Klemm József (Ótos András felvétele)
A vajdasági magyar és a kisebbségi médiumok helyzetével kapcsolatban kérdeztük Klemm Józsefet, az Újvidéki Rádió igazgatóhelyettesét, valamint a Pro Media Újságíró Iskola igazgatóját. Klemm József a dél-bánáti Székelykevén született. Tehetségét az Újvidéki Televíziónál, később az Újvidéki Rádió szerkesztőjeként kamatoztatta. A délszláv háború kirobbanása idején először a Magyar Rádió tudósítójaként, majd a BBC szerbiai különmunkatársaként tájékoztatta a közvéleményt és alapító tagja volt a Telepi Rádió nevű politikai kabarénak is.
– A vajdasági magyar kisebbségi tájékoztatás szempontjából el kell mondanom, hogy nem vagyok túlságosan megelégedve a média helyzetével, de nem értek egyet azokkal sem, akik túlságosan fekete színekkel festik le a jelenlegi állapotot. Ami miatt mégis úgy gondolom, hogy van ok a derűlátásra, az az, hogy a vajdasági magyar média szinte egyöntetűen a magáévá tette a Magyar Nemzeti Tanács által megfogalmazott követelést, miszerint ne csak magyar nyelven történő tájékoztatás legyen, hanem magyar szellemiségű, vagyis magyar érzületű médiánk. Úgy érzem, hogy az elmúlt években jelentős haladás tapasztalható ezen a téren, a vajdasági magyar média felvállalja azokat a sorskérdéseket, amelyekkel a vajdasági magyar közösség szembetalálja magát, az átalakulás és az európai közeledés idején. A másik fontos dolog, ami miatt van ok a derűlátásra, az, hogy a vajdasági magyar közösség felismerte, hogy a központosított médiumokon kívül szükség van kisközösségi médiumokra. Számomra nagyon örvendetes az, hogy nagyon sok községben, illetve kis közösségben alakultak ilyen médiumok, ugyanis ezek a kis közösségi médiumok azok, amelyek a legközvetlenebbül meg tudják szólítani a vajdasági magyarságot. Azt hiszem, hogy a tájékoztatás jövője és a kisebbségi tájékoztatás jövője éppen a kisközösségi médiumok felfejlesztésében keresendő. A harmadik dolog, ami miatt derűlátó vagyok, hogy az utóbbi időben a vajdasági magyar újságírók között megjelent néhány tehetséges fiatal újságíró, akikre a jövőben lehet számítani, és akik továbbvihetik mindazt, amit az elmúlt években az idősebb korosztály elért.
Ön szerint milyen gondokkal küszködik a kisebbségi sajtó?
– Ami a gondokat illeti három kérdéskör köré csoportosítanék. Az első a kádergondok, a második a vajdasági magyar sajtó rossz anyagi háttere és a harmadik a nem eléggé definiált jogi keret. Ami a kádergondokat illeti, említettem, hogy van néhány tehetséges fiatal, de be kell látnunk, hogy a vajdasági magyar újságírók tábora elöregedett. Sajnos az átlag életkor már ötven év körül van és hamarosan egy nemzedékváltásra kerül sor a vajdasági magyar tájékoztatásban, de úgy érzem, hogy nem készültünk fel eléggé a váltásra. Hiába lesz jogi keret, hiába lesz pénz, hiába lesz műszaki felszerelés arra, hogy vajdaságban működhessenek ezek a kisebbségi médiumok, de ha nem segítjük elő a káderváltást, a nemzedékcserét, akkor nagy gondokkal találjuk magunkat szemben. Hiszen jó újságírók nélkül, képzett újságírók nélkül a vajdasági magyar tájékoztatás halálra van ítélve.
