Az államok közötti vitás ügyek rendezésére létrehozott Hágai Nemzetközi Bíróság a közelmúltban közölte: joghatósága van abban a perben, amelyet Horvátország kezdeményezett Szerbia ellen az 1990-es években folytatott háborúban elkövetett népirtás miatt. Arról, hogy ez mit jelenthet számunkra, Szerbia állampolgárai számára, Várady Tibor professzort, a nemzetközi jog szakértőjét, a Közép-Európai Egyetem munkatársát kérdeztük.
Illetékes ő ebben a kérdésben, annál is inkább, mert a Szerbiát képviselő, a joghatóságot illető fázissal foglalkozó jogászcsapatban is szerepet vállalt, így egészen pontosan ismeri a helyzetet.
A perkezdeményezés nem új keletű, azonban a bíróság mostani határozatával a helyzet a holtpontról elmozdulni látszik…
– A Hágai Nemzetközi Bíróság előtt a volt Jugoszláviát érintő perek 10-15 évvel ezelőtt indultak. Bosznia-Hercegovina 1993-ban indított keresetet, Jugoszlávia a NATO- államok ellen 1999-ben, és Horvátország Jugoszlávia ellen szintén 1999-ben. Amennyire vitathatatlan tény, hogy a háborúban voltak tragédiák, voltak bűnözők, voltak áldozatok, annyira vitatott, hogy az igazság keresésére és kimondására éppen a Nemzetközi Bíróság lenne a legmegfelelőbb. Egyrészt érthető, hogy sokan az igazuk (vagy vélt igazuk) mögé a világ legnagyobb jogi tekintélyét akarták állítani. Másrészt tudvalevő, hogy a Nemzetközi Bíróság joghatósága korlátozott. Csak államok közötti perekben járhat el, csak olyan államok közötti perekben, melyek tagjai a Bíróság Statútumának – és csak akkor, ha ezek az államok beleegyeznek, azaz ha elfogadják a bíróság joghatóságát. Mindez vitatott és zavaros volt. Mely államok léteztek ténylegesen a kilencvenes évek elején? Volt-e jogfolytonosság a régi Jugoszlávia és a „Kis-Jugoszlávia” azaz Szerbia és Montenegró között, tagja maradt-e Szerbia és Montenegró a Bíróság Statútumának és a releváns nemzetközi egyezményeknek? A néhai Slobodan Milošević egyik alapdogmája az volt, hogy igen, Bosznia-Hercegovina, Horvátország és a NATO-államok pedig váltig azt állították, hogy nem. A perekben aztán mindenki az ellenkező álláspontot foglalta el. (Jugoszlávia esetében ez valamivel logikusabb volt, mert – bár a perek Miloševićhez fűződnek – nem az ő emberei folytatták a pert, hanem azok, akik őt a Hágai Törvényszékre küldték, és szembehelyezkedtek a dogmáival.) Kit kell most szaván fogni? Miloševićet, Bosznia-Hercegovinát, Horvátországot és a NATO-államokat?
Aztán itt volt az a körülmény is, hogy amennyire tiszta dolog, és etikailag egyértelmű a tettes személyek felelősségre vonása, annyira bonyolult és vitatott a kollektív bűnösség kérdése. Itt van aztán még az is, hogy akik igazságot kerestek, elsősorban népeket láttak az áldozat és tettes szerepében – de a Bíróság előtt nem népek álltak (és nem is állhattak). Így történt az, hogy a boszniai perben a bíróság megállapította: a srebrenicai népirtást a boszniai szerb hadsereg követte el, de szankció nem irányult a boszniai szerbek ellen, mert ők a perben Bosznia-Hercegovina részeként a felperes (illetve az áldozat) oldalán álltak – míg a vajdasági magyarok a bíróság előtti szereposztásban a tettes oldalán állnak.
Nos, ez az a helyzet, mely példátlanul hosszan elhúzódó joghatósági vitákat, egymásnak ellentmondó és szoros többséggel hozott ítéleteket eredményezett.
Ezek után felvetődik a kérdés: egyetért-e Ön a bíróság joghatóságot illető döntésével?
– Nekem személyesen is az volt a véleményem, hogy a bíróságnak nincsen joghatósága a Horvátországgal folytatott perben, és hogy nem a kollektív bűnösség, hanem az egyéni felelősség az az út, melyen tisztázni lehet (és kell) a múltat. Hét bíró ezt az álláspontot osztotta, tíz azonban nem. Így a bíróság kimondta, hogy van joghatósága – az én szerepem pedig befejeződött, mert csak a joghatóság kérdésében vállaltam szerepet. Az új szerb csapat most majd érdemben válaszol a keresetre, és esetleg viszontkeresetet is nyújt be.
Elképzelhető-e, hogy a bíróság elmarasztalja Szerbiát, s valóban kártérítésre kötelezi, ahogyan azt perbeadványában Horvátország kéri?
– Azt hiszem, hogy nagyon kicsi a valószínűsége annak, hogy Szerbiát érdemben elmarasztalja a bíróság, és hogy Szerbia polgárait (köztünk minket, magyarokat is) kártérítés megfizetésére kötelezze. Ezt nem tette a boszniai perben sem, ahol még drámaibb emberáldozatokról volt szó. Fontos tudni, hogy a bíróságnak csak népirtás tekintetében van joghatósága. Ez is egy olyan tényező, mely kérdésessé teszi, hogy vajon alkalmas-e a Nemzetközi Bíróság a teljes igazság megállapítására. Gyakorlatilag arról van szó, hogy csak népirtásért lehet a perben levő államokat elmarasztalni (háborús bűnökért, vagy az emberiesség ellen elkövetett bűncselekményekért nem). A Hágai Törvényszék (mely a bírósággal szemben nem államok, hanem egyének felett ítélkezik), több egyén ellen emelt vádat Boszniában történt népirtásért, és egy személyt (Krstić tábornokot) el is ítélt. Ennek ellenére Szerbiát államként nem marasztalták el népirtásért. Kártérítés fizetésére sem kötelezték (több százmilliárd dolláros kártérítés volt a tét). Ami Horvátországot illeti, a törvényszék nem ítélt el senkit Horvátországban elkövetett népirtásért, sőt még ilyen vádat sem emeltek. A mérce egyszerűen túl magas.
Egyes szakértők azt mondják, a kártérítés összege akkora lehet, hogy abba Szerbia anyagilag belerokkanna. Megtörténhet, hogy valóban ekkora kártérítés megfizetésére kötelezze a bíróság Belgrádot?
– Míg a joghatóságról folyt a per, többször is beszéltem a horvát kollégákkal egy lehetséges peren kívüli megállapodásról. Mindig nyitottak voltak e tekintetben, de ehhez persze nem szakmai, hanem politikai döntés kell. Ez eddig nem született meg. Én továbbra is azt hiszem, hogy az egyéni felelősség útján kellene haladni. Azt hiszem, a háború ihleteinek is csak akkor fordítunk igazán hátat, ha nem népek, hanem konkrét személyek bűneiről és felelősségéről beszélünk. Az érdembeli per több évig eltarthat. Ha egész közösségek konfrontálódnak, az nem lesz jó hatással sem a szomszédi viszonyokra, sem a két ország európai integrációs törekvéseire. Egy peren kívüli megoldás érdekében elsősorban gesztusokat kellene tenni. (Szerbia emelhetne például emlékművet a vukovari áldozatoknak.) Azt hiszem, ez lehetséges. Hogy meg is történik-e, nem tudom.
