Szabadkán és környékén a legtöbb a depressziós, öngyilkosságra hajlamos felnőtt. A szakemberek sokáig, húsz-huszonöt évvel ezelőttig nem is foglalkoztak azzal, hogy a gyermekek között is jelen van a depresszió. Dr. Sági Zoltán pszichiátertől megtudom, a viselkedészavaros, agresszív gyermeknél a háttérben a depressziót kell keresnünk. A gyermekek másolják szüleiket, és ha depressziót látnak, azt fogják másolni.
– Az, hogy sokáig nem láttuk a depressziót, azért volt, mert nem fordultunk oda, nem vettük észre. A gyermekkori depresszió, mint mindegyik depressziófajta hátterében egy traumatikus élmény húzódik meg, csak még kifejezettebb formában. Veszítésről beszélünk. Ami volt, vagy lehetett, rendelkezésre állt, megszűnt. A gyerek úgy éli meg a világot, ahogyan a szülő-gyermek kapcsolatot megéli. Hogyha abban támogatást, elfogadást, melegséget, életorientáltságot kap, akkor a legtermészetesebb dolog, hogy a világ is ilyen. Abban az esetben viszont, amikor ez nem történik meg, akkor veszteségről beszélünk. Nincs meg a támogatás, bátorítás, melegség. Érzelmileg magára marad a gyerek, kiesik a szülő-gyermek kapcsolatból. A szülő, a saját pszichés konfliktusai miatt, úgymond „elejti” gyermekét.
A nyári szünidő idején talán még többet van egyedül a gyerek. Ha gond van, annak milyen jeleit veheti észre a szülő?
– A szülők dolgoznak, a gyermek meg egyedül van, ezt sokszor mondjuk. A nyári szünetben ez kifejezettebb, mert az iskolaévben a gyerek ideje egy részét szocializált környezetben tölti, valahová tartozik, érzi, hogy fontos. A nyári szünetben ez nincs, és ekkor kifejezettebbé válik a szülő-gyermek kapcsolat. Az egzisztenciális szorongások miatt a szülő kevésbé tartja fontosnak a gyereket, nincs annyit vele, amikor pedig tehetné, vagyis amikor a fizikai közelség megvan, az állandó aggódás és a gondok miatt nem figyel oda a gyermekére. Ekkor valóban kialakul az elhagyatottság érzése. Amikor a fejlődő személyiség számára elveszik az iránytű, akkor ő megszűnik létezni, nem tudja, hogy milyen irányba menjen. A megsemmisülés, a „nem vagyok fontos senkinek” érzése lép fel. Ez már depresszió. A gyermekkori depresszió megnyilvánulása más, mint a felnőttkorié. Mivel a gyermekek inkább érzelmi lények, nem észlények, nem tudják elmondani, hogy mit éreznek, hanem megcselekszik, eljátsszák. Ezért tapasztalni azt, hogy a gyermekkori depresszió elsősorban magatartászavarban nyilvánul meg. A félelem, a szorongás először a nyugtalanságban mutatkozik meg, agresszívvá válik a gyerek, és ez az agresszió mögött mindig a depresszió más tüneteit is keresni kell. Ha azt helyrehozzuk, akkor a viselkedészavar is megszűnik. Ezek a gyerekek nem tudnak aludni, napközben nem tudnak kreatív tevékenységet végezni, elkóborolnak, keresik a hovatartozás lehetőségét. Ők válnak végül az utca áldozatává, bandákhoz csatlakoznak, hogy érezzék, tartoznak valahová. Ezekre az antiszociális megnyilvánulásokra odafigyel a környezet, a gyermek jelzi, „figyeljetek rám, mert másképp nem figyeltek, csak ha hangos vagyok, rossz vagyok, ha valami fájdalmat okozok”. Az ilyen megnyilvánulásnak története van, és ha ezt tudjuk, akkor tudunk vele mit kezdeni. Ezeknek az eseteknek a nagy százalékában a depresszió van jelen, a megsemmisüléstől való félelem.
Ha a szülő észreveszi, hogy hibázott, és ezt a viselkedésmódot nem büntetéssel kezeli, hanem megkérdezi a gyermekétől, hogy mi baja, akkor hogy tud a szülő közel kerülni a gyermekéhez, akit már valamilyen szinten elveszített.
– Először is úgy, ha következetes. Úgy, ha a szülő közel kerül és ott is marad. Ez nagyon lényeges. Millió formája létezik a rövid ideig tartó közel levésnek: a szülő vesz csokoládét, aztán egy motort és a többi, és aztán minden folytatódik a régiben. Ezzel nyilván nem lehet elérni azt, amit valójában szeretnénk. Ha a közelbe megy, ott is kell maradnia. A gyerek érzi, hogy a bizalmat újraélesztheti a szülő iránt, mert ő folyamatosan ott van, elfogadja, támogatja. Ha ezt nem tesszük, akkor nem jogos elvárni azt, hogy a gyerek érezze, hogy bizalma lehet irányunkban. Amikor ez az odafordulás megkezdődik, akkor ne azt várjuk a gyerektől, hogy majd a nyakunkba ugrik és kitörő örömmel fogad bennünket, hiszen ő dühös, meg akarja bosszulni, hogy egyedül hagyták. Ez az arrogáns viselkedés egy ideig még jelen van a szülő irányába, és azt a szülőnek el kell tűrni, mert ez egy idő után rendeződni tud. De ha nem kitartó a szülő és nem következetes, akkor nem fogja visszanyerni gyermeke bizalmát.
