Tomislav Nikolić, az SZRP lemondott alelnöke annak ellenére, hogy sokan keresik, nagyon elfoglalt, mégis tudott időt szakítani arra, hogy a Magyar Szónak nyilatkozzon a pártján belül dúló harcokról.
Mikor kezdődtek a nézeteltérések Ön és Vojislav Šešelj között, vagy mikor vesztek össze?
– Nem volt miközöttünk vita, se összeveszés, Vojislav Šešelj egyszerűen csak beindította gépezetét ellenem. Ha ő elkezd küzdeni, akkor azt alaposan meggondolja, előkészíti, azt is mondhatnám, hogy egyfajta tanulmánnyal készül a támadásra. Én sokáig ellenálltam, jól tartottam magam, de elérkezett az a pillanat, amikor betelt a pohár. Nem bírtam tovább, elegem lett az egészből.
– Talán az egész történetet azzal kezdeném, hogy amikor majd hat évvel ezelőtt elment Hágába, rám szakadt az egész pártvezetés. Nehéz pillanatokat éltem át a Đinđić– gyilkosság idején, az azt követő majdhogynem hadiállapotkor, mindvégig ez a hat év alatt súlyos támadásoknak voltam kitéve. Ezt az időszakot Šešelj végig a hágai börtönben élte át, és nem észlelte azt, hogy itt nálunk mennyire megváltoztak a dolgok. Ő továbbra is aszerint rendelkezett, ami megmaradt az emlékezetében abból az időszakból, amikor még itthon volt. Pedig itt az élet haladt tovább. Néhány dologban sikerült őt meggyőzni, de az Európa Unió tekintetében hajthatatlan maradt.
Mikor következett be a szakadás?
– Majd egy évvel ezelőtt, és májusban megpróbáltuk valami módon rendezni a dolgot. Elmentem Hágába, és egyeztettük a nézeteinket, de az lett a vége, hogy még inkább eltávolodtunk egymástól. Én abban a pillanatban le akartam mondani, de valahogy meggyőzött, hogy még egy évig vállaljam el a párt irányítását. Nos, ezt az akkori szándékomat most valamelyik este valóra váltottam, ezúttal ő is elfogadta, sőt azt mondta, hogy nem kell tovább magam tartani az adott szavamhoz, nyugodtan lemondhatok, egyébként ő is olyan, hogy nem szokta betartani az adott szavát.
Tapasztalta azt, hogy irigykedett önre Vojislav Šešelj, amiért talpra állította az SZRP-t?
– Igen. A választások idején érezhető volt némi visszafogottság a részéről, amit talán irigységnek is nevezhetnénk, és mindig úgy irányította az utasítgatásait, hogy amikor legnagyobb szükség lett volna arra, hogy lendítsen rajtunk, akkor ő szinte ellenünk tevékenykedett. Tette ezt a legérzékenyebb pillanatokban, mondjuk a választási kampány idején felelőtlen, átgondolatlan kijelentésekkel és sokszor sértő megjegyzésekkel. Az utóbbi időben az átkozódás is a fegyverévé vált. Amióta eldöntötte, hogy engem eltávolít az SZRP-ből, úton – útfélen átkozódik, pocskondiáz, mocskos dolgokat terjeszt rólam.
Mi volt a döntő?
