A reggeli tüsszentésekkel kezdődött. Hét, de legtöbbször tíz egymás után. Majd a nyomdafestéket nem tűrő szavak. Később már hajnalban arra keltem, nem kapok levegőt, majd ismét a tucatnyi tüsszentés. Persze még tavaly is hencegtem, én nem tartozom a szenvedők közé, erős vagyok, eddig soha semmire nem voltam allergiás, miért lennék pont a parlagfűre. Aztán idén minden megváltozott. Növeltem az ország másfél milliós táborát, vagyis most már én is az az ötödik állampolgár vagyok, aki augusztustól októberig szenved, tüsszög, nem kap levegőt, néhány perc alatt elhasznál egy csomag zsebkendőt. Ez így megy két-három napig, aztán – ha szerencsém van – nem csak egy, hanem két napra is megfeledkezhetem a bedugult és folyó orról.
Olvasóink csaknem hatvan százaléka igennel válaszolt kérdésünkre, vagyis irtja a parlagfüvet. Ha csak a saját udvarában, már az is eredmény, ha pedig a háza előtti közterületen is, akkor azért már külön dicséret járna. Hiszen eddig sem volt könnyű feladat, idén viszont különösen nehéz dolga volt annak, aki megpróbálta, vagy még most is próbálja felvenni a harcot ezzel a gyommal, illetve sokak szerint gyógynövénnyel. A rengeteg eső miatt ugyanis idén ott is felbukkant, ahol eddig sohasem. A rendszeresen nyírt, füvesített udvarokban, de olyan helyeken is, amelyek a papír szerint egyáltalán nem kedveznek a parlagfű szaporodásának. Ahol viszont kedvező a talaj és a hőmérséklet is, ott a parlagfű képes másfél-két méter magasra megnőni. Az allergiások szempontjából azonban ez a méret teljesen lényegtelen, hiszen ez a gyomnövény már tizenöt centiméteresen is képes kivirágozni, az pedig éppen elég ahhoz, hogy pollenjeit szétszórja a levegőben. Ezeket a polleneket pedig a szél képes akár 100 kilométerre is elsodorni.
Jogos tehát a kérdés, hogyan lehet útját állni a parlagfű terjedésének. A szakkönyvek szerint a parlagfű jól beállt gyepekbe nem hatol be, ahogyan erdőkben sem találni ebből a gyomból, illetve gyógynövényből. A legjobb megoldás a kaszálók, legelők megőrzése, a parlagfű ugyanis csak olyan helyeken jelenik meg és szaporodik, amely területeket beszántották már egyszer. Ha a parlagfüves területet magára hagyják, az őshonos növények ismét elfoglalják a helyüket, és kb. 3-4 év alatt „kipusztítják”.
A parlagfű magja akár évtizedekig csíraképes. Nem elég ha lekaszáljuk, a növényt gyökerestől ki kell tépni. Vagy megenni, mert állítólag ehető. Így megkétszereződik a haszon, zsenge korában levágjuk, tehát nem virágzik, salátába, szendvicsre apróra összevágva pedig jó kiegészítője étrendünknek. Jó hatással van a májra, az epére, az emésztésre. A magyarországi szakemberek az allergiás betegeknek azt ajánlják, először csak kis mértékben kóstolják meg a növényt, később, amikor hozzászokik a szervezet, ehetik bátran. Amennyiben van háziállatunk, amely szereti a zöldet – elsősorban a kecskékre gondolok –, nekik is hatalmas örömet szerezhetünk egy-egy csomó parlagfűvel. Nem beszélve arról, hogy állítólag a parlagfüvön élő kecske teje kiváló gyógyszer a parlagfűallergiára.
Körkérdésünk eredményét megtekintheti itt >>
