Csík Mónika, költő:
Elfriede Jelinek: A zongoratanárnő
Művei megítélését illetően kevés olyan ellentmondásos egyénisége van a kortárs osztrák irodalomnak, mint Elfriede Jelinek. Rajongói nyelvzsonglőrnek, szuggesztív író-mágusnak, ellenzői haza-, nyelv- és irodalom-ellenesnek, Ausztria alkotói vadhajtásának tartják. Pimaszság, hányavetiség, szarkazmus, vitriolosan csípős humor ötvözete, Böll-díjas, irodalmi Nobel-díjas, némileg Thomas Bernhard-hatású, szemérmetlenül szókimondó, idegbetegséggel küzdő, harcos feminista. Pennája időnként akár egy sebészi szike, máskor keményacél-penge. Szövegeinek, tehát ezen regényének középpontjában is maga a NŐ áll, az eredendő, archetipikus nő: itt Erika Kohut, a zongoratanárnő. Erika. Aki a Mama szerint egy hajlítható, idomítható, tetszőlegesen formálható Kis Ciklon, Klemmer, a FÉRFI szerint pedig egy alig észrevehetően öregedő, büntetlenül, következmények nélkül becserkészhető préda. Erika gyűlöli a Mamát, legszívesebben megszabadulna tőle, Klemmernek pedig egyenesen a fejét venné, akár az imádkozó sáskák nősténye párzás közben, mégis mást sem tesz, minthogy szüntelenül csak az ő kívánalmaiknak igyekszik megfelelni, ami egy ponton túl már lehetetlen. Beteges emberi kapcsolatok, visszafojtott ösztönöktől torzuló egyéniségek, rejtett és kevésbé rejtett agresszió, búvópatakként felszínre törő, egyre vadabb szexuális kívánalmak, görbe tükör, bírálat, a közízlést célba vevő fricska, társadalomkritika, osztrák kor- és kórrajz. Az olvasó időnként kulcslyuk előtt leselkedő szemtanú, néha beavatott, máskor cinkos, vagy külföldiként közbekalauzolt turista. Jelinek egy másik Ausztriába, másik Bécsbe enged bepillantást. A rejtettbe, a színfalak mögöttibe, a lelkekben lakóba. Lenyűgöző körút. Csak edzett olvasóknak!
