Mirjana Karanović a hétvégén, az emberi jogi világnapon vette át Nagybecskereken az Új Optimizmus civil szervezet Követendő Példa elnevezésű díját, melyet azért a következetes eltökéltségért ítéltek neki oda, amit évek óta tapasztalhatunk, ha az emberi másság tiszteletben tartásáról, a szociális autizmus, a brutalitás, vagy az erőszak elleni kiállásról van szó. A neves színművésznő az elmúlt egy év alatt kiérdemelte a belgrádi Emberi Jogi Központ Konstantin Obradović-díját az emberi jogi kultúra fejlesztéséért, és művészi pályáján is díjözön kíséri: több díjat kapott a Darko Lungulov féle Ott és itt című filmjében nyújtott alakításáért, arany babérkoszorúval díjázták a szarajevói jubiláris, 50. MESS Nemzetközi Színházi Fesztiválon, és legutóbb, a nemrégiben zárult brčkói színházi találkozón is.
A nemzetközi színtéren is elismert művésznővel Nagybecskereken találkozhattunk, ahol Branislav Grubački, a nagybecskereki Új Optimizmus civil szervezet vezetője méltatta. Neki köszönhetően jött létre hat évvel ezelőtt a szervezet és a Vajdaság Recommanded elnevezésű projektum is, melynek keretében kedden este Budapesten mutatták be Vajdaságot, ma pedig Eszéken kerül sor a rendezvényre, természetesen sajátosan: fotókkal, ízekkel, emberekkel. Mindez körülvett bennünket akkor is, amikor Bánát szívében, Nagybecskereken Mirjana Karanović színművésszelbeszélgettünk.
– Megértem az emberi visszafogottságot, a félelmet a vélemény nyilvános kimondásától. Gyakran nem lehetünk biztosak abban, kell-e kimondanunk valamit, vagy merjük-e kimondani azt, amit gondolunk. Úgy tűnik, most sokkal jobban üldözik a másként gondolkodókat, mint bármikor korábban, de azt hiszem, a gondolat szabadságát senki sem veheti el tőlünk. Talán attól tartunk, hogy következményekkel jár, hogy talán az ég is dörögni kezd, ha kimondjuk véleményünket, miközben éppenséggel az ellenkezője történik.
Mit jelent önnek a demokrácia?
– Azt hiszem a demokrácia azt jelenti, hogy harcoljunk a jogainkért, éljünk velük, és harcoljuk azt ki a nálunk gyengébbeknek is. Ne hunyjunk szemet afelett, ha a szomszéd veri a feleségét, vagy az erősebb lábbal tiporja a gyengébbet! Védjük meg a nálunk kiszolgáltatottabbakat a brutalitástól, az erőszaktól! A demokrácia nem jogosít fel erőszakra, viszont kötelez a cselekvésre. Sokat kell még erről a demokratikus szellemről tanulnunk. S erről az ország vezető emberei gyakran megfeledkeznek.
Bízik abban, hogy a szerbiai társadalom jó úton halad a demokrácia felé?
– Hiszek az emberiségben. Én nem hiszek Istenben, az intézményes Istenben, mert nem vagyok vallásos. Az én vallásom a humanizmus, egyszerűen emberközpontú vagyok. Mindig bízom abban, hogy az emberek kiharcolják maguknak a helyet ott, ahol kell, hogy van, hogy lesz mindig annyi okos ember, aki helytáll akár a többiekért is. Az optimizmusunkat, a jövőbe vetett hitünket pedig ösztönözni kell.
Mikor fejezte ki először nemtetszését nyilvánosan?
– Pontosan már nem emlékszem, de annak a bizonyos „Vezérnek” a megjelenésével a nyolcvanas évek végén igazán rossz érzésem támadt.
Most milyen „előérzete” van?
– Most az az érzésem, hogy nem egy „vezérünk” van, hanem sok kis „imitációja” jelent meg a porondon. Ez a gond. A harc sokkal nehezebb, szétszórtabb. Régen egy vezér volt, akit vagy támogattunk, vagy elleneztünk. Most viszont, azt hiszem, minden kis szemétdombon van egy-egy kis „vezér”.