Mikor szükséges szakemberhez fordulni? Gyermekkel vagy gyermek nélkül?
– Nagyon fontos, hogy ha észrevesszük ezt a viselkedésváltozást, megkeressünk egy szakembert, mert nagyon sokat jelent egy feltáró beszélgetés egy pszichológussal, pszichiáterrel. Amikor a szülő elmondja, hogy mi a helyzet, akkor közben a szülő számára is nagyon sok minden világossá válik. A szakembernek a dolga az, hogy tükröt tartson a szülő elé, hogy lássa, hogyan viselkedik a gyermekkel való kapcsolatában. A gyermekkorban, de egészen a felnőttkorig vannak kritikus periódusok, amelyek természetüknél fogva megjelennek. A pubertáskorban várhatóak a viharok, de ha fel van készülve a szülő, akkor másképp lehet majd ezt kezelni. Nagyon fontos, hogy a szülő tudja, hogy mi történik ekkor a gyermekkel, a legtöbbször nincsenek megfelelő információk a szülők kezében ezzel kapcsolatban. Ezeket a szakemberek nagyon jól meg tudják adni. Az első lépés mindig a szülő, nem a gyermek. Nemegyszer megtörténik, hogy 11-12 éves gyermeket hoznak, belökik, mert ő a rossz, vele kell foglalkozni. A fejlődő személyiség, vagyis a gyermek tulajdonképpen egy tekintélyszemélyről készült kópia, idézőjelben persze. Amikor egy gyermekkel beszélek, és az ő gondjait látom, akkor tulajdonképpen látom a szülőket. A szülővel kell először foglalkozni és azokat a magatartásformákat átbeszélni, amelyeket nyújt a gyereknek. Nagyon sok mindent megold, ha tudjuk, hogy egy-egy reakciója, döntése hogyan adódik át a gyermeknek. Súlyosabb esetben, amikor a mindennapi kapcsolatot veszélyezteti a dolog, akkor gyógyszeres kezelés is történhet, de erre elenyésző esetben kerül sor.
Sok szülő kér segítséget, fordul szakemberhez a gyermekével?
– Nem. Meglepően kevés, ahhoz képest, hogy mennyi viselkedészavar, depresszió van, kevesen kérnek segítséget. Az is benne van, hogy a szülők ezzel nem foglalkoznak, azt mondják, majd elmúlik. A másik, hogy egy ilyen problémával szakemberhez fordulni azt jelenti, hogy valaki előtt arról kell vallani, hogy mennyire alkalmatlan, rossz szülő az illető. Ez lényeges az ellenállásban. Nem tudhatja a szülő, hogyan legyen jó szülő, ha nem tanulta meg. Nem szégyen az, ha nem tudok valamit! El kell menni és megtanulni.
Ha a szülő rádöbben, hogy elrontott valamit, akkor reménykedhet abban, hogy az a viszony megjavítható, bármilyen rossz az adott pillanatban?
– Javítható, inkább fogalmazzunk így. Azért ennek genetikai személyiségjegyek is gátat vethetnek. Az átlagos populációban gondolkodva, megoldhatóak ezek a problémák. Minden szülő-gyerek kapcsolat javítható és nagy százalékuk megjavítható.
Ha egyedül van a gyerek a nyár folyamán, és a szülő, akármennyire szeretné, nem tudja az egész napot vele tölteni, mit tud tenni, hogy a gyerek ne csellengjen és ne üljön például egész nap a tv vagy a számítógép előtt.
– Minden fejlődő személyiségnek van pluszképessége. Van, aki nagyon szeret rajzolni, vagy olvasni, barkácsolni. Ezt minden szülő ismeri a gyermekében. Nagyon hasznosnak tartom, hogy minden napra legyen egy megbeszélt feladata a gyereknek. Azt megcsinálja, és amikor a szülő megjön, akkor leül, és közösen átnézik. A gyermek akkor egész nap abban a viszonyban, abban az érzelmi közegben érzi magát, hogy az, amit ő csinál, fontos. Mert majd jön anyu és apu, és akkor majd együtt megnézik. És amikor megjönnek a szülők – lehet az este hat vagy nyolc óra is –, akkor megnézik. Szigorúan tartják magukat a megbeszéltekhez. A képességekre, amelyekkel a gyerek rendelkezik, építsük a napi programot, biztosan sikerrel járunk.
Ha a szülő észreveszi, hogy depressziós, és nem akarja átvinni a gyermekére, akkor mit tegyen?
– Mindenképpen forduljon szakemberhez. Pszichiáterhez vagy pszichológushoz menni nem szégyen. A felismerés, hogy saját magammal szemben vannak igényeim, hogy fontos, hogy a lelki egészségem egyensúlyban legyen, előrelépés. Ehhez az kell, hogy elmegyek a szakemberhez. Ma ezt már sokan teszik, és ez jól is van így. A gyerek másol, azt másolja, ami rendelkezésére áll. Ha depressziós a szülő, akkor azt fogja másolni. Ezt elég szépen fel is ismerik a szülők, és ez így nagyon rendben is van. Érzi, hogy a depresszió felülkerekedik, és emiatt nem tud ő maga eljutni a gyerekéhez. Mindenképpen segítőhöz kell fordulni, duplán megéri majd.
