Akiknek nincs hová menniük, akikkel nem törődik senki, hátrányos, szociálisan veszélyeztetett helyzetben vannak, nekik mentőövet jelent a Szociális Munkaközpont programja és az emberekben lakozó segítőkészség.
Jelenleg negyvennyolc olyan család él Szabadkán, akik felnőtt és idős személyeket fogadtak be otthonukba, hogy törődjenek velük, hogy gondoskodó család vegye őket körül. A befogadott személyek mindegyike szociálisan veszélyeztetett kategóriába sorolható, például hajléktalanok, kábítószer-élvezők, olyanok, akik nem szocializálódtak megfelelően, vagy önerőből nem tudják magukat eltartani.
A Szociális Munkaközpont szolgáltatása nem új keletű, de csak az elmúlt két évben vált igazán ismertté, és ez idő alatt mintegy megháromszorozódott a befogadó családok és a befogadottak száma. A befogadó lehet egyedülálló személy és család is. Ahhoz, hogy otthont adjanak a felnőtt és idős személyeknek, néhány feltételnek eleget kell tenniük. Így azon túl, hogy helyet, ellátást és élhető körülményeket biztosítanak a rászorulóknak, általános orvosi és pszichológiai vizsgálaton kell részt venniük, valamint a bíróságon kapott igazolással bizonyítaniuk kell, hogy nem folyik ellenük eljárás, nem büntetett előéletűek, és szülői jogaikat sem vonták meg. A Szociális Munkaközpont ezután elbírálja kérelmüket, aláírnak egy szerződést, és a kiválasztott rászorulókat elhelyezik a befogadónál. Egy családhoz legfeljebb három személy kerülhet, az elhelyezés pedig lehet ideiglenes időtartamú, de szólhat hónapokra, évekre is. Egy személy után a befogadó havi 6500 dinár juttatást kap, a befogadott pedig egyfajta zsebpénzként havonta 1600 dinárt kap, ha pedig rendelkezik egyéb bevételi forrással, 2500 dinár juttatásban részesül. Az eltartó további 14 ezer dinárt kap havonta, és a munkaközpont a nyugdíjalapot is fizeti.
Mig Mihály és Mirjana három évvel ezelőtt fogadták be otthonukba az első személyt, Pista bácsit. Tavaly megérkezett hozzájuk Mária, idén áprilisban pedig Anti bácsi is. Bár a Mig családnak van egy felnőtt lánya és unokáik is, ennek ellenére is ragaszkodtak ahhoz, hogy segítsenek másokon.
Az ötlet Mirjanától származott, bár először gyermekeket szerettek volna befogadni. Kérelmüket elutasították, viszont felhívták a figyelmüket, hogy felnőtt és idős személyeket is befogadhatnak otthonukba, és ők gondolkodás nélkül igent mondtak.
– Szeretünk segíteni másokon. Akkor érezzük jól magunkat, ha valamilyen módon segítő kezet nyújthatunk másoknak. Előbb a feleségem, aztán pedig én is munka nélkül maradtam, azzal, hogy befogadtuk ezeket az embereket, kibővült a család, és újra munkát adott a kezünkbe. Egyrészt egész napos elfoglaltságunk van, hiszen törődnünk kell velük, másrészt pedig a központtól kapunk anyagi támogatást, és fizetik a nyugdíjalapot. A befogadottak pedig kaptak egy családot – mondja Mihály.
Mindketten szeretettel beszélnek a családba érkezettekről. Pista bácsi, aki valamikor juhász volt, most hetvenhat éves. Nincs senki, aki törődne vele, pedig valahol él egy gyermeke. Mária szívbeteg asszony, kezdetben ápolásra szorult, és ma sem erőltetheti meg magát, viszont önerőből nem tudja eltartani magát. Antal hatvanöt éves. Egy ideig otthonban volt elszállásolva, majd a Mig családhoz került. Az alkohol tönkretette a szervezetét, és bár már nem iszik, az egészségi állapota nem a legjobb. Mindhármuknak vannak hozzátartozóik, de senki sem törődik velük. Sok hozzájuk hasonló sorsú ember van, de hiába adott minden feltétel, hogy még egy személy odaköltözzön, és a család is szeretne még valakit befogadni, csak három személyről gondoskodhatnak.
Mária volt hármuk közül a legzárkózottabb, talán neki kellett a legtöbb idő, hogy megszokja új környezetét, míg a két férfi hamarabb beilleszkedett. Mára már egymással és a családdal is jól összebarátkoztak, és komolyabb súrlódások nélkül múlnak a napok.
– Teljes mértékben elfogadtuk őket, és ők is minket. Felelősségteljes és nehéz feladat ez, de mindent feledtet, amikor látjuk a szemükben a hálát. Új tapasztalatokkal gazdagodtunk, segítünk egymásnak, nemcsak mi nekik, hanem ők is nekünk. Kezdetben persze nehéz volt, de idővel összebarátkoztunk, ők elfogadták a szabályokat, egymást, mi pedig igyekszünk mindent megtenni, hogy jól érezzék itt magukat – meséli Mirjana.
– Emlékszem, amikor a feleségem megkérdezte őket, mit szeretnének vacsorázni, Pista bácsi elsírta magát. Azt mondta, soha még így nem törődött vele senki. Az ilyen pillanatok mindent megérnek – fűzi hozzá Mihály.
Mária szerény, hallgatag teremtés. Elégedett a helyével, jól érzi magát a Mig családnál, mert sokkal nyugodtabb minden, és jó a hangulat. Mint mondja, eleinte furcsán érzete magát, de megszokta az új környezetet. Ha kell, besegít a konyhában, de ideje nagy részét a másik két lakóval tölti.
– Én húsvétkor kerültem ide. Furcsán érzetem magam, minden idegen volt, de hamar összebarátkoztam az öreg juhásszal. Sokat beszélgetünk, ő persze mindig azt szeretné, hogy az övé legyen az utolsó szó – nevet Anti bácsi, majd hozzáteszi, sokkal jobb az élete, mióta elkerült az otthonból, és itt van.
Pista bácsi, az öreg juhász évek óta a család tagja. Előzőleg már elhelyezték egy másik helyen, de onnan hamar elkerült, ezért félt, hogy ismét olyanokhoz kerül, akik nem fogadják el, nem törődnek vele. Az idő megmutatta, hogy jó helyen van.
– Itt sokkal jobb. Nem szeretnék innen elmenni, mert úgy érzem, végre otthon vagyok. A napok öregesen telnek, nézzük a tévét, a futballt, beszélgetünk. Voltak itt mások is, de ők hamar elkerültek, a többiekkel viszont jól kijövök. Ennél jobb hely nem létezik – állítja Pista bácsi. (Fotó: Molnár Edvárd)
