Romának lenni sehol sem könnyű – állítják az isztambuli romák. Ugyanazokkal a gondokkal küszködnek, mint ezen kisebbség nagy hányada szerte a világon. Nagyon kevés a munkalehetőség, szociális segély ugyan jár, de az annyira kevés, hogy nem lehet belőle még túlélni sem. Aki nem zenész, illetve nem tehetséges zenész, szinte sehol sem kap lehetőséget. Egyvalamiben azonban egyetértenek. Ahhoz, hogy érvényesülni tudjon az ember, tanulni kell.
Isztambulban a roma közösségen belül is hatalmasak a szakadékok. Vannak gettók, ahol fóliasátrakban élnek hat-tíz tagú családok, vannak viszont olyan romák is, akiknek megadatott a lehetőség, hogy legalább küzdhessenek a közösség megbecsüléséért.
A Taksim térhez – ami Isztambul egyik leglátogatottabb környéke – közeli roma negyedbe vezet minket újdonsült török ismerősünk, Bostanba. A negyedben kevés emberrel találkozunk az utcán, viszont többen is néznek bennünket az ablakból. Egy teázóban, a Nazlitasban kötünk ki, ami csakis romák gyülekezőhelye, itt beszélik meg egymással mindennapi gondjaikat, egy tea mellett, esetleg itt nézik meg a híradót, vagy a népszerű török sorozatok egyikének következő részét. Azonnal bizalmukba fogadnak bennünket, dől belőlük a szó, abban a reményben, hogy mivel Európa más részeiről érkeztünk, talán felfigyelnek gondjaikra mások is. Annak ellenére, hogy szívesen beszélnek problémáikról, magukról, nevüket nem szívesen árulják el, mert tartanak a megtorlástól. Egyúttal azonban elmondják, ők hazaszeretőek és lojálisak Törökországhoz. Ugyanannyira érzik töröknek magukat, mint romának. Roma nyelven nem, csak törökül beszélnek. A közösség mégsem becsüli őket egy kicsit sem.
Egyik beszélgetőtársunk azzal kezdi, hogy bár zenészcsaládból származik, még mindig rossz szemmel néznek rá az utcán. – Ha Isztambulban valamilyen bűncselekmény, rablás történik, mindenki legyint egyet, mert biztosak abban, hogy roma volt a tettes. Pedig az utóbbi években nagyban csökkent a bűncselekmények száma a közösségben – magyarázza.
– De a rossz megítélésen, úgy látszik, nagyon nehéz változtatni – teszi hozzá. – Hiába volt zenész a nagyapám, vagyok az én is és most már a fiam is. Én úgy látom, egyetlen kiút van, az pedig, ha tanul az ember. Az én fiam most a zeneakadémiára jár. Ez talán biztosíték arra, hogy szolid életminőséget tud teremteni magának.
Hasonlóan gondolkodik a romákról és a roma zenészekről Özgür Akgül is, aki Roma Isztambul címmel forgat egy dokumentumfilmet a közösség ezen rétegéről. Szerinte a roma zenészeknek hatalmas szerepük van abban, hogy megváltoztassák a közhangulatot, illetve ha nem is törlik el a meglévőket, de legalább másfajta sztereotípiákat is kialakítanak. Ez pedig az, hogy a roma nem lop, hanem a vérében van a zene és azt szívvel-lélekkel, mindenki örömére műveli. Az a roma, aki ebből meg tud élni, már szerencsésnek számít – mondja ő.
Annak viszont, aki nem tudja megteremteni a lehetőséget, hogy tanuljon, nagy nehézségekkel kell szembenéznie. A férfiak esetleg valamilyen gyárban végeznek fizikai munkát, cipőt pucolnak és fényesítenek az utcán, a nők pedig, ha szerencsésebbnek számítanak, akkor virágot árulnak, vagy anyagokat, függönyt cipelnek a hátukon és azzal házalnak, próbálnak egy kis pénzt szerezni. Ha erre nincs lehetőségük, guberálnak, műanyag palackokat gyűjtenek és azt viszik el gyalog a felvásárlóközpontokba.
Az isztambuli roma közösség „vajdája” – bár ő kiemeli, náluk ez a tiszt már nem jár semmilyen kiváltsággal –, Kazim Türkmen és felesége Sengul Isztambul ázsiai részén, a periférián lévő házukban fogad bennünket, rendezett körülmények között élnek. Bár a feleség kiemeli, jönnek az újságírók, akiket ők szívesen látnak, kérdeznek az életükről, aztán elmennek, csak azt írják meg, hogy mennyire szegények a cigányok és mégsem változik semmi.
– Az itteni roma közösség több mint hetven százaléka zenél. Abból lehet egy kis pénzt szerezni és azért hozzá kell tenni, hogy élvezet is művelni – magyarázza Turkmen, aki maga is játszik hegedűn.
A roma zenészek iránt egyre nagyobb az érdeklődés Törökországban, hiszen mint azt a török többség mondja, senki sem tudja jobban művelni a 9/8-os ritmust, mint a törökországi roma zenészek. Van egy közmondás Törökországban, amely szerint a törökök szíve 9/8-ra ver, ezért is olyan népszerűek a roma zenészek abban a térségben.
A Nazlitasban, a tea elűzi a gondokat
Abban mindenki egyetért, azok is, akik nehezen keresik meg mindennapi kenyerüket és azok is, akik megtalálták a számításukat a zenében, hogy a muzsika segít megismerni a másikat, segít megtalálni a közös hangot, vagyis segít az integrációban is, ezért is elengedhetetlenül fontosak a roma zenészek a közösségnek.
Az isztambuli cigányok büszkék arra is, hogy törökök és arra is, hogy romák ebben a hatalmas városban. Nehezek a mindennapjaik, megbecsülést pedig úgy próbálnak kiharcolni maguknak, hogy dicsérik országukat, szolgálnak annak hadseregében és zenélnek ünnepein.