– Az európai uniós társulásról szóló megállapodás elfogadása. Tudniuk kell az SZRP-ről, hogy mi eleve Európa-ellenesek voltunk valamikor, később euroszkeptikusokká váltunk, de amikor azt kellett tapasztalnunk nekünk, a terepet járó politikusoknak, hogy az Európai Unió beszivárog hozzánk, minden házban, cégben megtalálható, egyszóval a mindennapi életünk részévé vált, bankügyletet, üzletkötést nem tudunk elképzelni enélkül, akkor egyértelművé vált, hogy váltanunk kell. Egyfajta egyensúlyként szorgalmaztuk az Oroszországhoz való közeledést, amiben tulajdonképpen sikert értünk el. Majd, ahogy közeledett a megállapodás elfogadása, támadt egy ötletem, mely szerint nekünk is be kellene nyújtani az európai uniós társulásra vonatkozó saját törvényünket, amelyben külön kitérnénk a sokat emlegetett 1244-es rezolúcióra. Úgy gondoltuk, hogy ebben a jogszabályban elmondhatjuk a véleményünket Koszovóról és minden másról. Át is adtuk a törvényjavaslatot. Nem sokkal utána felhívott Boris Tadić államelnök, aki közölte velem, hogy a köztársasági parlament rendkívüli ülésén napirendre kerül a csatlakozási megállapodás. Én ezt a Vojislav Šešelj védelmére alakult bizottság ülésén elmondtam – ezeken az összejöveteleken Šešelj is mindig jelen volt közvetlen telefonos kapcsolás útján–, s azt is a tudomásukra hoztam, hogy a mi általunk beadott törvény nem fog eljárásba kerülni a képviselőházban. Nekem támadt egy olyan ötletem, hogy a kormány által beterjesztett törvényre adjunk be törvénymódosítási javaslatot, s abban taglaljuk a mi nézeteinket is. Azt mondták, ez kiváló ötlet, s így istettünk.
Elfogadták ezt a javaslatot?
– Amikor Šešelj azt mondta, hogy ez megfelelő, persze hogy elfogadták, s legnagyobb csodálkozásunkra a képviselőház részéről is csakhamar érkezett irányunkba felkérés, amelyből az derült ki, hogy egyeztetnem kell Božidar Đelićtyel, némi módosítást igényel a beadványunk, de elfogadtatható lehet. A kért módosítást megtettük, s ezután felvállaltuk azt, hogy mivel az egyezményben a mi módosítási javaslatunk is bekerül, akkor mi bizony rászavazunk. Ezt én nyilvánosságra hoztam, elmondtam az újságíróknak, s a képviselőtársaimmal együtt készültünk az adott ülésre. Előtte volt egy már fent említett belső bizottsági ülésünk, amelyen Šešelj telefonon jelentkezett, s nyíltan megmondta, hogy nem fogunk az egyezményre szavazni, sőt hozzátette, az én dolgom, hogy ezt megmagyarázzam az újságíróknak és a képviselőtársaimnak is. Nyomban kijelentettem, hogy nem vállalom, s azt is, ha az adott szavam nem kötne, azonnal lemondanék a tisztségemről. Ekkor Šešelj azt mondta, hogy így is megtehetem a lemondást, sőt örömmel fogadta, hogy új alelnököt választhat helyettem. Képzelje el, hogy azon nyomban egy közleményt is közzétett, amely egyértelműen jó előre el volt készítve.
Ekkor indult el a szitokhadjárat Ön ellen?
– Javarészt igen, de ha jól belegondolok, elindult az már jóval korábban. Nyílt szembeszegülésnek vehettem volna én már azt is, amikor Šešelj Koštunicával tárgyalt a kormányalakítás ügyében, vagy amikor Ivica Dačićot felkérte, hogy velem ne beszéljen meg semmit, akármilyen kérdés merül fel, forduljon hozzá. Sőt mi több, ha visszapergetem az eseményeket, a májusi választás után egyre többször kerestek meg a radikális kollégáim azzal, hogy ezt és ezt üzente a főnökünk számomra. Már akkor is mondtam nekik, hogy én üzenetek alapján nem vagyok hajlandó tevékenykedni, ha valamit akar, mondja el nekem.
Ez Önben már biztos lejátszott játszma, talán még egy kicsit fáj az, ami történt, de végül is új párt létrehozásán gondolkodik.
