A tartományi parlament 2000 végén tényfeltáró bizottságot alapított azzal a céllal, hogy a lehető legalaposabban felfedjék, mi történt tájunkon 1941 és 1945 között. A bizottság ma már nem létezik, de munkájukat többek között egy kiadvány fémjelzi, amely 2004 szeptemberében jelent meg. Azóta több történész, e témakörrel foglalkozó kutató, publicista is elmondta, hogy a bizottság munkája még rengeteg pótolnivalót hagyott maga után, de maguk a bizottsági tagok is jeklezték, hogy számtalan nehézségbe, akadályba ütköztek, és voltak esetek, amikor helyi szinten bojkottálták kutatásukat. Ilyen volt a temerini, pontosabban járeki eset is.
– A tartományi bizottságnak több próbálkozás után sem sikerült elkapnia Temerinből az halotti anyakönyvet. Egy napon Pál Tibor történész, aki ennek a bizottságnak a tagja volt, megkérdezte tőlem, elvállalnám-e azt, hogy a Járekben levő anyakönyvekből kiírom a neveket, mivel a község hozzáférhetővé tette számukra az adatokat. Elvállaltam a munkát, sőt a munkahelyemen szabadságot is vettem ki, hogy Tibor kérésének eleget tehessek. Persze mielőtt még hozzáfogtam volna a nevek összeírásához, felkerestem az anyakönyvvezetők főnökét, Milica Maksićot, aki keserű szájízzel ugyan, de azt mondta, hogy átírhatom az adatokat a kérdéses halotti anyakönyvekből. Másnap egészen más ügyben Járekon voltam, de betértem az anyakönyvvezetőhöz is. Egy fiatal hölgy volt az alkalmazott. Közöltem vele, hogy két nap múlva miért keresem majd fel. Ő bambán nézett rám, ezért megkértem, hogy hívja fel főnökasszonyát, és majd világos lesz a számára minden. Pár percet beszélgettek, majd azt mondta, hogy rendben van, jöhetek. Akkor még megkértem, belelapozhatok-e a könyvekbe, hogy lássam, mennyire olvashatók a betűk. Semmi gond, mondta, és elém tette a két anyakönyvet. Két nap múlva megjelentem az irodájában, hogy elkezdjem a munkát. Erre ő azt válaszolta, hogy sajnos nem szolgálhat az anyakönyvekkel, mert a főnöknője nem engedi. Felkerestem Milicát, aki azt mondta, hogy az újvidéki levéltárból kaptak egy átiratot, miszerint a régi anyakönyveket össze kell csomagolniuk, és át kell adniuk. Ők átkötötték és lepecsételték az anyakönyveket, tájékoztatott. Várják, hogy a levéltár elvigye Járekről.
A későbbiek során kiderült, hogy az anyakönyvek nem voltak becsomagolva, nem voltak lepecsételve, és nem kerültek el a levéltárba. Ma is a járeki helyi közösség épületében vannak egy szekrényben. Tény azonban, hogy valóban a levéltárban volna a helyük, de helyszűke miatt, vagy más okokból, a mai napig nem kerültek oda.
– Tudja, nekem ebből még bajom is lehet, ha majd maguk már nem lesznek itt –, mondja csendben. Bizonyosan nem ránk gondol, hanem arra, hogy egyszer majd megint lesznek önkormányzati választások, jegyzem meg magamban.
Béla nyugtatja, de ahogy elnézem az asszonyka arcát, nem túl sok sikerrel. Mi okozhatja félelmét? Munkahelyének elvesztése? Tudnia kellene ugyanis, hogy az anyakönyvek nem tartoznak az állami titkok közé, ami azt jelenti, hogy nem veszítheti el munkahelyét azért, mert ezekbe a könyvekbe valaki belenézett. Bűntudat? Nem tudom, lehet-e ezt örökölni?
Kételyeimre, kérdéseimre nem kérek magyarázatot, választ a fiatalasszonytól. Arra azonban kíváncsi vagyok, hogy ki és hogyan férhet hozzá az anyakönyvekhez bármelyik állami intézményben, levéltárban, helyi közösségben, vagy az önkormányzat más hivatalában is őrzik azokat? A kérdésre Pető Magda, községi közigazgatási főnök válaszol.
– A hozzátartozók bármikor kérhetik azt, hogy betekintést nyerjenek az anyakönyvekbe. Ugyanakkor a törvény értelmében kutatási célokra is hozzáférhetővé kell tennünk azokat. Így a halotti anyakönyvekbe is, és azokba is, amelyek 1944-ben, 1945-ben, 1946-ban íródtak. Természetesen ebben az esetben a hozzáférést kérvényezni kell, amely kérvényből egyértelműen kiderül, hogy az anyakönyvek adatait az illető valóban kutatási célokra használja fel. A kérvényt az önkormányzatban elbíráljuk, majd néhány nap leforgása alatt ki is adjuk az engedélyt.
Ma ez így működik. Ezt Csorba Béla is megerősíti, aki a kérdéses anyakönyveket az elmúlt évek során tanulmányozta.
– Átadtam a kérvényt. A hatalmon levő pártok egyik-másik képviselőjének nem tetszett ugyan, hogy e kényes kérdésekkel akarok foglalkozni, mégis megkaptam az engedélyt. Hozzá is fogtam a kutatásokhoz, és az Aracs idei, március 15-i számában első részét, nevekkel és egyéb adatokkal, közöltem is. Egyébként a megboldogult dr. Mészáros Sándor történésznek korábban már volt betekintése ezekbe a halotti anyakönyvekbe, de rövid ideig, így csak a magyar áldozatokkal foglalkozhatott. Az innen elszármazott svábok komolyabb kutatásokat tehettek, az általuk végzett kutatások adatait vette át a Tartományi Tényfeltáró Bizottság, és ezt publikálta. Ezek az adatok azonban – de nem csak ezek, hanem a bizottság által végzett kutatások más adatai is – korrigálásra szorulnak. (Fotó: Dávid Csilla)
