban dolgozik előbb-utóbb csak kéziratokban és könyvekben tudja látni és olvasni a világot. A 2014-es évből is leginkább az olvasmányélményeimet viszem magammal, elsősorban persze azokat a könyveket, amelyek már meg is jelentek, s amelyeket nemcsak főszerkesztőként, hanem olvasóként is nagyon szerettem, s nyugodt szívvel tudok ajánlani minden vájt fülű olvasónak: személyes kedvenceim voltak Böndör Pál új regénye, Koczka József első világháborús naplója, a Homéroszi kapocs Csorba Zoltántól, s a két fiatal költő: Antalovics Péter és Benedek Miklós könyvei. De meghatározó élmény volt 14-ben az Oravecz Imrével való találkozás is, mind a valóságban, mind a könyvoldalakon, és lehengerlő volt Szorokinnal való megismerkedésem is. Egy könyvkiadó azonban nem csak a könyvek világában, hanem kicsit a jövőben is él: jelenleg is a leendő könyveink kéziratait olvasgatom nagy-nagy megelégedéssel, s talán még a szerzőknél is türelmetlenebbül várva, hogy megjelenjenek.
Kanyó Ervin képzőművész:
– Nem vagyok azon a véleményen, hogy áldásos volt a 2014-es esztendő. Az is lehet, hogy történelmi időket élünk… Történt egy s más olyan esemény (és nem kevés), amely aggodalomra adott/ad okot. Nem szeretnék pesszimistának tűnni, de nem hiszem, hogy többet várhatunk objektíven az eljövendő esztendőtől. De lehet, hogy épp a rossz helyzet tanít meg olyan pozitív dolgokra, mint a felelősség, a humor, a szeretet. Amennyiben ez lehetséges, nem a világ, az emberek rosszindulatán fogok gondolkodni. Két dolgot tartok fontosnak az új esztendőben: az egyik, hogy egy pár rossz tulajdonságomon megpróbálok javítani, őszintén, diszkréten, nem hivalkodva. A másik, hogy megértsem, mi az a (talán kevés) jó, amivel közvetlen környezetemnek jót tehetek. És emiatt, akár ha minimális visszajelzésekben is, de kárpótolva leszek a világ zűrzavaros befolyásától.
Prof. dr. Győri Lukrécia rendkívüli egyetemi tanár, idegenforgalmi államtitkár:
– Az élet tele van meglepetésekkel, előre nem látható dolgokkal. Egy évvel ezelőtt még álmodni sem mertem volna, hogy egy asztalnál fogok ülni a Világ Turisztikai Szervezet főtitkárával, Rifai úrral és képviselhetem hazámat ebben a neves ENSZ-szervezetben, hogy megismerhetem Spanyolország festői tájait, Üzbegisztán páratlan kultúrörökségét és a sportturizmus adta lehetőségeket az olimpiai Sochi városban. Az új évbe mindenképpen magammal viszem azokat a tapasztalatokat, pozitív élményeket, baráti és szaktanácsokat, amelyeket útjaim és munkám során szereztem.
Dr. Ninkov K. Olga művészettörténész:
– Habár úgy tűnik, ez az év viharos gyorsasággal telt el, mégis nagyon sok tartalmas, szép és emlékezetes esemény történt benne, ami kisebb-nagyobb problémával váltakozott állandó ritmusban. Ez utóbbi közül a következő évbe a derékfájás felismerését viszem magammal, ami tekintettel az életkoromban betöltött szép kerek évfordulóra és a sok ülőmunka-végzésre, talán normálisnak is tekinthető. Ennyit a rosszról. Magammal viszem azt az örömöt és tapasztalatot, új ismereteket, barátságokat, amelyek kollégáim, családtagjaim és magam munkájának, odafigyelésének, egymásra figyelésének köszönhetek, például a Vajdasági Magyar Képtár 1830–1930 újranyitása, a Geréb Klára-, Ács József-, Mathias Hanisch-, a szabadkai neogótika, mint inspiráció kiállítások kapcsán, vagy például a Raichl Ferenc szabadkai és szegedi munkásságát feldolgozó könyv, a Megkomponált fényképek című kötet megjelenése, a szecessziós konferencia tanulmánykötetének szerkesztése és a Forum-díj kapcsán. A következő évben a családom megint egy jelentős esemény elé néz, de várom kollégáim kiállításait, könyveit is, például a Juhász Árpád és Telcs Ede művészetét feldolgozó köteteket, és több munkámnak a befejezését, elkezdését. Természetesen elsősorban a baráti összhang a lényeg és a jó egészség.
Béres Márta színművésznő:
– Az év talán legmeghatározóbb élménye számomra az a felismerés, hogy nem kell félni. Az idén volt először teljes az az érzés, hogy átélem a jelen pillanatot. Megszűnik a múltnak az elemzése, s tudok azon gondolkodni, hogy mi történik ebben a pillanatban. Nem megtagadva a múltat és a jövőt, hanem a pillanatot átélni. Rövidtávon gondolkodni pedig, úgy hiszem, nagyon felszabadító és egészséges.
Dr. Mészáros Zoltán történész:
– A 2014-es év volt az egyik legrosszabb az életemben. Úgyhogy bőven viszek magammal fájdalmat, de azt a tudatot is, hogy lehet ezekkel küzdeni, sőt akár győzni is felettük. Megtanultam örülni egy-egy mosolynak, őszinte szónak, egy szép lombú fának, egy szippantásnak a friss, vagy éppen a füstszagú/télszagú levegőből. Már tavaly megszerettem a ködöt is, így van ez egy-egy hajnallal, egy kis virággal, vagy egy naplementével is, és mindig látok újabb szépségeket is. Azt hiszem, ez a tulajdonságom nem hagy el jövőre sem. Sokszor dalban szoktam gondolkodni. És időről időre fellelkesít Faludy, Villon és a Hobo Blues Band közös műve: a Ballada a senki fiáról, és amikor a blues lüktetése zakatol bennem, minden megoldhatónak látszik. Mit viszek tehát tovább? – A reményt. És az álmokat is, mert szoktam álmodozni, boldog családról, high-tech falvakról, ahol a passzív házak között teli a levegő marhabőgéssel, ahol a városokba beengedik az erdőt, ahol az emberek, és én is, értelmet látnak az életükben. Gyakran elképzelem, milyen egy szebb világ, ezt is magammal viszem. A tudás bizonytalan, az ember felejthet, remélem, az idén sem felejtem el azt a bibliai gondolatot, hogy olyan legyek másokkal, mint amilyennek szeretném, hogy ők legyenek velem.
Bogdán József plébános:
– Az én egyéni életemben nagy változás az, hogy Dél-Bánátba kerültem, Fehértemplomban szolgálok. Előtte nem jártam itt, nem ismertem ezt a vidéket. Viszont fontos momentumnak élem meg, hogy 1884-ig itt járt gimnáziumba Herczeg Ferenc. Örülök, hogy bejárhatom azt a tájat, ahol ő is járt. Nem kevésbé örülök annak is, hogy Gozsdu Elek is ebben a városban élt, aki a környéket járva nagyon szép lélekrajzokat írt. Irodalmi élményeim vannak tehát, s azok kötnek ide, ahol plébános vagyok. Aztán újdonság az is, hogy itt cseheknek, németeknek, horvátoknak is misézek. Örömmel tölt el, hogy írhatok erről a tájról, mintha egy küldetést kaptam volna, hogy jelt adjak a Néra völgyéből. Festői táj ez, s nagy kihívás, hogy új nyelvet, a csehet tanulom. Tizenhét nemzetiség él itt békében egymással.