– Nagyon fáj, ami történt, különösen az, hogy átkozódnak, vádaskodnak, az, hogy Vojislav Šešelj a védelmére létrehozott bizottságot egyfajta szektává alakította át, akiket távirányítóval irányít, még azt is megmondja nekik, hogy milyen átkokat szórjanak egy-egy általuk kiszemelt áldozatra. Persze a legfőbb célpontjuk én vagyok. Tizennyolc évet töltöttünk el együtt, nem könnyű megválni a párttól, hiszen én a családi hagyományokat tiszteletben tartva döntöttem úgy még 1990. január 18-án, hogy részt veszek egy radikális párt létrehozásában. Most meg azon kell töprengenem, hogy annak a pártnak, amelyet majd létrehozunk, a nevében szerepelhet-e a radikális szó vagy sem. Az ideiglenes név Előre Szerbia. Nagyon sokan érdeklődnek, nagyon sokan hívnak bennünket. Egyelőre mi 18-an, köztársasági parlamenti képviselők, akik kiléptünk az SZRP-ből, alkotjuk a párt magját. Az a tervünk, hogy létrehozunk majd egy 100 névből álló listát, s ezek– akik aláírják majd a szóban forgó dokumentumot– lesznek az új párt alapítói. Szerbiának szüksége lenne egy új, igazi jobboldali pártra, ezzel tartozik magának is, és a világnak is. Mi ezt az űrt kívánjuk betölteni, s olyan pártot hozunk létre, amely az értékeink megtartását helyezi előtérbe, de készen áll partneri viszont építeni más pártokkal is.
Kik lesznek azok, akikkel együttműködnek?
– Mindenképpen Koštunica és Velimir Ilić pártjával kívánunk szorosabban együttműködni. Az biztos, hogy a Demokrata Pártnak ellenzéke leszünk, de az is biztos, hogy másként viszonyulunk majd a partneri viszony kialakításához, mint ahogy ezt eddig az SZRP tette.
Az eddigi tapasztalatokból levonják a következtetéseket?
– Igen. Azt kellett észlelnem, hogy az SZRP községi és kerületi bizottságai bezárkóztak, falba ütköztek, nem mozdul a tagság, mert görcsösen ragaszkodnak ahhoz, hogy kikkel hajlandóak tárgyalni és kikkel nem. Oda jutottunk, hogy sok községben nekünk van a legtöbb képviselőnk, mégsem tudunk semerre se lépni, mert nincs kivel koalícióra lépnünk. Mert Šešelj a központból így diktálta. Nos, ez nem lesz tovább így.
Hogy fognak dönteni olyan ismert radikális személyiségek, mint Igor Mirović, Aleksandar Vučić és Maja Gojković?
– Azt hiszem Mirović már egyértelművé tette, hogy hozzánk fog átlépni, Vučićnak is voltak ilyen kijelentései, Maja Gojković esetében azt kell mondanom, hogy nincs semmilyen kapcsolatom vele, jó régóta nem beszéltünk. Őt Šešelj vagy két évvel ezelőtt már ugyanúgy el akarta távolítani, mint engem, de nem engedtem meg neki, majd Maja önként lépett. Ha megkeres bennünket, miért ne?
Milyen a viszonya a magyar politikusokkal?
– Kiváló. Gondolok itt a magánéletre is, a közös fellépésre, vagy a különböző küldöttségekben való részvételre. Kölcsönösen tiszteljük egymás beállítottságát, politikáját és programját, nem veszélyeztetjük a másik területét. Mi nem fogunk magyar szavazatokat elszipkázni úgy, ahogy azt a demokraták teszik.
Azért vannak az önök soraiban is magyarok?
– Igen, igen, akadnak, például egy közülük, Kis Márton Ottó már be is jelentette, hogy átlép a mi pártunkba. Mi mindenképpen keresni fogjuk a módot arra, hogy minél jobban együttműködjünk a magyarokkal. Mondhatom azt is, hogy a szabadkai bizottságunk szinte teljes tagsága már bejelentette, hogy átlép a mi pártunkba.
