2024. július 17., szerda

„Önmagamat kell adni, nem beilleszkedni”

Rúzsa Magdolna életéről és legújabb dalairól vall

Legutóbb tavaly nyáron Iránytű című lemezének megjelenése előtt beszélgettünk Rúzsa Magdival. A korong azóta már elkészült, mi több, aranylemez lett belőle, ami nem kis szó a mai világban, mikor sokak számára presztízskérdés, hogy ne vegyék meg a CD-ket, s ha mégis megteszik, legalább ne az eredeti, a piaci másolatoknál jóval drágább kiadványokért adjanak pénzt. A vajdasági származású énekesnő, három lemezzel a háta mögött most éppen egy unplugged turnéra indult Magyarországon, ami egy kicsit más, mint az eddigi fellépései. Hogy miben más, arról számol be a Magyar Szó olvasóinak.

– Sokkal bensőségesebb lesz ez a fellépéssorozat, mint az eddigi koncertek: az előadott dalok között az életemről mesélek a közönségnek, akár olyan dolgokról is, amelyekről újságokból még nem értesülhettek. Fontosnak tartom, hogy egy-egy ilyen koncerten nagyon bensőséges hangulat alakuljon ki köztem és az azon az estén jelenlévő közönség között, hogy mindenki úgy érezze: kapott belőlem valami mást is a dalokon kívül. A koncertkörút repertoárjában szerepelnek olyan dalok, melyeket akkor énekeltem, amikor még a kishegyesi kis szobámban ültem, vannak természetesen megasztáros dalok, és vannak az eddig megjelent lemezeimről valók is. Éneklek olyan szerzeményeket is, melyeket még tényleg nem hallhatott tőlem soha senki – ezekhez kötődnek a különböző gyermekkori, vagy éppen jelenkori történetek, amelyekről mesélek a fellépéseken.

Teljesen más hangszerelésben szólnak a dalok, mint eddig; nyugodtabbak, inkább színházi közönségnek való a program.

Előre koreografált műsorról van szó, mindig ugyanazokkal a történetekkel, vagy helyzet- és hangulatfüggően alakul egy-egy este?

– Is-is. Vannak dalok, melyek esetében mindig ugyanazt a történetet mondom el, mert éppen az illik hozzá, de persze olyan is megtörténik, hogy az adott helyszínen jutnak eszembe dolgok, amelyeket megosztok a közönséggel. Spontán ember vagyok, a nagyon begyakorolt dolgokat nem tudom igazán jól csinálni, de szerencsére van olyan jó beszélőkém, hogy még a legkevésbé tervezett pillanatokban is úgy tűnik az embereknek, hogy szabályosan felépített műsorról van szó.

A turnén kívül mivel töltöd az idődet?

– Tele vagyok tervekkel, emellett tanulgatok. Most van némi szabadidőm, többet foglalkozhatom a családommal, s futja olvasásra is. Most éppen egy zseniális regényt olvastam el, Túlélő a címe (David Baldacci tollából), s most kezdtem bele Szabó Magda Für Elise című regényébe. Egyébként mindenfélére készülődök: jön a nyár, a koncertek, különböző fesztiválok időszaka, amikkel számolni kell. De tovább is nézek: a télre is vannak jó kis terveim, amelyek, remélem, meg is valósulnak. Nagyon jó emberekkel tudnék együtt dolgozni, olyanokkal, akik nagyon értik a szakmát – de erről egyelőre nem mondanék semmit, mert szeretem, ha előbb összeállnak a dolgok, s csak utána beszélünk azokról. Élvezem a tavaszt, a bennem felgyülemlett pozitív energiát, s azon gondolkodom, hogyan kellene két lábra állni.

Két lábra állni???

– Olyan ember vagyok, aki szereti biztonságban érezni magát. Különböző befektetéseken gondolkodom, amelyekkel bebiztosíthatom magam.

A vidéki lányka, aki sokáig éppen a hamvasságával hódított, s aki végigment a bulvárvilág purgatóriumán, megpróbál földet érni?

– Nem vagyok az a típus, aki elherdálja a pénzét. Hála istennek, nagyon szépen tudtam profitálni eddigi szerepléseimből, s úgy érzem, nem kellene ezt a pénzt szétdobálni, hiszen sosem lehet tudni, hogy mi lesz holnap. Ezért az eddigi megtakarításaimat nem szeretném hülyeségekre elkölteni, hanem befektetném, hogy később is legyen mihez nyúlnom. Van nekem anyám is, akiről gondoskodnom kell, magamnak is szeretnék még sok szép dolgot, utazgatni is szeretnék… Ha van arra lehetőség, hogy mindezt biztosítsam, meg is teszem.

Mennyire érzed magad otthon a bulvár világában, ahová bekerültél?

– Az embernek nem kell beilleszkednie ebbe a világba, hanem önmagát kell adnia minden helyzetben. Nem szeretem megjátszani magam, olyan vagyok, amilyen, s vagy elfogadnak, vagy nem. Soha nem kalapozok azért, hogy megszeressenek. Erre egyetlen embernek sincs szüksége, függetlenül attól, hogy mivel foglalkozik. S úgy érzem, ezzel a hozzáállással sikerült megtalálnom a helyemet. Ha egy forgatáson vagyunk, nem csak a főhőssel kell foglalkozni és az ő különböző kívánságaival: én például figyelembe veszem, hogy ilyen helyzetben rajtam kívül ott van még egy szerkesztő, egy operatőr, akinek leszakad a válla a kamerától, s akikre ugyancsak figyelni kell. Nem azon kell nyavalyogni, hogy éppen én mennyire vagyok fáradt, hanem tekintettel kell lenni másokra is. Ezért igyekszem minden ilyen helyzetet hiszti nélkül, normálisan, professzionálisan végigcsinálni. Ha azt mondják, hogy egy széken kell ülnöm két órán át, akkor ott ülök, mert akkor éppen az a munkám. Ráadásul sokkal könnyebb például egy Hal a tortán forgatásán részt venni és főzőcskézni, mint kőkemény fizikai munkát végezni.

Nem túl gyakoriak az otthoni, vajdasági fellépéseid. Mi ennek az oka?

– Figyelni kell arra, hogy ne legyen belőlem túl sok egy helyen. Általában évente egyszer lépek fel otthon. Tavaly szeptemberben volt egy fergeteges koncertem Szabadkán, ahol rengetegen voltak, s ahol csodálatosan éreztem magam. Nekem egy-egy ilyen hazai fellépés sokkal nagyobb feltöltődést biztosít, mintha minden hétvégén hakniznék valamelyik diszkóban. Akkor megyek, amikor érzem, hogy eljött az ideje, hiszen jóból is megárt a sok. Júliusban lesz egy népzenei fesztivál Nišben: oda meghívtak egy vajdasági zenekart, amelyet én is elkísérek. Velük fogok énekelni néhány szép népdalt. Azt viszont, hogy a saját produkciómmal mikor lépek fel a Vajdaságban, még nem tudom.