Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke részletezte, hogy az autonómia megfogalmazásának és megvalósításának gondolata a történelmi VMDK idején alakult ki, majd ezt később 1996/97-től a VMDP vitte tovább. A vajdasági magyar pártok között kialakult egy közös koncepció, de annak megvalósítása még várat magára. Ágoston András röviden ecsetelte, hogy a VMDP nem vett részt Vajdaság statútumának megfogalmazásában, viszont megfogalmazta észrevételeit.
Két kifogást sorolt fel: az egyik, hogy az egyes nemzeti kisebbségeknek nem szavatolták az arányos képviseletet a tartományi parlamentben, a másik pedig, hogy nem látja értelmét annak, hogy úgynevezett Nemzeti Közösségek Tanácsa alakul majd, amelynek véleményét kikérik egy-egy döntés során, ami majd a kisebbségekre vonatkozik. A harmadik magyar vitaindítót Páll Sándornak kellett volna tartania az eredeti program szerint, a VMDK elnöke azonban lemondta részvételét.
A panelvitán Jovan Komšić politológus a kisebbségi autonómiák különböző fajtáiról beszélt, és arról, hogy ehhez hogyan viszonyulnak a különböző szerbiai pártok. Elismeréssel szólt a vajdasági magyar pártokról, mondván, a többpártrendszer kezdetétől fogva mindig legitim és legális körülmények között igyekeztek megvalósítani politikai elképzeléseiket. „Ésszerűen és okosan politizáltak, a törvényeket és az alkotmányt mindig betartották, és ezen keretek között keresték a lehetőségeket arra, hogy milyen autonómiát kellene megvalósítani”, mondta, és ennek alapján úgy értékelt, „a vajdasági magyar pártok viszonyulása akár példakép lehetne a szerbiai politikai palettán”. A politológus ismertette, hogy egy 2003-ban végzett közvélemény-kutatás adatai szerint Szerbiában a lakosság 39 százaléka kimondottan ellenezte a területi autonómiát, a támogatók köre pedig 10 százalék alatt volt. Egy másik felmérés alkalmával 2006-ban Vajdaságban 53 százalékos volt az autonómiát ellenzők köre. Komšić ezt követően részletesen elemezte, hogy a jelentősebb, országos szerbiai politikai pártok hogyan viszonyulnak programjaikban a különböző autonómiaformák kérdéséhez, illetve, hogy mennyire enyhültek és módosultak az erről a kérdésről vallott nézeteik az elmúlt egy-másfél évtized folyamán.
Miroslav Samardžić politológus a kisebbségi autonómiák formáit vette számba, mondván, hogy még 1992-ben jelentkezett a kulturális, perszonális és területi kisebbségi autonómára való igény a magyar lakosság körében. A kulturális és perszonális autonómia szerinte lényegében ugyanaz, aminek megvalósulása elképzelhető itt nálunk, sőt szükségszerűnek is tartja, hiszen ezen autonómiáknak köszönhetően a kisebbség hatásköre alá vonható a tájékoztatás, az oktatás, a művelődés, az anyanyelv és az anyanyelvi írásmód használata. Megítélése szerint a vajdasági oktatási rendszer így, ahogy ma van, egyedülálló Európában, és majdnem tökéletesnek nevezhető. Ezt kellene tovább fejleszteni és ápolni, s arra kellene törekedni, hogy ebben a rendszerben megtalálják a helyüket a kisebbségek. Azt nem tartja jónak, hogy külön szerveződjenek a kisebbségi iskolák, mert bizonyára önerőből ezt nem tudnák vállalni.
A felszólalásokat a panelvita követte, amelyről egyik következő lapszámunkban közlünk összegzést.