Úgy érzem, hogy azok, akik a pénzt adják a tájékoztatásra – gondolok a belső forrásokra és gondolok a külföldi alapítványokra is –, az utóbbi években csak a vajdasági médiumok anyagi felszerelésére adtak óriási összegeket és elfelejtették, hogy elsősorban a káderekbe kellene beruházni. Erre a célra úgy érzem, nem szánnak megfelelő eszközt. Pedig a legfontosabb az, hogy fiatal kádereket képezzünk ki, akikre a későbbiekben át lehet ruházni a tájékoztatás nehéz feladatát. A másik az anyagi háttér, itt elsősorban Szerbia állammal és a vajdasági vezetőséggel tudatosítani kell azt, hogy a magyar és a többi kisebbségi médiumok pozitív diszkriminációban részesüljenek, mindenképpen nagyobb pénzeszközöket hagyjanak számukra jóvá támogatásként. Ugyanis ezek a médiumok nem önellátóak, nem tudják magukat fenntartani az eladott példányszámból. Kapnak ugyan támogatást az államtól, de ez csak arra elegendő, hogy éppen életben tudjanak maradni. Fejlesztésre, vagy káderfiatalításra nincs pénz. Nincs pénz arra sem, hogy azok az újságírók, akik a kisebbségi médiumokban dolgoznak, valóban emberhez méltó életet tudjanak élni és ne megalázóan alacsony fizetéseket kapjanak. Úgy érzem, hogy az a támogatás amit a szerb állam ebben a pillanatban a kisebbségi médiumoknak ad, nem elegendő és egyáltalán nem veszik figyelembe, hogy ezeknek a médiumoknak is fejlődniük kell.
A harmadik ami aggaszt, az a definiálatlan jogi keret. Ez elsősorban azokra a községi alapítású médiumokra vonatkozik, amelyek kisebbségi nyelveken is sugároznak. A Magyar Nemzeti Tanács és a vajdasági magyar politikum közbenjárásával sikerült egy időre leállítani a médiaprivatizációt, de azt hiszem, hogy ezzel már némileg elkéstünk, hiszen a médiumok nagy részét privatizálták. Ugyanakkor a leállítás nem jelenti azt, hogy az állam lemondott teljesen a privatizációról. Viszont azért továbbra is harcolnunk kell, hogy azok a médiumok, amelyek kisebbségi nyelven is sugároznak, illetve megjelennek, azok ne kerüljenek a kötelező privatizáció alá, mert az megkérdőjelezi a fennmaradásukat. Ezért el kell érni, hogy ezek a médiumok kivételezett helyzetbe kerüljenek és lehetővé tegyék számukra, hogy továbbra is községi pénzből maradjanak fent, ugyanakkor mindenképpen meg kellene őrizni jelenlegi szerkesztéspolitikájukat, lapszámukat, műsorperceiket.
Miben látja a vajdasági magyar sajtó fennmaradását?
– A vajdasági magyar sajtóval kapcsolatban van még egy nagyon-nagy gond. A jó újságírók képzése, a megfelelő anyagi háttér biztosítása és az állam hozzájárulása sem szavatolhatja a vajdasági magyar sajtó fennmaradását, ha a vajdasági magyar közösség a sajtószerveit nem fogja sajátjának érezni. Sajnos az utóbbi időben kicsit meglazult a kapcsolat a magyar sajtóterméket fogyasztók és a magyar sajtóterméket gyártók között. Márpedig, ha a vajdasági magyarság nem érzi magáénak a magyar nyelvű lapokat, rádiót és televíziót, akkor hiába lesz mindaz az erőfeszítés, amit az újságírók és a politikum kifejt. Ezen a téren még nagyon sokat kell tenni. Vissza kell csalogatni az olvasót, a hallgatót és a nézőt a vajdasági médiumokhoz. A közös cél az, hogy Vajdaságban valóban egy erős, egy jól működő médiahálózat működjön. Ahhoz pedig két oldalra van szükség: részint maguknak az újságíróknak az erőfeszítésére, részint pedig a vajdasági magyarság nagyobb odafigyelésére. Többek között oly módon is, hogy bírálják, követelésekkel álljanak elő, de legfőként úgy, hogy a saját magukénak érezzék, és nap mint nap vásárolják lapjainkat, hallgassák a rádiót, nézzék a televíziót és fizessék az előfizetést, mert anélkül sajnos nem tudjuk fenntartani a meglévő médiumainkat.
