Tálcába csomagolt levesbe való
Hús nélkül lehet, de zöldség nélkül elképzelhetetlen a mindennapi leves, tehát szükségünk van rá az év minden szakában. Különösen ilyenkor, a kemény téli hónapokban tapasztaljuk, hogy ez a főzelékféle mennyire fontos a mindennapjainkban. Talán egy kicsit azért is, mert ilyenkor a legdrágább.
A termesztése csak a laikus számára tűnik egyszerűnek, ilyenkor, a -20 Celsius-fokban pedig nem könnyű megóvni a fagytól, közben még frissen is tartani. Tapasztalt kertészek is sokszor csalatkoznak a sokévi tapasztalatukban, mert például ha csak egy-két napot késnek a vetésével, akkor már nem kel ki a mag. Télen külön figyelmet igényel a kezelése. A magyarittabéi Patai Andrásnak, a helybeli labdarúgó-csapat egykori jobbszélsőjének, a torontálvásárhelyi (Debeljača) Novi Dom volt dolgozójának, későbbi buszsofőrnek volt bátorsága ahhoz, hogy otthagyja a viszonylag biztos állást, és zöldségtermesztésbe fogjon. Komolyabb szakmai tapasztalat és szinte termőföld nélkül, egy olyan faluban, ahol nincs hagyománya a konyhakertészetnek. Feleségével, Erzsébettel, fiaival, Ervinnel és Attilával ma az ő családi vállalkozásuk az egyik legsikeresebb ebben a másfél ezer lakosú közép-bánáti faluban. Pataiék a bégaszentgyörgyi (Žitište) község legnagyobb zöldségtermesztői. A 22 hold földről egy év alatt 30 vagon zöldséget, sárgarépát, céklát, hagymát (az idén lila hagymával is próbálkoztak) termelnek. Jelenleg 12 munkás dolgozik náluk, de főidényben akár harminc idénymunkás számára is biztosítanak keresetet, ebben a krónikus munkahelyhiánnyal küszködő faluban.
– A nagybecskereki Autobanatnak a Párdány (Medja)–Belgrád közötti vonalát tartva sokszor megfordultam a főváros zöldségpiacán, és látva az árakat megfordult a fejemben, hogy talán érdemes volna a kertészet felé fordulni. A kilencvenes évek végén sorra csukták be a gyárakat, közben a fiaim befejezték az iskolát, és úgy éreztem, hogy tennem kell valamit. Elhatározásomban segített egykori torontálvásárhelyi munkatársam, Sasi Antal, aki már korábban elkezdett kertészkedni. A biztatást és az első fél kilogramm zöldségmagot tőle kaptam. Egy ideig két széken ültem, de csakhamar beláttam, hogy ezt a munkát csak teljes erőbevetéssel lehet eredményesen végezni – mondja beszélgetőtársunk.
Az elmúlt kilenc év közül egy sem telt gondok nélkül, de nyilván az első két-három volt a legnehezebb. Fokozatosan szerezték be az első traktort és a termeléshez szükséges eszközöket, amelyekből egyrészt nincs nagy kínálat, másrészt nagyon drágák (egy vetőgép például 12 ezer euró). Mivel nem szokványos mezőgazdasági termelésről van szó, itt sokat segít az ember leleményessége. Patai András – felhasználva mindennapi tapasztalatát – számos kis szerszámot gyártott saját kezűleg (kezdve a vetőgéptől a földtárcsán át a különleges ekéig, amelynek köszönve könnyebb felszedni a zöldséget). Ezek a kis találmányok nagyban hozzájárultak a vállalkozás eredményességéhez.
De nem volt elég megtermelni az árut, hanem ki kellett harcolni a magyarittabéi zöldség helyét a piacon is. Kezdetben ő is piacolt, aztán a termelés bővítésével egyre többször a nagybani kereskedőknek adta el a termést. Ma már a megtisztított és a becsomagolt árut elsősorban a hűtőházaknak szállítja. Ezekből pedig Pataiék zöldsége eljut a nagyáruházakba. Kaptak már visszajelzést elszármazott rokontól, ismerőstől, hogy vásárolt Pataiék zöldségéből. S mivel a piacon a szem vásárol, a minőség mellett igyekeznek minél tetszetősebb árut termelni.
Ezekben a téli hónapokban van a legjobb ára a zöldségnek (napjainkban kilogrammonkénti 120 dinárt fizetnek érte a hűtőházak, a piacon pedig 150-200 dinárba kerül), de ilyenkor a legnehezebb a kezelése is. Ki kell szántani a földből, megmosni, csomagolni. Közben a kemény fagyok idején oda kell figyelni a tárolására, mert ha megfagy, akkor az egész évi munka egy része kárba veszik/veszhet. Éppen ezért Pataiék egy sajátos, földbe ásott pincét készítettek, ahol frissen lehet tartani a határból behozott árut. A decemberi kemény fagy azonban még így is kárt okozott. Mert a mezőgazdaságban ma is a természet az úr, kockázat nélkül nem megy. A fagy ellen sokszor tehetetlen a termelő, a szárazság ellen azonban már könnyebb harcolni. Pataiék többféle öntöző módszerrel próbálkoztak, kezdve a csöpögtető rendszertől (amelynek a végeit mindig lerágták a szomjas nyulak) a kút fúrásáig, amely viszont nem adott a locsoláshoz elegendő vizet. Így aztán maradtak a hagyományos öntözőrendszernél, amely persze csak a Béga-menti parcellákon lehetséges. A távolabbi földeken minden a természettől függ.
A nehézségek ellenére a magyarittabéi kertészet „pionírjai” kitartanak. Közel vannak ahhoz, hogy bezárják az évet, vagyis, hogy az év minden napján kapható legyen náluk a friss zöldség. Pataiék példája talán majd kedvet ad másoknak is itt, ahol a mezőgazdaságon kívül más megélhetési lehetőség nincs. Különösen, hogyha majd megvalósul egy korábbi terv, miszeint, Magyarittabé határában 7,5 kilométer hosszúságú csatornával öveznek majd körül mintegy 450 hektár termőföldet. A terv megvolt, de a politika közben más célkitűzéseket rajzolt ki magának.
A földbe ásott pince
