Az új felállású Tartományi Végrehajtó Tanácsban a tájékoztatási tárcát Ana Makanova Tomanova kapta, aki maga is újságíró volt. A szakma örömmel vette tudomásul, hogy végre olyasvalaki irányít bennünket, aki belülről ismeri az újságírást. Első kérdésünk erre vonatkozott, amelyről a tárcavezető asszony a következőket nyilatkozta:
– Tizennyolc évet dolgoztam az újságírásban, újságíró szakmunkatársként kezdtem az Újvidéki Rádió szlovák szerkesztőségében az újságírást, mint minden kezdő mikrofonnal a kezemben a piacokat jártam és a mindennapos kérdésekről tudósítottam. Végigmentem a ranglétrán, voltam tudósító, hírfeldolgozó, újságíró-riporter, majd a gyermekszerkesztőség, később a művelődési és a művészeti programok szerkesztője, s végül főszerkesztő lettem. Az újságírást teljes egészében ismerem és átlátom, s nagyon jól tudom, hogy mit jelent újságírónak lenni. Mindig az vezérelt, hogy ha tisztességesen feldolgozok egy hírt, elkészítek egy riportot vagy jelentést, akkor becsülettel helytállok a szakmában, s elégedett lehetek magammal mint újságíróval, mert az embereket új dolgokról és történésekről tájékoztattam. Különösen az töltött el megelégedéssel, ha okot szolgáltattam arra, hogy a hallgatók vagy a nézők elgondolkodjanak azon, amit feldolgoztam. Becsülöm az újságírói munkát és a professzionális hozzáállást az újságíráshoz. Azt vallom, hogy mindig minden erőmmel és minden eszközzel azért fogok harcolni, hogy az újságírói szakmának meglegyen a tisztelete és a becsülete. Az olyan újságírásért küzdök, amely az újságírói kódexre épül, amely mentes bármilyen behatástól, különösen a hatalom nyomásgyakorlásától. Még túlságosan frissek bennünk az emlékek a tévé Bastille-ról, ezért joggal hangoztathatom, hogy az újságíróknak nem áll jogukban, hogy hazudjanak. Tilos a híreket, adatokat eltitkolni, megmásítani, a nyilvánosságot félretájékoztatni, az én szememben ez egyféle lopásnak, bűncselekménynek számít. Igenis, a nyilvánosságnak jogában áll az igazságot megismerni. Az objektív és az elemző tájékoztatás híve vagyok, ez irányba kell fejlesztenünk a mai modern médiákat, azt hiszem, hogy minden újságíró tisztában van azzal, mennyire fontos szerepet tölt be és milyen nagy hatással lehet a nyilvánosságra, ezért ezzel a fegyverrel pozitív értelembe véve élni kell. Legalább annyira, hogy felgyorsítsuk a változás, a tranzíció menetét.
– A közelmúltban Belgrádban újságírókat, fotóriportereket, operatőröket támadtak meg, a köztársasági elnök, de Ön személy szerint is a védelmükbe vették tájékoztatásban dolgozókat, s határozottan állást foglaltak amellett, hogy az újságíróknak nagyobb védelmet kell élvezniük. Ez azt is jelenti, hogy jobban kell tisztelni a médiában dolgozókat?
– Minden szakmának meg kell adni a tiszteletet, természetesen az újságírásnak is. Nagyon nehéz szakma a miénk, és stresszes, mert nap mint nap újabbnál-újabb feladatokkal kell szembenéznünk, kutatnunk kell, ismerkednünk kell jelenségekkel, és hogy ezt mi megfelelő szinten űzhessük, folytonosan tovább kell képeznünk magunkat, tanulnunk kell. A jó újságíró hajtja magát, tájékozott kíván lenni, nem csak azon a területen, amely az övé, hanem általában, a hírek világában él, s naprakészen kezeli az eseményeket. Ezenkívül a nyelvi divatot is követni kell, hiszen a nyelv is napról napra változik, amit a jó újságíró természetesen figyelemmel kísér. Ahhoz, hogy valaki meggyőzően tudjon egy bizonyos témakörben különböző témákat feldolgozni, bizony nagyon utána kell járni a dolognak, és csak úgy tudja megfelelően interpretálni az olvasó felé, ha teljes egészében elsajátította azt. Ezért az újságírók állandóan fejlesztik magukat, mert csak így képesek a rájuk jellemző stílust kialakítani.
