Emlékszem, annak idején szállóigévé váltak a magyarországi valóságshow-k szereplőinek mondatai. Divatot teremtettek, az emberek „csá-csumi-csá”-val köszöntötték egymást az utcán, amiből egyértelműen kiderült, az este a való világ elől ismét a televízió és showbiznisz által irányított, manipulált „való világba” menekültek. Már akkor sokat beszéltek arról, hogy azok az emberek, akik tulajdonképpen a semmiből mindenki által ismertek lettek, mit is képviselnek valójában, és vajon az átlagembernek követnie kell-e őket. Hiszen nagyon sokan gondolkodás nélkül követték ezeket az áltrendeket.
Ezeket a valóságshow-kat mára továbbfejlesztették. Hogy a nézőnek ne legyen unalmas, ma a balkáni országok televíziói olyan valóságshow-k közül válogathatnak, amelyek különbözőképpen teszik próbára a részvevők és a nézők idegeit. Ilyen például az is, ahol a részvevőknek tehenet kell fejniük, és – mily meglepő – hetente egyszer piacra kell járniuk, mintha ez a mindennapi életben nem lenne teljesen természetes és az ember kedvére való dolog.
Minden nézettségi rekordot megdöntött az a valóságshow, amely kapcsán a legtöbb botrányos hír látott napvilágot az elmúlt néhány napban. A Farmot ugyanis, amióta e legújabb, tavaszi szezont elkezdték vetíteni a rózsaszín csatornán – ez 435 adást jelent – több mint hat és fél millióan nézték meg. Vagyis egyes becslések szerint az országban televíziót nézők 92 százaléka ezt a műsort választotta. Azt csak remélni tudom, hogy ehhez a statisztikához olvasóink nem járultak hozzá.
Az is érdekes adat, hogy a botrány kitörését követően a legolvasottabb hazai napilap csaknem 5400 olvasója közül 62 százalék beszüntetné, 22 százalék pedig nem is nézi a műsort!
Ez a műsor ugyanis azt sugallja: ahhoz, hogy sikeresek legyünk, hogy az emberek elismerjenek, bátornak, egyéniségnek tartsanak bennünket, elég az, ha minden este legalább tíz kispohár pálinkát megiszunk – ellenkező esetben nem is számít a férfi férfinak, kivéve, ha napközben esetleg még „bedobunk” egy-két pohárral és emellett úgy teszünk, mintha dolgoznánk is. Éjszaka, teljesen természetes módon, hajnali háromkor rágyújtunk a saját ágyunkban, miközben mellettünk emberek alszanak. Persze káromkodunk is, keményen kiállunk a véleményünk mellett, akkor is, ha nincs igazunk, a másik anyját és többi felmenőjét szidjuk, és esetleg azzal fenyegetjük a nálunk harminc évvel idősebb – elméletben legalább a kora miatti minimális tiszteletet kiérdemlő – embertársunkat, hogy szétverjük a fejét. Természetesen mindenféle különösebb ok nélkül, csak azért, mert megtehetjük, és persze azért, mert akár még 100 ezer euróval is megjutalmaznak bennünket érte. Melyikünk tartja ezt normálisnak, és ha most nem is így él, szeretne Önök közül bárki is így élni?
Ebből a műsorból az derül ki, hogy az alapvető emberi értékek ma már semmit sem számítanak, hogy a káromkodás, egymás sértegetése és a folyamatos támadás, legyen az akár pszichikai, akár fizikai, elfogadott viselkedésmódok.
S mindez ellen tulajdonképpen az sem tehet semmit, aki ezeknek a csatornáknak engedélyt adott, mert a törvény nemhogy erre nem ad lehetőséget, még arra sem, hogy bármilyen módon befolyásolja a műsort, hiszen: melyik dokumentumban írták azt le feketén-fehéren, hogy mit illik egy ilyen műsorban és mit nem? Ki mondja meg, hogy mi illendő, mi a vulgáris? Hogyan lehet ezt mérni egyáltalán?
Annyit tehetnek mindössze, hogy figyelmeztetik a csatornát, figyelmeztesse a felnőtt, ha köztiszteletnek nem is, de ismertségnek örvendő részvevőket, fogják vissza magukat, mintha nem otthon lennének. Tegyék ki a 18-as karikát, és ha az éppen ügyeletes szerkesztő valami csúnyaságot tapasztal, fordítsa el onnan a kamerát.
Nevetséges. Ma a fiatal tizenévesek többet tudnak az internetről, mint a szüleik, azt néznek és hallgatnak a számítógépen és a televízióban, amit akarnak. Hiszen szüleik vettek nekik saját tévét és komputert. Mert akkor elégedett a gyerek és akkor nem lesznek komplexusai, ha mindene megvan.
Nem ez a normális. Kérem, ha arra vetemedtek, hogy csak néhány percet az életükből erre a műsorra és nem egy jó lemez meghallgatására, egy vers elolvasására, vagy a párjukkal, gyermekükkel, édesanyjukkal való beszélgetésre pazaroltak, most gondolkodjanak el azon, hogyan telt a napjuk. Mosolyogtak-e, kedvesek voltak-e munkatársaikkal, esetleg beszélgettek-e az élet valóban nagy dolgairól bárkivel is.
A megoldás szó szerint a kezükben van. Nem a műsorszórási ügynökségnek kell megbüntetnie a csatornát. Egyszerűen nem kell nézni a műsort. Kapcsoljanak el, csak kérem, ne az Igazsága ára, a Frizbi, vagy más, hasonló jellegű műsort válasszák. És mondják meg gyermekeiknek, nem ez a normális. A normális az, ha az ember tanul, dolgozik, szeretteivel és jóbarátaival tölti az idejét, és normális keretek között néha igenis kirúg a hámból. Hetente egyszer pedig, ha kedve tartja és szeret, piacra is jár.