– Egyértelmű, hogy jobban kell védeni az újságírókat. Vajon ez azt jelenti, hogy korkedvezményre is jogosultak lennének nyugdíjaztatásuk esetén?
– Nekem egyértelműen az a véleményem, hogy az újságíró kapja meg a hivatalos személy státusát, tehát részesüljön ugyanolyan védelembe, mint más hivatalos személy, teszem azt fizikai leszámolás, támadás esetén, amire az elmúlt héten és napokban bőven akadt példa. Ezt a kérdést rendszerben kell megoldanunk, mert legyünk őszinték, az újságírók nem választhatják meg, hogy mikor, hova akarnak menni és mivel kívánnak foglalkozni, mert természeti katasztrófák esetén, legyen az árvíz, ítéletidő vagy baleset, bizony munkafeladatként kiküldik őket a helyszínre. S ezek még csak a könnyebb esetek. Sokkal veszélyesebb egy tüntetésről, vagy ne adj isten háborús vagy fegyveres összetűzésről tudósítani. Védeni kell az újságírók biztonságát, és erre meg kell találni a módot az alkotmánnyal és az emberi jogokról szóló törvénnyel összhangban, s mielőbb rendszerben rendezni.
– És a korkedvezmény?
– Még újságíró szakmunkatársként dolgoztam a rádióban, amikor felvetődött a kérdés, hogy az újságíróknak is joguk lenne korkedvezményre. Én már akkor egyetértettem ezzel az elképzeléssel. Bizony, aki az egész életét az újságírásban tölti el, amely nagyon stresszes foglalkozás, valamilyen kedvezményre mindenképpen jogosult kellene legyen. Amikor a rádióban vagy a televízióban kigyullad a piros lámpa és be kell ülni a stúdióba, kezdeni a műsort, s ez minden nap így történik, az bizony nem egyszerű feladat. Nagyon idegölő, de ugyanez mondható el az írott sajtó esetében a leadási határidőről. Képzeljék el, hogy az események még folynak, viszont a szerkesztőre már nyomás nehezedik, hogy le kell adni azt a bizonyos ügyeletes oldalt. Ezt aki nem próbálta, nem élte át, bizony nemigen tudja elképzelni, hogy mennyire nehéz munka. Ezért ha a kérdés olyan fázisba kerül, én mindenképpen arra fogok szavazni, hogy a médiában dolgozók kapjanak korkedvezményt.
– Mi a véleménye az úgynevezett tartományi jelentőségű tájékoztatási eszközök helyzetéről?
– Az a meggyőződésem, hogy a tartományi jelentőségű tájékoztatási eszközöket – amelyek a nemzetiségek nyelvén íródott sajtóból és médiából tevődnek össze – semmiképpen sem szabad magánosítani. Egyszerűen azért nem, mert nem mérettethetők meg a piacon, nem konkurenciaképesek. Talán csupán a Magyar Szónak mint napilapnak lenne némi esélye, hogy fennmaradjon önállóan is a sajtópiacon, de a tartománynak egészen más az állásfoglalása: a nemzetiségek nyelvén megjelenő médiákat támogatni kell –, és erre a törvény és az alkotmány is kötelez bennünket. Mint már említettem, a Magyar Szó a legnagyobb példányszámban megjelenő kisebbségi lap, a többi, kisebbségi nyelven megjelenő kiadványok nem is jelennek meg mindennap, hanem hetilapok, folyóiratok vagy kéthetenként megjelenő újságok, tulajdonképpen minden nemzeti közösségre más-más helyzet jellemző. Mivel a magyar lakosság lélekszámba a legszámosabb, ezért mondható, hogy esetleg fel tudná venni a versenyt, de a többi kisebbségi lap legfeljebb két-három napig létezhetne, majd eltűnne. Mindent összevetve, az alkotmány, a nemzeti kisebbségi közösségek jogait védelmező törvény és számos nemzetközi dokumentum, amelyet mi aláírtunk, azt irányozza elő, hogy a kisebbségi és emberi jogok védelme érdekében a szerzett jogokat szavatolni kell, és a kisebbségek részére biztosítani kell a tájékoztatást, állami támogatással. Márpedig a kisebbségeknek a saját médiára való joguk szerzett jognak számít, hiszen a ruszinok hetilapja 1945 óta folyamatosan, tehát immár 60 éve megjelenik. Nekünk ezt a hagyományt ápolni kell, másrészt a tájékoztatásról szóló törvény is ugyanezt irányozza elő. Ezek szerint az állam köteles arra, hogy a kisebbségek nyelvén megjelenő média esetében magára vállalja a gondoskodást és a pénzelést.
– Ez itt nálunk, a mi esetünkben hogyan történik?
– Az állam nevében a tartományi kormány köteles a költségvetésből pénzelni a tartományi jelentőségű tájékoztatási eszközöket, ezek a kisebbségek nyelven megjelenő médiumok, az alapítói jogot pedig átruháztuk a nemzeti tanácsokra. Az állam nem szólhat bele a szerkesztéspolitikába, mert a tájékoztatási eszközöknek szabadoknak, függetleneknek és objektíveknek kell lenniük, esetünkben csakis azt kell figyelembe venniük, hogy a nemzeti kisebbségek érdekeit képviseljék, az őket érintő és érdeklő dolgokról, valamint a vajdasági lakosság létfontosságú kérdéseiről tájékoztassanak. A nemzeti tanácsokra is ugyanaz vonatkozik, mint az államra, nem szabad beleavatkozniuk a szerkesztéspolitikába. Amennyiben ez mégis megtörténik, a szerkesztőségek kötelessége, hogy kiharcolják maguknak a függetlenséget és az önállóságot. Hogyha én például a Hlas l'udu főszerkesztője lennék és azt tapasztalnám, hogy a Szlovák Nemzeti Tanács bele kíván avatkozni a szerkesztéspolitikába, a következőket mondanám nekik: „Elnézést kérek, de a tájékoztatás a kulturális autonómia körébe tartozik, egy konkrétan meghatározott terület, amelyet a törvény is szabályoz, így egyértelműen kiderül, hogy ez nem tartozik a nemzeti tanács feladatkörébe. Ezért kérem önöket, ne avatkozzanak be a szerkesztéspolitikába!” Ha már a kulturális autonómián lovagolunk, akkor igenis érvényesíteni kell azt, hogy a média a politikán kívül áll, a politikai pártok, a különböző szervezetek nem avatkozhatnak bele a lapok szerkesztéspolitikájába. Ezért küzdöttünk és harcoltunk annyi éven át. Fontos az is, hogy a nemzeti tanácsok ne csak olyan tagokból tevődjenek össze, akik egysíkúan dolgoznak, hanem több önálló ismert személy – párton kívüli és párttag, az etnikai és nemzeti közösség elismert – tagja képezze a nemzeti tanácsot. Ha ez így van, akkor szerintem nincs gond az önállóság és a szabadság érvényesítésével, de ha valami módon mégis sérülnének ezek a jogok, akkor úgy hiszem, hogy a mindenkori főszerkesztőnek a dolga, hogy küzdjön a szerkesztőségéért és kiharcolja az önálló és független szerkesztéspolitikát, s tegye ezt a szerkesztőség tagjainak egyetértésével és hatékony támogatásával.
– Még egy, számunkra talán legfontosabb kérdés: a tartomány több pénzt biztosít-e a tájékoztatásra? Amikor Bojan Pajtić úrral, a TVT elnökével ugyanerről a témakörről beszélgettem, azt ígérte, hogy biztos lesz, s ezt azzal támasztotta alá, hogy jobb garancia nem kell hozzá, mint az, hogy Ana Makanova Tomanova lett a tartományi tájékoztatási titkár.
– Nagyon köszönöm ezt a minősítést. Részemről mindent megteszek, amit csak lehet, de az adott esetben még nem sok mindent tudok ígérni, hiszen alig 13 napja töltöm be a tisztséget, s még nem volt alkalmam kellő betekintést nyerni a tartományi költségvetés ránk vonatkozó eszközeire, hogy az év végéig mennyi pénz áll rendelkezésünkre és hogyan kell tovább alakítani a tervezetet, hogy a jövőben gyarapodjon a tartományi jelentőségű tájékoztatási eszközök pénzelése. Ki fogom járni ezt az utat és harcolni fogok azért, hogy a színvonalas, a szerkesztéspolitikai programok szerint működő és a műszaki szabványoknak is megfelelő kisebbségi tájékoztatás dotálása a lehető legtökéletesebb legyen. Fejlesztenünk kell, magunkra kell vállalnunk azt a szerepet, hogy az Európai Unióba vezető úton mindenről naprakészen tájékoztassuk a lakosságot, s egyszersmind felkészítsük polgárainkat arra, hogy kellő tudással felvértezve mielőbb csatlakozzunk az Európa Házhoz.
